fbpx

Szakmai elismerések a XXX. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napokon

Írta: Agrárágazat-2023/06. lapszám cikke - 2023 június 21.

Az ország legjelentősebb tenyészállat-kiállításáért kapott elismerést a vezérigazgató

A Magyar Állattenyésztők Szövetségének (MÁSZ) elnöksége a magyar állattenyésztés fejlesztése iránti elkötelezettsége, továbbá a régió kiemelkedő állattenyésztési rendezvényének szervezésében végzett munkája elismeréséül a Magyar Állattenyésztésért díjat adományozta a XXX. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napokon Antal Gábornak, a Hód-Mezőgazda Zrt. vezérigazgatójának.

Antal Gábor agronómus édesapjával már ötévesen a határt járta. Kisgyermekként szeretett bele a növénytermesztésbe, állattenyésztésbe. Agrármérnök diplomát a Gödöllői Agrártudományi Egyetemen szerzett, 1994-ben, édesapja tanácsára, Felsőszentivánon kezdett Vancsura József mellett gyakornokként, majd telepvezető, később pedig igazgató lett.

2003-ban Kárpáti László, a Trigofix tulajdonosa felkérte, hogy állítsa talpra az akkoriban rossz állapotban megvásárolt Bácsagro Zrt.-t, és a korábban felszámolásra ítélt céget már az első évben sikerült nyereségessé tenni. Ezt követően a Hód-Mezőgazda Zrt.-ben tulajdonossá váló vezetők, Harsányi Zsolt, Kárpáti László és Délity József kérték fel, hogy legyen a cég vezérigazgatója. Az azóta eltelt közel húsz évben a korábban is jelentős mezőgazdasági vállalat állattenyésztésben, növénytermesztésben és takarmánygyártásban is a magyar mezőgazdaság egyik zászlóshajója lett. Szaktudását nemcsak az általa vezetett vállalatnál, hanem szakmai szervezetekben betöltött tisztségein keresztül és a MATE tanácsadójaként is kamatoztatja a magyar állattenyésztés és mezőgazdaság javára.

Alelnöke a Holstein-fríz Tenyésztők Egyesületének, elnöke az Alföldi Tej Kft. és a Dél-Alföldi Bio-Innovációs Centrum felügyelőbizottságának, elnökhelyettese a Juh és Kecske Szakmaközi Szervezetnek, továbbá a MÁSZ küldöttközgyűlésében a Szarvasmarha-tenyésztő Szövetség küldötte. Az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok szervezésében 2005 óta vesz részt. Vezérigazgatóként a tulajdonosok után elsősorban ő dönt a kiállítással kapcsolatos kérdésekben. Nagy szerepe volt és van abban, hogy az ország legjelentősebb tenyészállat-kiállítását tudják megszervezni évről évre, immár 30. alkalommal.

Zászlós Tibor, Antal Gábor, Wagenhoffer Zsombor
Zászlós Tibor, Antal Gábor és Wagenhoffer Zsombor (fotó: Csatlós Norbert)

Aki konokul hisz a tenyésztői közösség erejében

Agrármérnök oklevelének megszerzése után Fekete Balázselső és egyetlen munkahelye a Hód-Mezőgazda Zrt., ahol végigjárta a ranglétrát, és így lett műszakvezetőből állattenyésztési igazgató. Fekete Balázs nyugdíjasként is a cégnél dolgozik mint a kiállítás igazgatója. Szarvasmarha-, sertés- és lótenyésztésben évtizedeken keresztül volt sikeres, mindhárom faj kategóriájában megkapta az Év Tenyésztője elismerést. Alapításuk óta részt vett több tenyésztőszervezet munkájában, elnökségi tagként vagy éppen elnökként, 2008-tól pedig két cikluson át volt a MÁSZ elnöke. Több mint negyven éve fáradhatatlanul a szakmájának él, konokul hisz a tenyésztői közösség erejében.

Egyed Bélával, Ujvári Tiborral együtt álmodták meg, majd 1994-ben meg is szervezték az első Állattenyésztési Napokat, amelynek azóta is főszervezője Fekete Balázs. Nélküle és a maga köré szervezett lelkes csapata nélkül nincs Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok. Neve már régen felkerült a magyar állattenyésztés halhatatlanjainak sorába. A tenyésztésszervezésben adható valamennyi magas rangú elismerést megkapta: többször volt Év Tenyésztője, kitüntették Ujhelyi és Konkoly-Thege-díjjal, 2018-ban megkapta a MÁSZ Magyar Állattenyésztésért díjat, amit javaslatára alapított a szövetség elnöksége. Idén pedig a MÁSZ elnöksége a magyar állattenyésztésért és a tenyésztői közösségért kifejtett három évtizedes munkája elismeréséül a Horn Artúr-díjat adományozta Fekete Balázsnak.

Zaszlos Tibor, Fekete Balazs, Wagenhoffer Zsombor
Zászlós Tibor, Fekete Balázs és Wagenhoffer Zsombor (fotó: Csatlós Norbert)

Génmegőrző tevékenységet ismert el a hazai baromfiszakma

A kiállítás 30 éves történetében még nem fordult elő az a rendkívüli helyzet, hogy a járványügyi helyzet miatt a baromfikiállítást nem lehetett volna megrendezni. Sajnos ez év április elején a kiállítás járványügyi körzetében olyan madárinfluenza-kitöréseket detektált a hatóság, amelyek kockázatossá tették volna a kiállítás intenzív baromfi-, illetve díszbaromfi-bemutatójának megszervezését. A szakmai elismerések odaítéléséhez azonban ragaszkodtak a szervezők.

A Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara által 2014-ben alapított Sófalvy Ferenc-vándordíjat a kitüntetett sok éves munkája alapján az idei évben dr. Oláh Jánosnak ítélte oda a kuratórium.

Oláh János 1976 januárjában született. Előbb állattenyésztő-állategészségügyi technikusi oklevelet, majd mezőgazdasági mérnök és okleveles agrármérnök végzettséget szerzett. A Magyar Juhtenyésztő Szövetség alkalmazottja lett, ahol területi felelős és juhtenyésztő instruktor feladatköröket látott el. 2005-től a Debreceni Egyetem Állattenyésztés-tudományi Doktori Iskola hallgatójaként 2009-ben szerzett PhD tudományos fokozatot. 2009-től különböző kutatói beosztásokban a Debreceni Egyetem, Debreceni Tangazdaság és Tájkutató Intézetben dolgozik, jelenleg tudományos főmunkatárs beosztásban, egyben igazgatóhelyettesi teendőket is ellátva.

E munkakörben feladata több állatfaj génbanki állományának fenntartása és a génmegőrzés szabályai szerinti tenyésztése. Felelős a gidrán, a cigája, a bronzpulyka, a rézpulyka, a magyar tyúk hét fajtájának génbanki állománya fajtafenntartó munkájáért. Az elmúlt három évben sok energiát fektetett a fekete pulyka rekonstrukciós tenyésztési programjának megvalósításába. Jelenleg A fekete pulyka génbanki állományának fenntartása és molekuláris genetikai vizsgálata című kutatási téma sikerre viteléért felelős. 2023-ban a tarka pulyka génbanki állományának kialakítását is megkezdte a Debreceni Egyetem kismacsi telepén.

Dr. Oláh János
Dr. Oláh János génmegőrzési munkáját ismerték el

Dr. Oláh János tehát az immár 15 éve elkötelezett génmegőrzési tevékenységéért, benne számos baromfifaj génbanki állományának fenntartásában és sikeres tenyésztésében végzett munkájáért részesült a Sófalvy-díjban. A kutató az Eurosheep együttműködés hazai partnereként és vezetőjeként a magyar delegációval együtt a projektzáró szemináriumon, Franciaországban tartózkodott az átadó idején, ezért a díjat később veszi át.

A Magyar Állattenyésztők Szövetsége minden évben elismerésben részesíti a kiállításon legszínvonalasabban bemutatkozó tenyésztőszervezetet. A díjat ez évben a Magyar Szarvasmarha-tenyésztők Szövetsége érdemelte ki azzal, hogy a tagszervezetei kiemelkedő munkát végeztek a tenyészállatok színvonalas bemutatása érdekében.

A Magyar Állattenyésztők Szövetsége összevont tenyésztési nagydíját a kiállításon legeredményesebben szereplő kiállító, Fekete József gyanógeregyei tenyésztő kapta.

Az Agrárminisztérium Miniszteri fődíját a XXX. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok alkalmából az állattenyésztő szervezetek több évtizedes munkája és annak szakmai ernyőszervezetként történő koordinálása elismeréseként a Magyar Állattenyésztők Szövetsége kapta.

Összeállította: Sándor Ildikó