fbpx

Visszaesett a nyerstej ára, de magasabb a sokéves átlagnál

Írta: Szerkesztőség - 2024 január 05.

A tavalyi globális téboly után idén a sokéves átlag közelébe mérséklődött a nyerstej termelői ára – de csak közelített: még így is messze van a 2018-2021-es átlagoktól.

A hazai felvásárlási ár novemberben ismét – bár csak kevesebb mint 2 százalékkal – emelkedett, így elérte a kilónkénti 160 forintot – írja friss jelentésében az Agrárközgazdasági Intézet. Ez jelentősen, ami 25 százalékkal alacsonyabb az egy évvel korábbinál, és az egy évvel ezelőtti, 2023 januári rekord ártól majdnem 30 százalékkal marad el. A kiviteli ár ugyancsak tovább emelkedett, de a novemberi 2,3 százalékos növekedéssel elért 178 forintos átlagát ugyancsak 20 százalékkal alacsonyabb az egy évvel korábbinál. Igaz, az akkori felvásárlási árat közel 11,5 százalékkal meghaladja. A felvásárlás idén először nőtt az előző évhez képest, a kivitel pedig 10 százalékkal növekedett 2023/2022 viszonylatában.

A nyerstej termelői ára globális összevetésekben is mérséklődést mutat. Nemzeti valutában kifejezve 2023 októberében az USA-ban 16 százalékkal, az Európai Unióban és Új-Zélandon egyaránt 22 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest. A világpiacon az ömlesztett vaj értékesítési ára (FOB Óceánia) 2023 49. hetében 2 százalékkal nőtt, míg a teljes tejporé 9 százalékkal, a sovány tejporé 15 százalékkal, a cheddar sajté 17 százalékkal csökkent 2022 azonos hetéhez mérten.

Mint nemrég írtunk róla, a tejfogyasztás – ezzel az ágazat jövedelmezőségének megerősítése – nemzeti egészségügyi és nemzetgazdasági ügy is. Ezért az mezőgazdasági kormányzat továbbra is előírja az ágazat főbb szereplőinek részvételét a tejfogyasztás-népszerűsítő kampányban.

(forrás: AKI, Tejterméktanács)