fbpx

Modern technológia – ez teszi vonzóvá az agráriumot

Írta: Szerkesztőség - 2023 június 21.

A legkorszerűbb technológia teszi vonzóvá az agrárium keretében a jövőt a fiatalok számára – mondta Lázár János építési és közlekedési miniszter, a Jövő Nemzedék Földje Alapítvány kuratóriumi elnöke, Áder János volt köztársasági elnök Kék bolygó című vlogcastjának adásában.

Drónos permetezés
A mezőgazdaságban a legkorszerűbb technológiákat is alkalmazzák a versenyképesség és a termésfokozás érdekében (fotó: Horizont Média/Barna Ferenc)

Alkalmazkodni kell a megváltozott környezeti körülményekhez

A műsorban, amely elérhető a világhálón, a legnépszerűbb videomegosztón is, Áder János – a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke – Lázár Jánossal arról beszélget, hogy az elmúlt öt év alatt hová sikerült eljutnia a mezőhegyesi tangazdaságnak.

A történeti áttekintést követően a birtok kapcsán fontos dátumként a 2016-os év hangzott el, amikor a korábbi sikertelen privatizáció után a magyar állam úgy döntött, hogy ezt a birtokot nem árverezi el, megtartja és megpróbálja bebizonyítani, hogy az állami tulajdont is lehet profitábilisan működtetni a köz javára, miközben társadalmi funkciója is van.

A legfontosabb társadalmi funkció, hogy mintaként szolgáljon az itt folyó gazdálkodás színvonala, eredményessége minden magyar gazda számára – hangsúlyozta Lázár János.

A beszélgetésben rámutattak arra is, hogy fény derült a termelésben tapasztalható hatékonysági hiányosságokra is, ilyen volt az öntözéses gazdálkodás, aminek során kétszer annyi vizet használtak el feleakkora hatékonyság mellett, mint ami az amerikai mezőgazdaságra jellemző.

Lázár János kiemelte: bebizonyosodott, mindig alkalmazkodni kell a megváltozott környezeti körülményekhez. Ilyen fontos körülmény a csapadékviszonyoké is, amelyeket ma már digitálisan követhetnek. Ezekből a korszerű megfigyelésekből kiderült, hogy az elmúlt 20 évben különféle változások vannak. Az utóbbi öt évben ez mennyiségcsökkenést is jelentett, de már az előtt tapasztaltak rendszertelenségeket, intenzitásbeli eltéréseket.

A mezőgazdaságban foglalkoztatottak száma, infografika
A mezőgazdaság teljes kibocsátása, volumenindex (infografika: MTI/KSH)

Az öntözés módjáról sok vita van

Kritika éri azt az egyszerű eljárást, amely során kiemelik a folyókból az édesvizet, eljuttatják a megfelelő helyekre és felülről juttatják be a talajba. Ez a módszer túl sok vizet használ, nem gazdaságos és aránytalanul nagy terhet jelent a környezetre.

Ezért meg kellett keresni a leghatékonyabb öntözési technológiát. Ma már ezt használják a birtokon, aminek eredményeképpen elérték, hogy a korábbi vízmennyiség 60 százalékával kétszer akkora területet tudnak öntözni, mint korábban.

A nyugati technológiák nagyon fejlettek ezen a téren, de mindig van benne magyar hozzáadott érték, amivel a magyar szakemberek saját körülményeinkre tudják hangolni azt – hangzott el.

A mezőgazdaságban foglalkoztatottak száma, infografika
A mezőgazdaság, erdőgazdálkodás, halászat területen foglalkoztatottak száma (infografika: MTI/KSH)

Cél az élelmiszer-termelés prioritás

Ehhez nem elég a hagyomány, hanem alkalmazkodás és modernizáció is kell – állapította meg Lázár János. Rámutatott arra, hogy a magyar agráriumot a prémium kategóriás vagy hozzáadott értékkel rendelkező termékek emelhetik ki a nemzetközi piacon a többi tucat termékek közül.

Áder János ehhez a gondolathoz még hozzáfűzte, a mezőhegyesi mezőgazdasági szakközépiskolába háromszoros a túljelentkezés, ami azt bizonyítja, hogy a fiatalok vonzónak találják ezt a modernizált mezőgazdaságot, jövőt látnak benne.

A mintafarm (Kék Bolygó, Áder János podcastja)

Forrás: MTI
Összeállította: Barna Ferenc