fbpx

Hivatalos szalagátvágás a Hortiservice Kft. kutatóbázisán

Írta: Szerkesztőség - 2013 szeptember 04.

A magyar nemzeti értékekből nem volt hiány, a rendezvény üdítő színfoltja a bemondó-mesélő volt, aki igazi hungaricum hangulatot teremtett a Csík zenekar alapító tagjával, Csík János Kossuth-díjas előadóművésszel és barátaival, akik hagyományos magyar csárdás muzsikával kápráztatták el a meghívottakat. Az ünnepélyt az ügyvezető igazgató, Fülei Zoltán nyitotta meg, aki után a beszállítók mutatkoztak be.

 

 

Külföldi beszállítók termékei a hazai kertekben

Európa legnagyobb szerves növényi tápanyag előállítója az Italpollina.

A granulált szerves baromfitrágya felhasználásának előnyeit Philippe Cognet mutatta be a résztvevőknek.

A cég termékeivel megfordíthatóak a talajoknál felmerülő egyre gyorsuló káros folyamatok, emellett a tápanyag visszapótlás költségeinket is jelentősen csökkenti, arról már nem is beszélve, hogy az előállított áruink sokkal zamatosabbak.

A vöröshagyma-termesztésről ismert Cora Seeds vetőmagtársaság képviseletében Maurizio Bacchi mutatta be tevékenységüket és a Hortiservice kollégáival végzett közös munkájukat.

Az olasz cégnél több mint harminc éves tapasztalattal rendelkező szakembereket alkalmaznak, legyen szó akár hibridnemesítésről, fajtaszelekcióról vagy a fogyasztásra szánt hagyma termeléséről.

Kutatóállomásuk az észak-olaszországi Cesenában, a vöröshagyma termesztés központjában található.

Korszerű biotechnológiai laboratóriumuk lehetővé teszi a legkülönfélébb kutatási elemzéseket is.

Az előállított hibrideket először a kísérleti állomáson próbálják ki, s csak ezután kerülnek a különböző országok termelési ágazataiba a megfigyelés folytatására.

Bacchi úr kiemelte az ELENKA vöröshagymájukat, mely külső és belső értékeit tekintve nagy hasonlóságot mutat az itthon közkedvelt makói hagymával.

A Clause francia zöldségvetőmag nemesítő vállalkozás is a Hortiservice Kft-t választotta kizárólagos magyarországi partnerének.

A termékpalettájukon az „ABC” szinte összes felsorolható zöldsége mellett megtalálható még a sárga- és a görögdinnye is.

A több mint két évszázados nemesítő, termelő és értékesítő munka eredményei évekkel ezelőtt a magyarországi termesztőknek is elérhetővé vált.

 

 

 

A hazai tapasztalatok, tanulságok

Dr. Roszik Péter (Biokontroll Hungária Kft) nagyon érdekes előadás keretében adta át tapasztalatait, és osztotta meg tudását a hallgatósággal.

Több mint egy évtizede végzi a Biokontroll Hungária az ökológiai termelés szereplőinek ellenőrzését és tanúsítását.

A biogazdálkodás olyan gazdálkodási forma, ahol kizárólag a biológiai növényvédelem és a természetes biológiai ciklusok kerülnek előtérbe, ennek eredményei a vitaminokban gazdag, lehetőség szerint káros anyag mentes biotermékek.

Mit tehet a biogazda a biodiverzitásért? Sajnos napjainkban egyre gyakrabban hallhatunk rémisztő híreket arról, hogy a Föld biodiverzitása folyamatosan csökken: fajok halnak ki, élőhelyek tűnnek el.

Dr. Roszik Péter zárómondata arra hívta fel a figyelmet, hogy mi, emberek egyoldalúan táplálkozunk.

Itt egy érdekes példát említett, miszerint – a vadon élő állatoknál nem diagnosztizálnak rákos megbetegedéseket, ennek fő oka, hogy rengeteg féle táplálékot esznek.

„Amit eszel, azzá leszel” – mondta már az ókorban Hippokratész, tehát az elfogyasztott ételeink alapvetően befolyásolják életünk minőségét.

Zentai Ákos az Árpád Agrár Zrt. kertészeti igazgatója a kertészeti termesztés lényegi kérdéseit és ennek befolyásoló tényezőit vázolta fel előadásában.

A mezőgazdasági termelés sajnos eltérült az eredeti céljától, egyre több ipari termék kerül a termesztési folyamatba, mely következményeként valóban nő a profit, de eredményt és tőkét von ki a mezőgazdaságból.

Így a fogyasztói szemlélet váltását, „szemünk felnyitását” tartja a legfontosabb kérdésnek ma.

Szántosi Attila agrármérnök a Biohungaricum Kft. képviseletében szintén a szemléletváltás fontosságáról beszélt, majd pár szóban saját vállalkozásuk történetét vázolta fel.

Előadásának záróakkordjaként elmondta, hogy biogazdálkodásuknak nagy könnyebbséget jelent a Hortiservice Kft, hiszen amíg ők nem léteztek, rengeteg utánajárással, illetve plusz munkával, kísérletekkel tudták csak rendszerüket makulátlanul működtetni.

Mára – köszönhetően a Hortiservice Kft-nek – kizárólag a lényegre, azaz a termelésre kell koncentrálniuk.

A Hortiservice Kft. filozófiáját talán legjobban David Servan mondása foglalhatná össze, mely így hangzik: „Az egészséget csak az egész szervezethez viszonyítva lehet értelmezni, hasonlóan a természet egészségéhez, amely ékesen tanúsítja, hogy minden mindennel összefügg.”

A fenti gondolatokat pedig mi sem igazolta jobban, mint az ünnepélyesen átadott kísérleti biokert.

 

A rendezvényről készült fotók megtekinthetők IDE kattintva!