Bezárás

Három kombájnkoncepció három különböző évtizedből

Írta: Agrárágazat-2022/09. lapszám cikke - 2022 szeptember 21.

Az eddig mögöttünk hagyott 40 év minden évtizedében megpróbálkozott egy-egy nagy múltú kombájngyártó a megszokottal teljesen szakító megoldású betakarítógép fejlesztésével és piaci bevezetésével.

A betakarítási teljesítmények fokozásának egyre növekvő igénye az időszak előrehaladtával egyre nagyobb feladat elé állította a fejlesztőket, hiszen az már nagyon hamar egyértelmű volt, hogy a hagyományos keresztdobos cséplőrendszerű, rázóládás magleválasztású kombájnok teljesítőképességét a közúti mérethatárértékek miatt a korlátozott cséplőszélesség és magleválasztó felület nagysága behatárolja.

Fiatagri Laverda MX

Az olasz Breganzéban található, nagy múltú egykori Laverda kombájngyár a 80-as években a Fiatagri fennhatósága alatt állt. A Fiatagri komoly invesztícióval látott hozzá egy forradalmi építésű betakarítógép fejlesztéséhez, melynek eredményét 1986-ban tárták a szakmai nagy nyilvánosság elé. Az új Laverda MX 240 kombájn nemzetközi premierjének a párizsi SIMA kiállítás adott otthont, ahol a rendezvény szakmai grémiuma aranyéremmel jutalmazta a koncepciót. Lényegében a cséplés és magleválasztás folyamata kikerült a kombájntestből, az adapter és a betakarítógép közé, a ferdefelhordó helyére, a gépben mindössze a tisztítás és a terménygyűjtés munkaművelete kapott helyet.

Laverda MX 240 stúdiófotó
A Fiatagri Laverda MX 240 kombájn felnyitott rotorköpennyel (fotó: gyári prospektus)

A vágószerkezettől egy merev ujjas továbbítódob vette át a terményt, amelyet egy párhuzamosan elhelyezett, 2,6 méter hosszú, 650 mm átmérőjű axiál rendszerű cséplőrotornak adott át. A forgódob jobb oldali részén verőlécek, míg balra továbbítólapátok futottak körbe. A teljes dobot körben egy leválasztófelülettel ellátott köpeny fogta át. A termény a dob és a köpeny között többször spirálisan körbefordulva haladt keresztül a rendszeren, közben megtörtént a cséplés, illetve a magleválasztás. A visszamaradt szalma a dob végén elhelyezett konzolcsiga segítségével még a kombájn bal első járókereke előtt a földre hullt. A leválasztott szem-törek-pelyva keverék pedig a dob alatt végigfutó csigavályúban került összegyűjtésre ahonnan kaparólapos, -csigás kombináció szállította a géptestbe. Itt egy hagyományos kétlépcsős tisztítórendszer fogadta, amelyre egy csigapáron és egy utóverőn keresztül érkezett meg. A tisztítórendszerből már a kombájnoknál megszokott módon jutott el a nagy, 9000 literes magtartályba.

Laverda MX 240 hosszmetszet
A Fiatagri Laverda MX 240 és 300 kombájn működési elve (fotó: gyári prospektus)

A gyártó a rázóládás kombájnokhoz képest kimagasló betakarítási teljesítménnyel (kukorica: 50 t/h) promotálta az új koncepciót. Az 1986/87-ben hazánkban, nagy hozamú területeken végzett vizsgálatok során a gép alapidő alatt elért teljesítménye a gyártó által publikált adatoktól kissé elmaradt (kukorica: 36 t/h), amit többek között a motorteljesítmény határolt be. Így 1987-ben a 240 LE teljesítményű Iveco dízelmotort a gyártó már egy 300 lóerős motorra cserélte, amivel együtt a gép típusjelzése MX-300-ra változott. Az innovatív Laverda MX kombájnszéria végül tiszavirág életűnek bizonyult, és 1987–1989 között alig másfélszáz darab készült belőle, bár egy ennyire úttörő felépítésű gépnél erre is büszkék lehettek.

MDW Arcus

A 90-es évek közepe fordulópont volt az európai kombájnpiac életében. A nagy gyártók egyre nagyobb teljesítményű betakarítógépeket fejlesztettek, már nem idegenkedtek annyira a rotoros, illetve hibrid cséplőrendszer-megoldásoktól sem, felismerték, hogy ez a teljesítménynövelés egyik reális lehetősége.

MDW SRS cséplőrendszer
Az MDW Arcus kombájn SRS-típusú cséplőrendszere (fotó: gyári prospektus)

A keletnémet singwitzi kombájngyár az NDK-korszakban (Fortschritt) döntően a rázóládás gépek gyártására szakosodott, és ebben a szegmensben széles választékot kínált a KGST-tábor felhasználói számára.

A 80-as években prototípus szinten már próbálkoztak rotoros cséplőrendszerű betakarítógép fejlesztésével, de a politikai korlátok gátat szabtak az elképzeléseknek. Viszont a berlini fal leomlását követően, az „állami navigáció” alól kikerülve, önállósulva (MDW Mähdrescherwerke GmbH) előkerültek a fiókból a dédelgetett fejlesztések, és azokat leporolva, újult erővel láttak hozzá a továbbgondolásukhoz.

MDW Arcus kombájn
Az MDW Arcus kombájn (fotó: gyári prospektus)

1996-ban aztán a széles nemzetközi szakmai nagyközönség elé tárták fejlesztési projektjük végeredményét, az Arcus fantázianevű arató-cséplő gépet. A 375 LE-s Volvo motorral készült konstrukciónál a megszokottól eltérően hátul helyezkedett el a hajtott, elöl pedig a kormányzott tengely, így szállítási helyzetben 40 km/h végsebességre volt képes. A gép cséplő és magleválasztó rendszerét két párhuzamosan elhelyezett, 450 mm átmérőjű, ill. 2,5 m hosszú SRS-típusú axiálrotor és keresztbe elhelyezett kosaras magleválasztó dob képezte. A szalmát a kombájn vagy a két tengely között rakta rendre, vagy csiga szállította a gép hátulján elhelyezett szalmaszecskázóra.

Kétutas tisztítószerkezete (DCS Double-Cleaning-System) két komplett (az MDW 525-ös kombájnból átvett) tisztítóműből állt. A hátsó hajtott tengely fölé telepített magtartály befogadókapacitása 12 m3 volt, amelyet az ürítőcsigán keresztül 100 liter/s szállítási teljesítménnyel lehetett üríteni.

A kombájnt LH-Agro fedélzeti komputerrel szerelték fel. A gyári kísérletek során a kombájn búzabetakarításban alapidó alatt 40-43 t/h közötti teljesítményt ért el, amely 21–23 kg/s áteresztőképességnek felel meg. A hosszas tesztvizsgálatokat követően 1997/98-ban 12 és 14 db, vagyis összesen 26 darabos nullszéria készült. Az első sorozat legyártásának évében (1997) az Agritechnicán aranyéremmel tüntették ki az innovatív elgondolású betakarítógépet. Végül a két nullszériával szerte Európában végzett vizsgálatok és tesztek számos konstrukciós problémára világítottak rá. A keréktengelyek felcserélése nem volt szerencsés, mert bár így gyorsabban haladhatott közúton, de az előnytelen súlyelosztás miatt szántóföldön, rossz terepviszonyoknál hamar irányíthatatlan lett a gép. A kétutas tisztítórendszernél, a szalmaürítésnél és a hidraulikus egységeknél is számos probléma merült fel. Így a kombájnból több széria nem készült, de a gyártó új tulajdonosa az Arcus számos szabadalommal védett fejlesztését alkalmazta későbbiekben a CNH égisze alatt készült arató-cséplő gépekben.

Tribine, a jövő kombájnja

A közvetlenül mögöttünk hagyott évtized legnagyobb kombájnszenzációja kétségkívül a Tribine T1000 betakarítógép volt. Az indianai (USA) farmer és üzletember, Ben Dillon 23 éve úgy döntött, ideje szakítani azzal a kombájnépítési trenddel, amely a második világháború óta nagyjából változatlan. Először egy hagyományos gabonabetakarító gép hátsó tengelyének eltávolításával, illetve az alváz módosításával és egy átrakókocsi hozzákapcsolásával alakított ki törzscsuklós vázszerkezetű kombájnt. 2013-ban már egy Gleaner S77 kombájnból építette meg ugyanezt a koncepciót, de végül arra az elhatározásra jutott, hogy teljesen saját kombájnt fejleszt egy 22 fős, gazdálkodókból, tervezőkből és mérnökökből álló csapattal. Így született meg 18 hónap alatt a mai Tribine első példánya, amelyet 2016-ban, a Farm Progress Show-n mutattak be.

Tribine kombájn
A jövő betakarítógépe Amerikában a törzscsuklós Tribine kombájn (fotó: https://tribine.com/)

A Tribine T1000 törzscsuklós vázszerkezetű kombájn mellső része egy axiálrotoros kombájn, amelyet kettő darab, 9 literes Cummins dízelmotor hajt meg, összesen 650 lóerőt biztosítva. A közel ezer literes üzemanyagtanknak hála, akár 18 órát tud dolgozni egy tankolással. A kombájn hátsó része lényegében egy 35 m3kapacitású átrakókocsi, egy másodpercenként 300 liter terményt szállító ürítőcsigával, így hosszú időt képes megállás nélkül végigdolgozni.

Tribine kombájn
Brutális méretek és kapacitások jellemzik a Tribine kombájnt (fotó: https://tribine.com/)

A méretét és kapacitását meglátva természetesen sokan azonnal a súlyáról érdeklődnének, ami üresen sem kevés, kb. 24 tonna. Viszont a mellső és hátsó hajtott tengelyek 1100/45R46 Goodyear LSW alacsony nyomású abroncsokkal szerelt kereken gurulnak, így a talajnyomás minimális. Arról nem is beszélve, hogy a hátsó tengely kormányzott is, így a törzscsuklós váznak köszönhetően akár eltolt nyomvonalú haladásra is képes a gép. Az új Tribine T1000 kombájn iránt a saját hazájában egyre nagyobb az érdeklődés, de az amerikai piaci elvárások és igények, illetve az ottani termesztési körülmények messze mások, mint az európai kontinensen.

Farkas Imre