fbpx

A KITE Zrt. lehetőségként várja a mezőgazdaság új korszakát

Írta: Agrárágazat-2023/07. lapszám cikke - 2023 július 08.

A korábbi évekhez hasonlóan a KITE Zrt. május végén-június elején idén is megtartotta szántóföldi bemutatóját, ahol legújabb fejlesztéseit és korszerű digitális megoldásait mutatta be. A nádudvari és dalmandi rendezvények fókuszában a European Green Dealnek való megfelelés, a hatékonyság, környezetvédelem, egyben a többletjövedelem állt.

Irányt mutatunk 2.0

Mint a korábbi években, idén is rendkívüli érdeklődés mellett zajlott a KITE Zrt. két helyszínes szántóföldi bemutatója, melynek mottója az „Irányt mutatunk 2.0”.

A program elnevezése hűen tükrözi a 2011-es sárbogárdi „Irányt mutatunk” szántóföldi bemutató irányelvét, mely 10 éve a precíziós gazdálkodás bevezetésével szintén útmutatással szolgált a gazdatársadalom számára. Ennek az útmutatásnak az eredménye az RTK-hálózat felépítése (4000 feletti RTK-felhasználó), a meteorológiai állomáshálózat megvalósítása (már több mint 800 állomás üzemel), valamint a KITE PGR is – mondta megnyitóbeszédében Szabó Levente, a KITE Zrt. vezérigazgatója.

Szabó Levente vezérigazgató
Szabó Levente vezérigazgató

Az „Irányt mutatunk 2.0”-tól sem várnak a KITE szakemberei kevesebb fejlődést. Napjainkban a mezőgazdaság ugyanis ismét új korszak előtt áll, melynek kihívásait az Európai Unió által meghatározott European Green Deal és az annak részét képező Farm to Fork (Termőföldtől az asztalig) stratégiák jelentik. Mindkét esetben a cél a műtrágya- és inputanyag-felhasználás csökkentése, mely előmozdíthatja, hogy az élelmiszerek környezetbarátabb módon kerüljenek előállításra, és egészségesebben kerüljenek az asztalra – hívta fel a figyelmet Szabó Levente.

öntözőberendezés emberek zászló szántó
A mind gyakoribb száraz időjárási körülmények miatt egyre hangsúlyosabb az öntözhetőség

Új utakon…

Számos új kihívással kell szembenéznie a mezőgazdaságnak, amire a KITE Zrt. lehetőségként tekint. Ilyen például az Agro-ökológiai Program (AÖP), mely a klímaváltozás, környezetvédelem és a fenntarthatóság fogalmak köré összpontosul. A fenntarthatóság és a hatékonyság nem zárja ki egymást, de meg kell ragadni azokat a digitális megoldásokat, amelyek e kettőt összehangolják. Ami viszont nagyon fontos, hogy a termésbiztonság nem fontosabb az élelmiszer-biztonságnál – hangsúlyozta Hadászi László, a KITE Zrt. innovációs főigazgatója. A legnagyobb változásra a növényvédelemben kell számítani – habár a kémiai gyomirtás nem tűnik el teljesen, mind nagyobb szerepet kap a pontos időzítés, a megfelelő előrejelzés és a szaktanácsadás.

Hadászi László innovációs főigazgató
Hadászi László innovációs főigazgató

A KITE Zrt. célkitűzése, hogy a meghatározó szántóföldi kultúrákban olyan technológiai megoldást kínálhasson a gazdálkodók számára, amellyel megfelelhetnek a European Green Deal előírásainak. Magyarország legnagyobb mezőgazdasági integrátora a következő öt-hat évben minden fejlesztését e célnak szenteli. És mindezt úgy szeretnék elérni, hogy a gazdálkodók ne csupán megfelelhessenek a Green Deal előírásainak, de közben hozam- és jövedelemnövekedést is elérhessenek.

A biostimulátorok okszerű használatával például az indokolatlanul magas műtrágyadózisok elhagyása mellett is elérhetőek a terméscélok. E tekintetben két innovatív gyártót említett meg Hadászi László. A KIMITEC vállalat egyik ilyen készítménye a Dell” Agro Plus®, amely a növény korai fázisában növeli a zöldtömeget. A fotoszintetizáló felület növelése intenzívebb CO2-megkötést, így több szerves anyagot eredményez. A nagyobb gyökérzet pedig intenzívebb tápanyagfelvételt biztosít. Mindkét hatás a magasabb terméseredmény alapköve. A Natural Force® biostimulátor pedig a vegetáció második felében alkalmazható, és a készítmény hatására javul a termésmennyiség és a beltartalmi mutatók.

A KIMITEC terméke a Batallon is, amely talajon keresztül ható biostimulátor, és növeli a termés nagyságát, homogenitását, mennyiségét. Ezeket a hatásokat különösen látványosan fejti ki a növény számára kedvezőtlen, hűvös körülmények között, valamint kedvezőtlen talajkémiai tulajdonságok esetén (pH).

Tavaly új termékekkel bővült a KITE Zrt. kínálata kukorica- és napraforgó-technológiában. A bostoni székhelyű Indigo AG által gyártott Biotrinsic i30 FP és Biotrinsic i280 FP mikrobiológiai készítmények por formulájuk révén könnyen felhasználhatók, és bizonyítottan növelik a terméshozamot még aszályos időszakban is.

A See & Spray rendszerrel jelentősen csökkenthető a gyomirtószer-felhasználás

Az előadások után a vendégek két külső szántóföldi helyszínen a gyakorlatban is láthatták, hogyan felelhetnek meg eredményesen és költséghatékony módon az új szabályozási és támogatási szabályoknak. A KITE szakemberei a legújabb hibrideket/fajtákat, technológiai fogásokat és inputanyagokat repce, szemes cirok, kukorica, napraforgó, kalászos és szója növényállományban mutatták be. Ismertették továbbá a legmodernebb biológiai lehetőségeket, melyek új irányt mutatnak a növénytermesztés területén. A program részét képezte a talajkímélő, talajélet fenntartó talajművelési módok összehasonlítása a KITE kísérleti területén, ahol hosszú távú hatásokat láthattak az érdeklődők. Mindez kiválóan szemléltette azt, hogy talajaink egészsége miként hat gazdálkodásunk teljes egészére.

önjáró permetezőgép szántó szórókeret
A See & Spray rendszeren lévő kamerák szín alapján ismerik fel a gyomokat

Természetesen nem maradhatott el a KITE Zrt.-től megszokott – a talajműveléstől a betakarításig minden munkafázist magában foglaló – színvonalas gépbemutató sem, amely alátámasztotta az előadásokon elhangzottakat. Európában elsőként Nádudvaron mutatkozott be szántóföldi körülmények között a John Deere See & Spray gyomfelismerő rendszerrel felszerelt 612R önjáró permetező, melynek univerzális jellege abban rejlik, hogy – akár osztott – szilárdműtrágya-szóró tartállyal is felszerelhető.

A John Deere See & Spray gyomfelismerő rendszer lényege, hogy a szórókereten méterenként elhelyezett kamerák szín alapján képesek felismerni a gyomokat, így csak azokra kerül permetszer.

A kamerák képét feldolgozó hardveregységek rendkívül gyorsan dolgozzák fel az adatokat, ennek köszönhetően válik lehetővé az akár 20 km/h munkasebesség elérése.

A See & Spray további fontos eleme a 4600-as Command Center vezérlő, amellyel finomhangolható a rendszer: 1-től 5-ig terjedő skálán állítható be a felismerendő gyomnövények mérete (legérzékenyebbre állítva a köröm nagyságú gyomokat is diagnosztizálja, permetezi). A kijuttatás hossza is beállítható, hogy a fúvóka mekkora szakaszon juttassa ki a permetlevet.

Mivel kizárólag oda kerül vegyszer, ahol a See & Spray gyomot érzékel, jelentős, akár 90%-os vegyszer-megtakarítás is elérhető. Az innovatív megoldás a munkát is hatékonyabbá teszi, hiszen sokkal ritkábban kell újratölteni a tartályt, nagyobb területteljesítményt eredményezve, ráadásul a környezetünket is óvjuk a kevesebb vegyszerhasználatával. A KITE Zrt. szántóföldi bemutatóin a résztvevők olyan kérdésekre is választ kaptak, hogy az okosmegoldásokkal miként hozható ki több a növényekből, s hogyan lehet fenntartható módon, a biológiai hatásokra alapozva egészséges növényállományt létrehozni és fenntartani.

Csomor Zsolt