Bezárás

Vermikomposzt a növények növekedéséért és egészségéért

Írta: Agrárágazat-2022/09. lapszám cikke - 2022 szeptember 20.

Az ökológiai gazdálkodás egyik fő célja a termőtalaj hosszú távú fenntartása, kizárólag természetes eredetű anyagokkal való táplálása. A komposzt rendszeres hozzáadása az egyik legjobb módszer a talaj szervesanyag-tartalmának javítására nyílt területeken és üvegházakban egyaránt.

Mi az a vermikomposzt?

A vermikomposzt az a stabilizált szilárd anyag, amely azután marad vissza, hogy a giliszták megették az összes szerves anyagot, ami a komposzthalomban volt. A vermikomposztálás gilisztákat használ a hulladék „feldolgozására”, és egyfajta „trágyát” készít a mezőgazdaság és a kertészetek számára.

A létező több mint 300 gilisztafaj közül körülbelül nyolc-tíz alkalmas vermikomposztálásra. A hazai gyakorlatban leginkább a Dendrobaena veneta varietas Compastor névre hallgató gilisztát használják a komposztáláshoz. Azok a gazdák, akik szeretnék a tevékenységi körüket ilyen jellegű komposztálási technológiával bővíteni, hazai forrásból beszerezhetik a gilisztákat (illetve a komplett termelési technológiát is). A technológia nagyüzemi és „háztáji” szinten egyaránt megvalósítható.

Sokan úgy gondolják, hogy a vermikomposzt a létező egyik leggazdagabb komposztforma, tekintettel az elkészült komposzt magas foszfor– és nitrogéntartalmára. A vermikomposzt nemcsak szilárd anyagként használható, hanem teljesen természetes folyékony műtrágya is készíthető belőle. Ezt az anyagot – a vörösesbarna színe miatt – vermikomposztteának nevezik.

Ez a folyadék egyszerű lehetőséget kínál arra, hogy a gazda gyorsan táplálékot adjon a növényeinek. A vermikomposztot vízben áztatva vagy kifőzve a tápanyagok és a hasznos mikrobák könnyen felszívódnak a talajban és/vagy bejuthatnak a növénybe. A vermikomposzttea nem égeti meg a növényeket, ahogyan egyes műtrágyáknál ez előfordulhat. Ez egy megbízható, egyszerű és természetes módszer a növények trágyázására.

Mi a különbség a vermikomposzt és a komposzt között?

Habár mind a két anyag hasznos mezőgazdasági célokra, a valóságban nagyon különböznek egymástól mind a gyártási folyamat, mind az anyagjellemzők tekintetében. A vermikomposzt – ahogy arról már a fentiekben szó volt – giliszták tevékenységének köszönhetően jön létre, míg a komposzt előállításához különféle mikroorganizmusok szükségesek, alapvetően aerob baktériumok és gombák. Ezért az utóbbit néha mikrobiális komposztálásnak is nevezik.

Mind a mikrobiális, mind a gilisztás komposztálás aerob folyamat – működésükhöz oxigénre (O2) van szükség. A vermikomposztálás egyik előnye, hogy nem kell levegőztetni vagy forgatni egy vermikomposzthalmot. Ezt elvégzik a giliszták a gazda helyett. A felesleges energia a mikrobiális komposztálás során hőként adódik le. A vermikomposztálás során ennek az energiának a nagy részét a giliszták biomasszája köti le. A vermikomposztálást nevezik hidegkomposztálási technológiának is, utalva arra, hogy a giliszták szempontjából optimális üzemi hőmérséklet a 10–30 Celsius-fok közötti sávban van, amíg a hagyományos komposztálás esetén az üzemi hőmérséklet akár 60 Celsius-fok feletti is lehet.

Technológiai hasonlóságok és különbségek

A vermikomposzt- és a komposztfolyamatok több részletben hasonlítanak, de legalább ennyi dologban különböznek is egymástól. A hagyományos komposztálóban „normál” komposzt keletkezik, melyben a szerves anyagok aerob bomlása miatt felforrósodó anyag szén-dioxidot és hőt szabadít fel, aminek következtében a komposzthalmok hőmérséklete akár a 60-65 oC-ot is elérheti. Ez abból a szempontból előnyös, hogy a magas hő elpusztítja a kórokozókat az anyagban.

Ezzel szemben a vermikomposztálás nem kifejezetten magas hőigényű folyamat. Ez az eljárás kevesebb hőt igényel (részben azért, mert a giliszták nagy melegben nem maradnának életben). Ezért a folyamat üzemi hőfoka döntően a 10–30 oC-os sávban van. A kevesebb hő hátránya viszont az, hogy a vermikomposztálás nem pusztítja el az összes kórokozót a bejövő hulladékban. Ennek a hiányosságnak a kompenzálására is van módszer, mégpedig az, hogy a szerves anyagokat egy ideig giliszták nélkül komposztálják. Ezt az időszakot „felkészülési időnek” nevezik. Ennek hosszára több adat is megtalálható a szakirodalomban. Egyes források 9 napban, mások pedig 6–12 napban határozzák meg a hosszát. A végeredmény az, hogy a komposzt termelési folyamata gyorsabban halad, valamint a termofil fázisban sok kórokozó elpusztul.

A vermikomposztálás nedvességigényes folyamat. Amíg a mikrobiális komposztáláshoz 50-60%-os nedvességtartalom szükséges, addig a vermikomposztálásnál ez a mutatószám sokkal magasabb. Ismeretes, hogy a komposztálás során a baktériumok aktivitása 40%-nál alacsonyabb nedvességtartalomnál rendkívül lecsökken, 10% alatt pedig majdnem leáll. Azt is tudjuk, hogy a gilisztáknak nedves környezetben kell lenniük, mert nedvesen kell tartaniuk a bőrüket, hogy azon keresztül lélegezhessenek. Számos tanulmány született arról, hogyan hat a hőmérséklet és a nedvességtartalom a vermikomposztálási folyamatra. Az eredmények azt mutatták, hogy a 65–75%-os nedvességtartalom megfelelő tartomány a vermikomposztálási hőmérséklet minden értékéhez.

A vermikomposztálás nedvességigényes folyamat

A komposztban termofil mikrobapopulációk vannak, amelyek tolerálják a magas hőmérsékletet. Ezzel szemben a vermikomposztban mezofil mikrobák találhatók, amelyek az alacsonyabb hőmérsékletet kedvelik.

Vermikomposztálás során a giliszták érzékenyek a pH-ra. Leginkább a semleges pH esetén érzik jól magukat. A vermikomposztban lévő C:N arány hatással van a baktériumok aktivitására. A túlzottan magas C:N arány csökkenti a baktériumok aktivitását a baktériumok számára nélkülözhetetlen nitrogén kis mennyisége vagy hiánya miatt. A vermikomposztálás akkor fog optimálisan működni, ha a folyamat 25–30 körüli C:N aránnyal kerül megindításra. Jelentős eltérés van a két módszer között a technológia időigénye tekintetében is. A komposztálás esetén, ha minden feltétel optimális, akkor 6–9 hónapig tart a folyamat a végtermék elkészültéig. Ez a technológia nem végezhető zárt térben.

Optimális feltételek megléte esetén 8–12 hét alatt végbemegy a folyamat

A vermikomposztálás időigénye rövidebb. Optimális feltételek megléte esetén 8–12 hét alatt végbemegy a folyamat. Ez a technológia zárt térben is végezhető. A vermikomposztálás akkor működik a legjobban, ha magas a kezdeti C:N arány, alacsony a halomhőmérséklet és magas a nedvességtartalom. A rendszer működése attól függ, hogy milyen végtermékre kell optimalizálni. A végcél lehet maga a komposzt előállítása, de lehet a giliszták tenyésztése is.

A vermikomposztáló rendszerek típusai

Függetlenül az üzemmérettől, három alapvető rendszertípus terjedt el a vermikomposztálásban. Ezek pedig a ládák, ágyások és rendsorok.

A ládák/dobozok/vödrök teljesen a föld felett helyezkednek el, és mindenféle formában és méretben kaphatók. A kisebb méretű edények könnyebben mobilizálhatóak. A föld feletti elhelyezkedés megkönnyíti a komposztálási műveletek (pl. a be- és kitárolás stb.) elvégzését. Az ilyen komposztálóedények hátránya, hogy gyorsan változtathatják a hőmérsékletet. Előfordulhat, hogy szigetelni, hűteni vagy melegíteni kell az edényzetet, hogy a giliszták számára a legoptimálisabb legyen a „munkaközeg”.

A föld feletti elhelyezkedés megkönnyíti a komposztálási műveletek elvégzését

A második rendszertípusba az ágyások/vályúk tartoznak. Ezeket a hosszú vályúkat a talajban alakítják ki. Mivel a talaj hőmérsékletében nincs olyan szélsőséges ingadozás, mint például a föld feletti edényzet tekintetében, az ágyások megoldják a giliszták számára túl meleg vagy túl hideg „munkaközeg” problémáját. Az ágyásokkal kapcsolatos nehézség az, hogy ásni kell a giliszták vagy a komposzt eltávolításához.

A fent említett két típusnál tapasztalható problémákra igyekszik megoldást adni a rendsoros komposztáló rendszer. A hosszú halmok (rendsorok) a földfelszín felett kerülnek kialakításra. Mivel ezek méretüket tekintve nagyok, így ellenállnak a hirtelen hőmérséklet-változásoknak. Továbbá, az elhelyezkedésüknek köszönhetően a rendsorok könnyű hozzáférést biztosítanak a kukac- és komposzteltávolításhoz. A rendsorok fő hátránya a helyigényük. Ezért nem véletlen, hogy leginkább ipari körülmények között alkalmazzák ezt a rendszert.

Elsődleges és másodlagos vermikomposztálás

Az elsődleges vermikomposztálás során a nyersanyagokat közvetlenül a gilisztákhoz táplálják. Az elsődleges rendszer állománysűrűsége (giliszták száma felületenként) nagy. A másodlagos vermikomposztálás során a gombák és mikroorganizmusok komposztálják a nyersanyagot, mielőtt az a giliszták elé kerül. A másodlagos vermikomposzt rendszerek táplálási sebessége (felületenként hozzáadott szerves anyag tömege) viszonylag magas, mivel a szerves anyag már részben feldolgozódott, mielőtt a giliszták elé kerül. Ez azt jelenti, hogy a másodlagos edényeket ritkábban adagolják vastag rétegekben.

Akár elsődleges, akár másodlagos vermikomposztálásról van szó, a komposztálásban részt vevő giliszták magasabb széntartalmú alapanyagot részesítenek előnyben.

Megfelelő környezet a megtermelt komposzt tárolására

Joggal vetődik fel a kérdés, hogy mit lehet tenni az elkészült komposzttal, ha például több hónapig nem kerül felhasználásra? Természetesen bizonyos szabályok betartása mellett betárolható, vagyis nem vész kárba. A vermikomposzt tárolásának hűvös és száraz hely kell történnie. Fontos szempont a légáramlás biztosítása, mégpedig úgy, hogy az ne eredményezze az anyag kiszáradását. A túl magas nedvességtartalmú anyag a betárolás előtt „előszárítást” igényel. Ami egyszerűen történhet egy betonplaccra való, vékony rétegű kiterítéssel. A megfelelő mennyiségű folyadék elpárolgása után következhet a betárolás. A kapott anyagot soha nem szabad a szabadban és fedél nélkül tárolni, mivel az eső és a nap károsan befolyásolja a minőségét. A hideg nem okoz minőségromlást. Így télen lehetséges a vermikomposzt kültéren, műanyag fóliával védett helyen történő tárolása. Valójában a lefagyott mikroorganizmusok újra aktiválódnak, ha azt a(z) (emelkedő) hőmérséklet lehetővé teszi.

A túl magas nedvességtartalmú anyag a betárolás előtt „előszárítást” igényel

Melyik a legmegfelelőbb mezőgazdasági felhasználásra?

A vermikomposzt számos felhasználási területtel és előnnyel rendelkezik a mezőgazdaság számára. Az ökológia gazdálkodásban például egyre nagyobb teret nyer fő szerves trágyaként a szántóföldeken. A vermikomposztálás az egyik fenntartható mezőgazdasági gyakorlat, amely az ökológiai gazdálkodás alapelveit követi. A vermikomposzt a hagyományos komposzthoz viszonyított nagyobb kedveltségének oka a magasabb nitrogén-, foszfor- és káliumtartalom, valamint a jobb talajszerkezet-javító és vízmegtartó képessége. A vermikomposzt szinte a növénytermesztés teljes területén jól használható, hiszen hatékonyan segíti a növények táplálását, hozzájárulva a növekedésükhöz. Több beszámoló is hozzáférhető arról, hogy az egyes növényeknél milyen sikeresen alkalmazták a vermikomposztot. A legegyszerűbb felhasználási mód az, hogy vékony rétegben adják az ilyen jellegű komposztot a talajhoz a növény körül. A megfigyelések szerint még a túltrágyázás sem eredményezi a növény leégését. A komposzthoz hasonlóan a komposzttea is számos növényre alkalmazható, nemcsak trágyázásra, hanem betegségek és kártevők elleni védekezésre is. Általában a növény leveleinek és szárának mindkét oldalára permetezve, a gyökérzónába áztatva alkalmazzák, valamint a csupasz gyökér mártására használják. A vermikomposzt és komposzttea felhasználásának mennyisége a minőségétől és az összetevők összetételétől függ.

Czékus Mihály