fbpx

Burgonya: nagyon kell már a júliusban érkező pályázat

Írta: Kohout Zoltán - 2024 június 21.

Tavaly több tekintetben történelmi rekordokat döntött a hazai burgonyatermesztés – sajnos, negatív értelemben. Az Agrárminisztérium ambíciózus önellátási céljai mellett az egész termesztéstechnológia és feldolgozás is lendületet kaphat a VP- és KAP-támogatásokkal.

Sok támogatás, kevés eredmény

Az Agrárminisztérium 2020-ban a Vidékfejlesztési Program keretében megteremtette a burgonyatermesztéshez kapcsolódó valamennyi technológiai elem fejlesztésének támogathatóságát. 2021-22-ben tízezernél több mezőgazdasági és élelmiszeripari vállalkozás mintegy 1200 milliárd forintot meghaladó értékben valósíthatta meg fejlesztési elképzeléseit. A kertészetek számára üvegházak, fóliaházak, hűtőházak építése, gépek és poszt-harveszt technológiák vásárlása és ültetvények telepítése egyaránt elérhetővé vált támogatott módon. Eddig a kertészeti ágazatokat érintő felhívásokban 6900 nyertes pályázat kapcsán 184 milliárd forintot meghaladó támogatási összegről született már döntés.

Látványos hanyatlás az ágazatban

Mindennek ellenére a burgonyatermesztés gyors ütemben visszaszorul Magyarországon. Tavaly már csak 7500 hektárra terjedt ki a betakarítás, ami a valaha mért legalacsonyabb mérték. A 216 ezer tonnás termésmennyiség pedig a Magyarországon valaha előállított legkevesebb (kivéve az extrém aszályos 2022-es évben produkált 200 ezret). Egyetlen jó hír a szektorban, hogy a termésátlagok az utóbbi 8-10 év gyengélkedései után újra 25 tonnára nőttek tavaly – ez már legalább újra közelíti a 2011-2014-es országos átlagokat.

Tavaly az agrárminiszter meghirdette hazánk önellátásának megteremtését a burgonya-előállításban. Ez a mostani termésátlagokkal és vetésterülettel egyre kevésbé fog menni: legutóbb 2019-ben sikerül 290 ezer közelébe tornászni az összmennyiséget, miután a hazai felhasználás eléri a 300 ezer tonnát. (Összevetésül: például 2008-ban még 25 ezer hektárról 680 ezer tonnát arattak a magyar gazdák.) A napokban az AM miniszterhelyettese kiemelt feladatnak nevezte a hazai ágazat versenyképességének megteremtését, a megfelelő árualap biztosítását.

A 200 után 50 milliárdos fejlesztési keret nyílik!

Az ágazat fejlesztését szolgáló új pályázatok közt prioritásként szerepelnek az energiahatékonysággal kapcsolatos beruházások, és az agrár-együttműködésekben való részvétel támogatása is, hiszen összefogás hiányában gyenge marad a termelők alkupozíciója az ellátási láncban. A már megjelent, értéknövelést célzó 200 milliárdos pályázati felhívás a burgonya feldolgozását szolgáló beruházásokat segíti. Az 50 milliárd forint keretösszeggel kertészeti üvegházakhoz, hűtőházakhoz kapcsolódó és a poszt-harveszt fejlesztések támogatására kiírt új pályázati felhívás júliusban jelenik meg. Ez a kiírás különösen fontos a burgonyaágazat számára, mind a tárolók létesítése, mind a betakarítást követő áruvá készítést szolgáló eszközök beszerzése érdekében, legyenek azok válogatás, tisztítás, osztályozás vagy csomagolás gépei, illetve gépsorai, kapcsolódó technológiai berendezései, valamint az azokhoz szükséges szoftverek.