fbpx

Évtizedes hanyatlás, de pozitív rekord is volt a vágóhidakon

Írta: Kohout Zoltán - 2024 március 07.

A szarvasmarha- és sertésvágások száma már 2014-ben sem volt annyira kevés, mint tavaly. A baromfivágások viszont tavaly rekordot döntöttek.

A hazai vágóhidakon tavaly majdnem 89 ezer szarvasmarhát vágtak, ami 9,4 százalékkal kevesebb, mint az előző évben. Ennél egy fokkal kevésbé rossz a sertésvágás-statisztika, ami „csak” 1 százalékos visszaesést mutat a szűk 4,5 millió vágásból a tavalyi mennyiséghez mérten. Míg előbbiek alulmúlták az előző 2 év eredményeit, addig a baromfiágazat túlteljesítette a 2021-2022-es mennyiségeket. Összesen 224 millió állatot vágtak tavaly, ami 8 százalékkal több, mint 2022-ben. A levágott baromfi élősúlya összesen 685 ezer tonna, vágott (tisztított, bontott) súlya 515 ezer tonna volt ebben az időszakban.

vágóhíd

A szarvasmarhavágások (élősúlyban) száma már a 2014-ben mért bő 91 ezer példányosnál is gyengébb, sőt, 2015 óta soha nem csökkent 102,5 ezer alá a levágott állatok száma, csak tavaly. Hasonlóan kiábrándító, bár nem ennyire, a sertésvágások többéves összevetése. Az idei 4,49 milliós vágási számnál csak a 2015 előtti években volt kevesebb, azóta sosem csökkent 5,05 millió alá.

A baromfiágazat szegmensenként bontott adatai alapján az Agrárközgazdasági Intézet közölte, hogy a baromfi túlnyomó részét – darabszám alapján a 84 százalékát – a csirke tette ki, amelyből 188 milliót vágtak, 7,3 százalékkal többet, mint 2022-ben. Vágókacsából 24,7 milliót (+16,2 százalék), libából 3,4 millió darabot (+21,9 százalék) vágtak 2023-ban. Pulykából 5,2 millió darab került a vágóhidakra, 10,7 százalékkal kevesebb, mint 2022-ben. A baromfivágáson belül a kacsa számaránya 11,1 százalék volt, a pulykáé 2,3. A KSH adatai szerint a tyúkfélék hazai állománya 28,7 millió volt 2023. december 1-jén, ami 390 ezerrel kevesebb (-1,3 százalék), mint egy évvel azelőtt.

Ugyancsak jól alakult a juhvágások statisztikája: a 46,4 ezer volt vágás tavaly 9,5 százalékos emelkedést jelent az előző évhez képest.