Az utóbbi évtizedekben 50-nel csökkent a hajózható napok száma a Dunán. Az aszály pont a kritikus hónapokban teszi lehetetlenné a learatott gabonák folyami szállítását.
Víz helyett ember a mederben
Négy éve, amikor a Duna minden idők legalacsonyabb vízszintjét produkálta, a budapestiek heteken át a Marit-híd pilléreinek lábainál, a mederben kialakult szárazulatokon fotózkodtak. A derűs pillanatok persze nem feledtethetik, milyen súlyos következményekkel jár, hogy fokozatosan eltűnnek a folyóink. Míg 2018-ban a szárazság 13 héten át szinte ellehetetlenítette a hajózást, addig idén újabb negatív rekordokat (vagy azokhoz közelítő adatokat) mérnek. A MezőHír emlékeztet: A Tiszán Kisköre alsónál az eddigi -321 cm-es negatív rekordot (2009. 09. 29.) -325 cm-rel döntötte meg a július 19-i adat, Szolnoknál egy 2003-es negatív rekord dőlt meg.
Évi 300 milliárdot fal fel a szárazság
Ez azért gond, természetesen, mert a mezőgazdasági (és ipari) áruk, termékek tömege utazik vízi úton Európa északi, nyugati felére. Mára szinte általános jelenség, hogy a korábbi bő 300-zal szemben 250 nap alá csökkent a hajózható napok száma. Ez évente körülbelül 300 milliárd forintos – a teljes évi mezőgazdasági teljesítmény több mint 8%-át kitevő – kárt okoz az ágazatnak. A helyzetet súlyosbítja, hogy a klímaválsággal nyilván csak erősödnek majd a vízkiemelési igények mind ipari, mind öntözési célokra. Arról már nem is szólva, milyen nemzetstratégiai aggályokat vet fel a vízutánpótlás, vízhozam fogyatkozása például Pakssal kapcsolatban.
Ez lett volna a legjobb megoldás
A hajózás több szempontból is a legjobb megoldás – logisztikai modalitás – lett volna/lenne. A belvízi hajózás energiatakarékos és biztonságos. Ehhez kell a legkevesebb üzemanyag (a szállított rakomány súlyához mérten, arányosan), hiszen a közútinak majdnem háromszorosát, a vasútinak másfélszeresét viszi el ugyanannyi üzemanyaggal, emellett ez képes a leggyorsabban is megtenni az utat a tömeghez mérten.
