A kérődzők, lovak (nagy rosttartalmú takarmányokat emészteni, jól hasznosítani képes állatfajok) takarmányozása gyepre és tömegtakarmányokra alapozható. A tartási költségeken belül a takarmányozási költségek adják a legjelentősebb tételt, ezért fontos ezek csökkentése.
A húsmarhatartás fenntarthatósága érdekében lényeges tényező az árutermelésre használható termőterületek felszabadítása is, hogy ezeken az értékes földeken ne tömegtakarmányokat állítsunk elő, hanem a piacon értékesíthető, jövedelmet termelő árunövényeket termesszünk. Így lesz képes a gazdaságunk egyensúlyt tartani az állattenyésztés és a növénytermesztés költségei és bevételei között. Ennek a két tényezőnek a megfontolása után egyértelmű, hogy a fenntartható, gazdaságos húsmarhatartás a takarmányozás gyepre alapozása nélkül nem képzelhető el. Ráadásul a gyepek hasznosítás nélkül tönkre mennek, amivel óriási természeti értéket veszítenénk el.
Hogyan biztosíthatják a gyepek a húshasznú állomány takarmányszükségletét?
(A marhahizlalás, a hízómarhák takarmányozása nem tartozik bele ebbe a témakörbe)
A legolcsóbb és az állatok szempontjából leginkább természetes takarmányozási módszer a legeltetés. Nem mindegy azonban, hogy ezt hogyan valósítjuk meg, milyen módszereket alkalmazunk. A legeltetés tervezésének és megvalósításának alapproblémája az, hogy az állatállomány legeltetési idény alatti tömegtakarmány-igénye és a legelő takarmánytermő képessége nincs összhangban. A legeltetési idény alatt a legtöbb gazdaságban állandónak tekinthető az állatlétszám, a legelőn lévő tehenek és borjak száma nagyon keveset változik, vagyis az állatállomány napi legelőfűigénye konstans. Ezzel szemben a legelőn rendelkezésre álló fűhozam erősen ingadozik, időjárásfüggő. A két tényező összehangolása a gazda feladata, melyhez némi biológiai ismeret, szaktudás és sok tapasztalat, megfigyelés (a legelő és az évjárathatások ismerete) szükséges! Nem nélkülözhető a gazda által vezetett napló, legyen az akár kockás füzet, akár okostelefon, notebook vagy egyéb okoseszköz.
Kezdjük a biológiai ismeretekkel!
A gazdának tisztában kell lennie azzal, hogyan hatnak a legelő állatok, a legelés a gyepnövényzetre. Három hatást kell figyelembe venni: a taposást, a rágást és a válogatva legelést. A több év, akár évtized óta legeltetett gyepeken a taposás elkerülhetetlenül talajtömörödéssel jár. A legeltető gazdának gondoskodnia kellene a gyökérzóna (felső 15–20 cm) két-három évenkénti szellőztetéséről és az altalaj min. 40 cm mély lazításáról 4-5 évente, annak érdekében, hogy a gyep alatti talaj levegő-, víz- és tápanyag-gazdálkodása ne romoljon, és elkerülhető legyen a legelő termésmennyiségének folyamatos csökkenése. Az állatok a legelő növényeinek elsősorban a friss, fiatal hajtásait fogyasztják, folyamatosan lerágják. Megfigyelhető, hogy bizonyos időszakokban és bizonyos növényfajok esetében lerágják a virágokat is, esetleg idősebb növényi részeket is megesznek. Ezáltal a rágásnak és a taposásnak van növényzetalakító hatása, hiszen bizonyos fajok jól tűrik ezt, mások nem (pl. az aljfüvek és tőlevélrózsás kétszikűek jól tűrik, sőt kifejezetten igénylik, míg a szálfüvek, kórós kétszikűek nem).
A legelő állatok folyamatosan válogatnak a növények között a legelésük során, bizonyos fajokat elkerülnek, másoknak csak a levelét vagy csak a virágját harapják le, egyeseket tövig lerágnak. Általánosságban elmondható, hogy a szúrós és a mérgező növényeket nem legelik le, de az elvénült, túlságosan rostosodott, rosszul emészthető és a túl magasra nőtt növényeket is otthagyják a legelőn. A le nem legelt növényeknek nincs takarmányértékük. Ezek és a vizelettel, bélsárral szennyezett növények-növényi részek képezik a legelési veszteséget, amely az egyes legeltetési módszereknél nagyon eltérő mértékű lehet, a 20%-tól a 60–70%-ig.
A biológiai ismeretekhez tartozik az is, mitől függ a legelőkön a takarmány minősége. Ez utóbbi a húsmarhatartásban is alapvető része a gazdaságosságnak és a fenntarthatóságnak. A legelőtakarmány minőségét meghatározza a növényzet összetétele, a növények fenofázisa (mennyire fiatal, emészthető) és az, hányadik növedéket legeltetjük. Döntő szerepe van az első fűnövedékben a növények fenológiai fázisának, mert a virágzatok megjelenésétől kezdve a növények emészthetősége rohamosan és nagy mértékben romlik, hiszen a virágzatot tartó magszár sokkal több emészthetetlen rostot tartalmaz a többi növényi résznél. Alapszabály, hogy a legelőn a pázsitfüveken nem szabad virágzatnak lenni, addigra le kell legeltetni! A sarjúban a pázsitfüvek többsége nem hoz virágzatot, ezért az elvénülés, emészthetőségcsökkenés nem rohamos, a szár-levél arány kedvezőbb, mint az első növedék nagy részében. Az összefüggést szemlélteti az1. ábra, melyet Dr. Penksza Károly rajzolt.
A legelők hasznosításának van optimális időpontja. Alapszabály, hogy az állatok legelési módjának megfelelő legyen a növényzet magassága, elegendő legyen a terméstömeg (ez határozza meg, hány négyzetmétert kell bejárnia az állatnak a napi fűszükséglet megszerzése érdekében), jól emészthető legyen a növényzet (sok levél, kevés szár). A 3 tényező közötti kompromisszumot a kb. 25–30 napos regenerációs idő jelenti.
A legeltetés megvalósítása
A hazai gyakorlatban háromféle legeltetési módszert ismerünk és használunk. Hagyományos, de mára visszaszorulóban van (hozzáértő és elhivatott pásztorok hiányában) a szabad legeltetés, melyet pásztoroló-, juhászatokban terelgető legeltetésnek is hívnak. Ennek van egy javított változata, a szabad, láb alóli legeltetés. A harmadik módszer a szakaszváltó (rotációs) legeltetési módszer, melynek több megvalósítási módja is van.
A legeltetés megvalósításának hazai helyzetét 2023-ban megvizsgáltuk egy országos, online kérdőíves felmérés keretében, melyre 1027 gyepgazdálkodással foglalkozó állampolgár adott értékelhető választ. Ez az adatmennyiség lehetőséget ad arra, hogy országosan helytálló következtetéseket vonjunk le belőle. Az eredmények szerint a gazdák átlagosan 6,7 hónapig legeltetnek, ami megfelel a szakmai elvárásnak, hiszen legalább 200 napos (6,5 hónapos) legeltetési idényt tartunk jónak a húshasznú szarvasmarha- és a juhtartásban. A 2. ábrán látható, hogy a gazdáknak majdnem a fele (47%) legeltet ennél rövidebb ideig, főleg az a 20% kritikus, akiknél a legeltetési idény rövidebb 6 hónapnál.
A felmérés alapján megállapítottuk, hogy a legeltetett gyepterületek 51%-án szabad (pásztoroló) legeltetés zajlik, a rotációs rendszerű szakaszos legeltetési módot a gyepek egyötödén alkalmazzák. Túlságosan nagy arányt, a legelők 28%-át teszi ki a bekerített legelőkön történő szabad legeltetés, amit a gyakorlatban legelőkerteknek neveznek a gazdálkodók. Nagyon fontos ismerni az egyes legeltetési módok gyepekre gyakorolt hatásait, azt, hogyan lehet a szakszerű legeltetéssel javítani a hazai gyepek minőségi állapotán.
A legfontosabb kérdés: miért jó a szakaszváltó legeltetés? Miért jobb a legelőkertesnél?
Ugyanúgy kiváltja a pásztort, őrzi az állatokat, mint a legelőkert. Előnyei több dologban megmutatkoznak, ha a legelő termésmennyiségét és annak megoszlását alapul véve alakítják ki a szakaszok méretét, összehangolva az állatállomány fűigényével:
• biztosítható a legfeljebb 10-12 napos legelési idő 1-1 szakaszon,
• biztosítható a legalább 30 napos regenerációs idő,
• elkerülhető a visszalegelés,
• a szakaszok letisztításával (gyomszabályozó kaszálás a legeltetést követően rögtön) elkerülhető a gyomosodás,
• a májusban keletkező fűfelesleg, melyet az állatok legeléssel nem képesek hasznosítani, a lábon álló szakaszokon lekaszálható és jó minőségben hasznosítható, a téli takarmányozást szolgálja,
• a legeltetés és a nyári kisülés alatti kiegészítő legeltetés/tömegtakarmányozás tervezhető,
• a nyári kisülési időszak alatt biztosítandó tömegtakarmányok (szudánifű, cirok, muhar stb.) vetésterülete időben tervezhető.
Ezek a szakaszváltó legeltetési mód előnyei. Ezzel szemben a legelőkertekben az állatok őrzése pásztorok nélkül megvalósul ugyan, de más nem írható a javára. A módszer kialakulását a hozzáértő, szakmailag elhivatott pásztorok számának drasztikus csökkenése hívta életre. Az állatok a legelőigényükhöz képest tavasszal túl nagy méretű szakaszban szabadon legelnek, túlságosan válogatnak, és a telephez, nyári szálláshoz közeli részeket túltapossák, túlrágják. Ott a túlterhelés miatt a gyep rövid idő alatt tönkremegy, a távolabbi részeken vagy meredekebb domborzatú helyeken az alullegelés miatt alakul át, és romlik a minősége.
Hazánkban az a legfontosabb cél, hogy a szakaszváltó legeltetési rendszer szakszerű kivitelezését terjesszük el, tanítsuk meg a gazdálkodóknak, főként az úgynevezett legelőkertes legeltetés helyett.
A szakaszok kialakítása kétféle módszerrel lehetséges:
- állandó kerítésrendszerrel, mely készülhet villanykarámból is, a lényege, hogy a legeltetési idényben változó nagyságú növedékekhez nem a szakaszméret megváltoztatásával, hanem a szakasz legelési idejének változtatásával alkalmazkodunk.
- mozgatható kerítésrendszerrel, ami csak villanykarám lehet. Ebben az esetben a fűtermés alakulását a szakasz nagyságának változtatásával követjük. Ez a módszer nagyobb odafigyelést és több élőmunkát követel, inkább a nagy hozamú, intenzív termesztési technológiájú, telepített legelőkön érdemes kialakítani.
A májusi időszakban gyakran előfordul, hogy az állatállomány nem képes az összes szakaszt időben lelegelni, relatív fűfelesleg van. Ilyenkor a stabil szakaszhatárok között is célszerű használni mozgatható villanykarámot, mellyel az állandó méretű szakaszt több kisebbre osztva elérjük, hogy egy részszakaszon se legeljenek 10 napnál hosszabb ideig. Azt vagy azokat a szakaszokat, amelyekre a legeltetés szempontjából nincs szükség az első, esetleg még a második rotációban sem, le tudjuk kaszálni.
A rotációs legeltetési rendszer megvalósításához legalább 4 szakaszt ki kell alakítani, hiszen egy szakaszon mindig legel az állomány, és legalább 3 pihenő szakasz kell ahhoz, hogy a minimum 30 nap regenerációs idő biztosítható legyen. A 3. ábrán szemléltetjük a rotációs (szakaszváltó) legeltetési rendszer sémáját. Minél több kisebb szakaszt alakítunk ki, annál rövidebb lesz a szakaszok legelési ideje.
A szakaszváltó legeltetés lényege, hogy a fű újrasarjadásához szükséges legelésmentes nyugalmi, regenerációs idő biztosított legyen. Szarvasmarhák és lovak legeltetésekor ez átlagosan 30 nap, tavasszal 25 nap, nyáron 40–50 nap is lehet. Kiskérődzők legeltetésekor átlagosan 25 nappal számolunk, mert alacsonyabb füvet igényelnek. A legeltetés szervezésének alapja az adott legelőrészen (szakaszon) minél rövidebb legelési idő és minél hosszabb regenerációs idő. A legelő terhelése tervezhető, állateltartó képessége kiszámítható. A legfeljebb 10-12 napos legelési idő/szakasz betartása azért szükséges, mert ennél hosszabb idő esetén az állatok visszalegelnek a már sarjadó, fiatal növényi részekre, és kimerítik a növényeket, valamint a taposás is túl nagy lenne.
A kétféle optimális legeltetési gyakorlat
Hazánkban jelenleg a legnagyobb arányt képviselő szabad legeltetési mód ezzel szemben nem tervezhető, egyenetlen terhelést valósít meg a legelőn. Tavasszal, amikor fűbőség van, alullegeltetés történik, nyár közepétől pedig fűhiány jellemző, ilyenkor túllegeltetés figyelhető meg, annak hátrányos következményeivel. Jellemző a szabad legeltetésre, hogy az állatok teljesen szabadon válogatva legelnek, a legelési veszteség az 50%-ot is meghaladhatja tavasszal, nyár elején. A füvek számára nincs biztosítva a legelésmentes regenerációs idő, az állatok az újrasarjadó növényi részeket újra és újra lelegelik (visszalegelés). Ez kimeríti a növényeket, elpusztulnak, és a legelő kikopárosodásához vezet. Legelőápolásra, gyomszabályozó kaszálásokra nincs lehetőség az állatok állandó jelenléte miatt, a pásztorok pedig ma már nem használják az acatolót, nem irtják a gyomokat. Mindennek következménye a szabad legeltetéssel hasznosított legelők gyors gyomosodása, erőteljes minőségromlása.
A láb alóli legeltetés a szabad legeltetésnek némileg irányított megvalósítási módja. A pásztor a kutyái segítségével nem engedi az állatok korlátlan mozgását, szétterülését, hanem előttük haladva adagolja a legelőt. A legelő kerítések nélkül több részre osztott (a pásztor szaktudása által). A visszalegelés teljesen nem akadályozható meg, mert nincsenek felhajtóutak. A gyomszabályozás manapság nem valósul meg (nincs acatolás).
A szakszerű legeltetés véleményünk szerint kétféleképpen lenne megvalósítható hazánkban: szakaszváltó módszerrel és a kis termőképességű, jelentős ráfordításokat kevéssé megháláló aprócsenkeszes legelőkön a jól kivitelezett láb alóli legeltetéssel, ahol a pásztorok acatolnak is. A gyepek gyors leromlását okozó, kerülendő módszernek tartjuk a nagyméretű bekerített legelőrészeken, legelőkertekben tartani jószágot!
Dr. Tasi Julianna, Dr. Bajnok Márta és Dr. Szentes Szilárd
MÁSZ-NAK Gyepgazdálkodási Munkacsoport
