fbpx

Üzenet a jövőnek – időkapszulák elhelyezése a KITE-ben

Írta: Agrárágazat-2023/10. lapszám cikke - 2023 október 14.

A KITE Zrt., idén ünnepli fennállásának 50. évfordulóját. Ebből az alkalomból az elmúlt 5 évtizednek jubileumi rendezvénysorozattal állít emléket, melynek egyik jeles eseménye volt szeptember 14-én, a cég országos hálózatának hat telephelyén az időkapszulák elhelyezése. A program keretében a jelenkor KITE-sei fogalmazhatták meg gondolataikat a jövő generációja számára, melyet 25 év múlva, 2048-ban, az időkapszulák felnyitásával olvashatnak el a majdani munkavállalók.

A KITE Zrt. fél évszázada a hazai agrárium meghatározó szereplője, az évtizedek során elért sikerekhez pedig az alapító elődök és a cég jelenlegi dolgozói egyaránt hozzájárultak. E jeles évforduló a múlt tisztelete mellett alkalmat teremt az elismerésekre és a köszönetnyilvánításra is, melyet az időkapszulák elhelyezése napján Szabó Levente intézett a munkavállalók felé. A vezérigazgató beszéde kezdetén külön köszöntötte Vizsnyai Irén titkársági adminisztrátort, aki a vállalat ikonikus alakja, hiszen a KITE alapítása óta, 50 éve része a cég életének.

Kotormán Mihály, Szabó Levente, Guba Sándor, Zahorán Zalán
Kotormán Mihály pénzügyi és számviteli vezérigazgató-helyettes, SzabóLevente vezérigazgató, Guba Sándor az Igazgatóság elnöke és Zahorán Zalán műszaki kereskedelmi vezérigazgató-helyettes a nádudvari eseményen

Nemcsak, hogy emlékezik arra, mi volt a múltban, hanem jelen van velünk, és abban bízom, arra számítok, hogy a jövőben is jelen lesz velünk” – hangsúlyozta Szabó Levente. A folytatásban kiemelte, hogy mindig közel állnak hozzá a KITE-s események, különösen a mai, mikor 50 év távlatában emlékeznek meg az alapító elődökről, valamint azokról az értékekről, melyektől a cég stabil talajon áll immár öt évtizede. A továbbiakban köszönetét fejezte ki a dolgozóknak, akik nélkül kevésnek bizonyulnának a KITE alapértékei és a jó kapcsolatrendszerek a beszállítókkal és a partnerekkel. A közös sikerekhez kellenek azok a kollégák és kolleginák, akik ismerik az alapértékeket, és a mindennapok során ezen értékek mentén elhivatottan végzik munkájukat a vállalat céljainak megvalósításáért. Szabó Levente beszéde zárásaként arra is kitért, hogy az esemény kapcsán leírt üzenetekben benne van az, hogyan szeretnénk látni a KITE-t 25 év múlva, amiért napi szinten tenni kell. De ha az elődök által kitaposott úton haladunk, negyed évszázad múlva a következő generáció átélheti, hogy a KITE ne csak hazánk, hanem Közép-Európa legmeghatározóbb agrárvállalkozása legyen, és az egyetlen, immáron 75 éves, az alapítók által meghatározott értékeket ma is megtartó és őrző, az innovációt pedig magasan a zászlaján hordó termelési együttműködéssé váljon.

Üzenet a jövőnek

A nádudvari ünnepélyes elhelyezés után a régiók vezetői az alközpontokban – Nagykállón, Győrszemerén, Szászbereken, Kaposváron és Kecskeméten – egymás után helyezték el a kapszulákat. Az üzenetekben főként azokra a kérdésekre kaphatunk választ, hogy a jelenlegi munkavállalók milyen útravalót adnának a jövő KITE-seinek, valamint hogyan látják a vállalatot 25 év múlva. Mindezek mellett természetesen egyedi üzenetek, fényképek, sőt pendrive-on rögzített videóüzenetek és a helyi újságok is bekerültek az urnákba, méltó emléket hagyva az utókor számára. A KITE Zrt. az időkapszulák elhelyezését minden helyszínen élőben közvetítette a munkatársaknak, annak érdekében, hogy senki ne maradjon le a különleges pillanatról. Az esemény Wass Albert Üzenet haza című versével zárult, Mercs Máté Péter színművész szavalatában. A fentebb említett helyszíneken egy kőre rögzített fémplakett jelzi az időkapszulák helyét, melyek kiemelésére 25 év múlva, 2048-ban kerül sor, amikor célba érhetnek az utókor számára megfogalmazott üzenetek.

KITE Zrt.