fbpx

0-24-ben működő állatkórház csak az egyik pillér

Írta: Barna Ferenc - 2022 május 11.

Különleges évfordulóját ünnepli 2022-ben az elsősorban az állatgyógyászati és állattenyésztési termékek, technológiák készítéséről, forgalmazásáról ismert Alpha-Vet Kft., igaz, napjainkban már a növény és talajkondicionáló készítmények területén is megjelentek korszerű termékeikkel.

Málits József, az Alpha-Vet Kft. ügyvezető igazgatója
Az ügyvezető igazgató közvetítette a cég értékrendjét, mely mentén több mint 30 éve működik a vállalkozás (Fotó: Horizont Média/Barna Ferenc)

Hármas jubileum az innovatív cégnél

Az ünnepi sorozat aktuális eseményét a 29. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok Szakkiállítás és Vásáron, Hódmezővásárhelyen tartotta a folyamatosan fejlődő vállalkozás standján.

Málits József, az Alpha-Vet Kft. ügyvezető igazgatója vázolta fel az ünnepi alkalom aktualitását, a mérföldköveket, illetve a cég értékeit, melyeket együtt alkalmaznak az elődök gondolataival, és ezeket figyelembe véve alakítják a jövőt.

Az ünnepi év eseménysorozatát már a dolgozók körében indították, a mostani kiállítás keretében a partnerek és a média képviselői előtt emlékeztek az elődök munkájáról:

  • idén 110 éves a Phylaxia, melynek szellemi örökösének tekinti magát a cég, illetve a bábolnai üzem működtetői a mai napig;
  • 50 éves a Székesfehérvári Állatkórház, ami vállalat szakmai alapját jelenti, azóta is folyamatosan működik, a nap 24 órájában biztosítja szolgáltatásait;
  • 30 éves az Alpha-Vet Állatgyógyászatai Kft. a jelenlegi cégstruktúrájában.
Ünnepi torta az Alpha-Vetnél
A fejlődés nem áll meg, a jelentkező kihívásokra tud megoldást kínálni a cég (Fotó: Horizont Média/Barna Ferenc)

Júniusi számunkban részletesen beszámolunk az eseményről és az innovatív cég tevékenységéről, valamint terveiről, melyekről Dr. Szetmár István, kereskedelmi igazgató beszélt újságunknak.