Az őszi búza és az őszi árpa vetésének kritikus elemei

Őszi kalászos növényeink közül az őszi búzát és az őszi árpát kell kiemelnünk, hiszen a Magyarországon termesztett kalászos gabonák csoportjában vetésterületüket tekintve ezek a legjelentősebbek. Együttesen az ország szántóterületének (4,1–4,3 millió hektár) körülbelül egynegyedét teszik ki. Az elmúlt 10 évben az őszi búza vetésterülete az 1–1,1 millió hektárról 1 millió hektár alá csökkent, míg az őszi árpa vetésterülete növekedett, már több évben is meghaladta a 200 000 hektárt.

Az őszi búza jelentőségét nem kell részletezni, az árpa növekvő népszerűsége pedig annak kiváló takarmányértékére és a búzáénál kisebb termőhelyi igényeire, a jó termőképességére és a búzáéhoz hasonló felvásárlási árára vezethető vissza (1. grafikon).

Az előbb említett gyengébb adottságú területeken termesztett őszi árpa termésátlagai hosszabb időszakot tekintve is stabilan az őszi búza terméseredményeit követik, sőt, meg is haladják, 2021-ben 0,6 tonnával többet is termett hektáronként, az országos átlagot tekintve (2. grafikon). Így elmondható, hogy hazánkban nagy biztonsággal termeszthető mindkét növény, s míg kenyérgabonánkat a jobb talajadottságú területeken ajánlott vetni, addig az őszi árpa Magyarország szántóterületén – kis túlzással –bárhol termeszthető.

Termesztésük, agrotechnikájuk is nagyon hasonló, mégis adódnak különbségek, melyeket érdemes figyelembe venni.

Először nézzük az őszi búza vetését, az azt megelőző műveleteket, tennivalókat.

Biológiai alapok, fajtaválasztás

A Nemzeti fajtajegyzékben megközelítőleg 170 búzafajta található, tehát a vetőmagpiac igen jól ellátott biológiai alappal. Az, hogy melyiket választjuk, a termelő saját döntése, amit adottságai, termesztési célja fog meghatározni. Három szempontot érdemes mérlegelnünk, ezek: termésmennyiség, termésminőség és termésbiztonság. Érdemes egyeztetni a kiválasztott fajtát előállító, forgalmazó céggel, annak képviseletével, hiszen a genotípus lehet extenzívebb körülmények között is viszonylag jól teljesítő, de előfordulhat, hogy kiváló beltartalmi paramétereit vagy kiemelkedő hozamát csak intenzív termesztéstechnológia esetén képes megmutatni. A termésbiztonság manapság egyre inkább meghatározó tulajdonsága egy fajtának. Rendkívül kiszámíthatatlan évjáratainkban nem mindegy, hogy az általunk kedvelt genotípus az egymást követő években milyen nagy ingadozásokkal képes teremni.

Vetésváltás

A vetésváltás, az elővetemény után következő növény helyes megválasztása kulcsfontosságú az őszi búza – sőt, szinte az összes termesztett növényünk – esetében. Átgondolása, megtervezése nem kerül pénzbe, viszont mind a jó, mind a rossz döntés a teljes tenyészidőszakban és – természetesen – a terméseredményeknél is igencsak érinteni fogja a pénztárcánkat. A búza legjobb előveteményei a hüvelyes növények, azokon belül is a borsó. Korán lekerül, kevés, könnyen bomló szármaradványa van, de ami a legfontosabb, a gyökerén, az úgynevezett gyökérgümőkben élő Rhizobium baktériumok nitrogénkötése által a talajban körülbelül 40 kg nitrogént hagy vissza hektáronként. Ennek köszönhetően 1–1,5 t/ha terméstöbblet is elérhető, vagy műtrágya spórolható meg, csupán ezt a növényt választva előveteményként. A másik, kiemelkedően jó elővetemény lehet az őszi káposztarepce. Erőteljes karógyökere „drénező” hatással bír a talajra nézve, utána levegős, porózus szerkezetű talajállapot alakul ki, így a búza számára aprómorzsás, jó szerkezetű magágyat tudunk kialakítani. A pillangós virágú növények közül a lucernát is érdemes kiemelni. Jó előveteménynek számít, ehhez viszont második kaszálás után fel kell törnünk a kiöregedett állományt, hiszen a 4 éves lucernás hatalmas mennyiségű gyökérmaradványt hagy hátra, melynek bontási folyamatait érdemes jóval a búza vetése előtt elkezdeni.

Rossz előveteményeinek minősülnek a későn (szeptember vége, október) lekerülő, sok szármaradványt vagy igen rossz talajállapotot (pl. cukorrépa) maguk után hagyó növények, valamint – a közös betegségek, kártevők, gyomok miatt – a kalászos gabonák és önmaga.

Tápanyagellátás

Az őszi búza trágyázásánál már egy kedvező helyzetet a fentiekben említettünk (a hüvelyes elővetemények). Általánosságban elmondható, hogy nitrogénből 60–160 kg-ot, foszforból (P₂O₅) 30–70 kg-ot, míg káliumból (K₂O) 40–90 kg-ot igényel; természetesen az adagok pontos meghatározását érdemes talajvizsgálatnak megelőznie. A káliumot és foszfort már ősszel, az alapműveléssel talajba dolgozhatjuk, viszont a nitrogénadagnak körülbelül 30%-át juttassuk ki vetés előtt, illetve vetéssel egy menetben, a többit a tavaszi szezonra érdemes hagyni. Van még egy fontos tápelem, mely az elmúlt években egyre inkább felsorakozott a három makroelem mellé, ez pedig a kén. Mivel az őszi búza főként a malomipar számára termesztett alapanyag, fehérjetartalma igen fontos beltartalmi mutató, így a fehérjék, aminosavak alkotóelemeként részt vevő kén is elengedhetetlen. Eddig azért nem volt ennyire hangsúlyos az utánpótlása, mert a hőerőművek által kibocsájtott, ipari tevékenységekből származó kén a levegőből „pótolta” a talajok kénkészletét, mára ez volumenében nagyot csökkent, így egyre többfelé lehet kénben szegény talajokkal találkozni. A műtrágyagyártók is egyre-másra jelennek meg ként is tartalmazó különféle műtrágyájukkal, melyek most már nemcsak a repcetermesztésben, hanem a búza tápanyag-utánpótlásában is szerepet kaphatnak.

Talaj-előkészítés

Az őszi búzát nem soroljuk a vízigényes növények közé, a múltban mondhattuk is azt, hogy a csapadék minden esetben pótolta az egyes fenofázisokban a növény vízigényét, de az idei szezon már ellentmond ennek az állításnak. Ennek megfelelően a búza termesztéstechnológiája során is kiemelkedő fontosságú a vízmegőrző, víztakarékos gazdálkodás, melynek igen fontos eszköze a talajművelés. Nagyon sokat hangoztatjuk az elővetemény lekerülése utáni minél hamarabb megtörténő tarlóhántást, későbbiekben a tarlóápolást és a műveletek utáni hengerezést, felszínzárást.

Alapvetően a búza nem igényel mélyművelést, még forgatást sem. Szántani leginkább abban az esetben kell, amikor kalászos kalászost követ a vetésváltásban, valamint ha nagy tömegű szerves anyagot akarunk a talajba dolgozni. 20–23 cm mély művelés elegendő, a cél, hogy aprómorzsás, kellően ülepedett magágyat tudjunk kialakítani. Gazdaságosan végezhetjük az alapművelést különböző kultivátorokkal vagy akár tárcsával, de már nagyon terjedőben vannak a talaj-előkészítést és vetést egy menetben végző gépek is, melyek sekélyen bolygatják a talajt, és ezzel egy időben startertrágyát is kijuttatnak, és a vetőmagot is a talajba helyezik, valamint soronkénti tömörítő kerekekkel le is zárják a vetést. Áruk magas, és vonóerőigényük is nagy, viszont alkalmazásukkal idő és hajtóanyag takarítható meg.

Ezzel át is térhetünk a vetéstechnológiára. A nagyobb üzemek szinte mindenhol az előbb említett vetéstechnikát alkalmazzák, de még szép számmal dolgoznak gabonavetőgépek is, melyek alapos talaj-előkészítést igényelnek, és sok esetben a vetés után még hengereznünk is kell, mert tömörítő kerekekkel nem rendelkeznek.

Napjainkban a vetéstechnikában is komoly fejlesztések zajlanak, melynek eredményeképpen már vannak a kereskedelemben gabona szemenkéntvető gépek is. Itt a vetőmagmennyiség még pontosabban adagolható.

A vetés mélységénél nagyon fontos, hogy a későbbiekben a bokrosodási csomó, mely a gyökérfejlődést is befolyásolja, 3–4 cm körül legyen a talaj felszíne alatt. Ennek megfelelően az optimális vetésmélység 4–6 cm.

A vetőmag esetében különböző szaporulati fokokat említhetünk meg: szuperelit – elit – I. fok – II. fok – III. fok. Az egyes szintek (szaporulati fokok) között körülbelül 5%-os terméscsökkenés tapasztalható. A termelők számára leginkább az I. és II. fok elérhető, melyből további szaporulati fokokat vetnek a későbbiekben vissza, de a terméscsökkenéssel érdemes számolni; a vetőmag-felújítás fontos eleme a hozamok magas szinten tartásának.

Meg kell még említeni a hibrid búzákat is, melyek körülbelül 10–15 éve hazánkban is elérhetőek. Termesztéstechnológiájuk egy része eltér a fajtabúzákétól. Vetésidejük szeptember végére–október elejére tehető (a fajták optimális vetésideje október 5–25. között van), a vetéskori csíraszámuk jóval kisebb (1,3–1,7 millió csíra hektáronként, míg a fajtáké 4,5–5,5 millió csíra/hektár).

Őszi árpa

Az őszi árpa termesztésénél két dolgot hangsúlyoznunk kell, mely alapvető különbségként jelentkezik a búzához képest.

Az egyik a télállóság. Igaz, manapság a telek jóval enyhébbek, és a fajták-hibridek télállósága is javult, de a faj kevésbé bírja a nagyobb fagyokat (-10 ^oC már megviselheti). A másik figyelemre méltó tény, hogy az árpanövény magasabb, szára hosszabb és gyengébb, mint az őszi búzáé, ezáltal könnyebben megdőlhet.

A növény elővetemény szempontjából kevésbé igényes, sőt a búzánál említett hüvelyesekkel ebben az esetben érdemes óvatosnak lenni, mert ha az őszi árpa jó minőségű talajra (például csernozjom, csernozjom dinamikájú talajok) kerül, borsó elővetemény után, tavasszal a megdőlés veszélye nagyobb lehet. A tápanyagokat jól hasznosítja, trágyaigénye ennek megfelelően alacsonyabb, főként nitrogénből fele mennyiséget kell kiadagolnunk, mint a búzának, hiszen a túlzott nitrogén is szárdőlést eredményezhet.

Kalászos után egy évig még biztonsággal termeszthető, de a több évig tartó visszavetést már nehezen tolerálja, a talajuntság jeleit, kórokozók, kártevők fokozottabb megjelenését tapasztalhatjuk. Vetésideje az őszi búzáét megelőzi, így még kevesebb idő áll rendelkezésre a talaj-előkészítésre. Nem igényli a mélyművelést, a forgatásos művelést sem, vetéstechnológiája a búzáéval megegyező.

Az optimális vetésidő viszont fokozottabb hangsúllyal bír a másik őszi kalászoshoz képest, bokrosodási időszakának nagy hányada őszre tehető, így érdemes elvetni szeptember 25. és október 10. között, annak érdekében, hogy megerősödve érjen a télbe.

Az ősziárpa-fajták között vannak sörárpatermesztésre alkalmasak is, melyeknél – az alacsony fehérjetartalom (kisebb mint 12%) miatt – a hüvelyes elővetemények és a fokozott nitrogéntrágyázás különösen kerülendő.

Dr. Dóka Lajos Fülöp adjunktus
Dr. Szabó András adjunktus
Dr. Szabó Éva adjunktus
Dr. Ragán Péter adjunktus