fbpx

Veszélyben az olasz iparág a magyar gabonastop miatt

Írta: Kohout Zoltán - 2022 március 17.

Kifogyhatnak az olaszok az őrlésre szánt búzából, ezért követelik Magyarországtól, hogy állítsák helyre a termény szabad áramlását. Bajban az állattenyésztők is, ha nem lesz elég takarmánynak való. A szakértő szerint az exportkorlát a hazai ellátást védi. Egy biztos, idén nem lesz gond az eladással.

olasz gabona
(Fotó: Horizont Média/archív, Kohout Zoltán)

Az olasz igény kétharmada import

A Magyarország által bevezetett gabonakiviteli korlátozások a háborús ukrajnai termelési és szállítási kudarcokkal együtt jelenleg is veszélyeztetik az olasz kenyér- és takarmánygabona-ellátást – nyilatkozta nemrég a legnagyobb olasz gazdálkodók egyesülete. A Coldiretti szerint az ország teljes takarmánykukorica-keresletének csaknem kétharmadát importálni kell. Ebből 1,6 millió tonnát Magyarország, 650 ezer tonnát Ukrajna szállít – így képzelhető, mekkora most az ijedelem az olaszoknál. Hasonló a helyzetük a búzával: évi 3,5 millió tonna import kell az ellátáshoz, s ennek mintegy harmada szintén Magyarországról származott eddig.

Drasztikus következmények fenyegetnek

Ettore Prandini, a Coldiretti elnöke most drasztikus következményekre figyelmeztetett. Ha a két legfontosabb takarmánykukorica beszállító terményei huzamosabb ideig távol maradnak az olasz piactól, a még magasabb gabonaárak anyagilag már nem lennének megfizethetőek az állattenyésztők számára. Őket amúgy is drasztikus nyersanyag- és energiaáremelések terhelik, azaz lehet, hogy nem lesz pénzük az állati takarmányra.

Az biztos, hogy idén nem lesz gond a készletek értékesítésével. Nemcsak Európa tart alapanyag-ellátási zavaroktól, hanem az egész Közel-Keletet és Észak-Afrikát hiányfélelmek és áremelkedések aggasztják.

Sérti az európai szabályokat?

Az Olasz Malomüzemeltetők Szövetsége (Italmopa) ugyancsak háborog a magyar exportkorlátozás miatt, és az európai belső piac szabályainak megsértésével érvel. A szövetség elnöke, Emilio Ferrari szerint az olasz malmok kifogyhatnak az őrlésre szánt búzából. Ferrari ezért felszólította az EU Bizottságát, hogy határozottan lépjen fel a magyar döntés ellen, és biztosítsa az áruk szabad mozgását a belső piacon. (Nemcsak hazánk, hanem többek között Ukrajna és Szerbia is a hazai ellátást védő exportkorlátozásokat vezetett be – KZ.)

Szükség volt-van a magyar ellátás védelmére

Azzal, hogy Ukrajna nem tud szállítani, a piac teljesen felbolydult, azok a kereskedők, akiknek az ukrán búzára alapozott szállítási kötelezettségük van, mindenáron megpróbálják a terményt beszerezni Európából is, ami gyorsan felemelte a tőzsdei és a fizikai piaci árakat is 

– mondta nemrég a VG-nek dr. Lakatos Zoltán, a Magyar Gabonafeldolgozók, Takarmánygyártók és Kereskedők Szövetsége (Gabonaszövetség) gabonafeldolgozói tagozatának elnöke, a Hajdú Gabona Zrt. elnök-vezérigazgatója. Szerinte az exportot érintő kormányzati lépés – amely május 15-éig a gabona kiszállításának bejelentési kötelezettségét írja elő az állam elővásárlási jogával – arra irányul, hogy a belföldi ellátás stabilitását ne fenyegesse a gabona kiáramlása. Ez a magas külpiaci árak miatt közvetlen veszély lehet. Ha a hazai készleteket kiszippantotta volna a kivitel, az problémát jelentett volna a malom- és takarmányiparnak, amelyek nem rendelkeznek a szezon végéig tartó készletekkel.