A fejési idő rejtett teljesítménymutató a tejágazatban

A fejőházakban általában a tejhozam, a szomatikus sejtszám, a tőgygyulladás, a selejtezés aránya, a takarmányköltség a legfontosabb mutatók a mezőgazdasági tejelőmarha-tásban. Ám sok probléma nem ott kezdődik, ahol később megjelenik. A tőgyegészség-romlás, a nyugtalan fejési viselkedés vagy a csökkent termelés a fejési idő elcsúszásában is megjelenhet.

A túlfejés felesleges, ártó teher

A fejési idő sok telepen még mindig „másodlagos adat”, pedig gyakran ez az egyik legjobb korai jelzője annak, hogy a fejési rutin, a beállítások vagy a tehénkomfort nincs rendben – írja a DairyGlobal. Nem arról van szó, hogy a gyorsabb fejés önmagában jobb lenne: a fejés nem időfutam. A fejési idő azért számít, mert ha a folyamat elnyúlik, nő a túlfejés (amikor a fejőkehely vákuum alatt marad akkor is, amikor már alig van tejáram), ami feleslegesen terheli a tőgybimbó végi szöveteket. Ennek hatása sokszor nem azonnal látványos, inkább lassan épül fel: durvább tőgybimbóvégek, érzékenység, a záróizom „védőfunkciójának” romlása, és végül magasabb fertőzési kockázat – vagyis több tőgygyulladás és több veszteség.

A fejési idő azért is jó „tükör”, mert sokféle hibát képes jelezni. Ha észrevétlenül hosszabbodik a fejés tehenenként csak néhány tíz másodperccel, az mögött lehet nem optimális előkészítés, műszakonként eltérő rutin, vagy a vákuum/pulzáció/levételi beállítások elcsúszása is. A gond ott kezdődik, amikor ezt normálisnak fogadjuk el, mert a tej „úgyis jön”. Csakhogy a fejésben a lassú romlás gyakran előbb jelenik meg az időben, mint a szomatikus sejtszámban vagy a klinikai esetek statisztikájában.

Másodpercekből kockázat

Állományszinten ezek a „kicsi” időeltérések gyorsan nagyokká válnak: napi kétszeri fejésnél, sok száz tehénnél a plusz másodpercek munkaidővé, stresszé és kockázattá szorzódnak. A megoldás ezért nem a kapkodás, hanem a tudatos időgazdálkodás: mérni és bontásban nézni a fejési időt (csoport, műszak, fejő), kiszűrni a mintázatokat, és egységesíteni a rutint. A paradoxon az, hogy amikor a minőség, az állandóság és a tehénkomfort a fókusz, a „sebesség” gyakran magától javul: a nyugodt tehén jobban adja le a tejet, a jól beállított rendszer pedig kevesebb túlfejéssel dolgozik. A fejési idő így nem a rohanásról szól, hanem a pontosságról – és ezen keresztül a tőgyegészségről és a gazdaságosságról.

A fejéshez kötődő állatjóléti, gazdaságossági kérdések természetesen hosszú évek óta a kutatások homlokterében állnak. Egy ausztrálinnováció a napi egyszeri fejést kutatta, amimár az ezredforduló utáni években is foglalkoztatta a szakembereket. Ausztrál tapasztalatok szerint az új, napi egyszeri fejés bevezetése óta évente kevesebb gyengén teljesítő tehenet kell lecserélni, és a fogamzási arány is javult – az erről szóló cikkünk ezen a linken olvasható.