A szántóföldi növénytermesztésben június harmadik dekádjától egészen július végéig–augusztus elejéig a kalászos gabonák betakarítása jelenti a munkacsúcsot.
Ennek az időintervallumnak az első harmadában – július eleje-közepe – a legfontosabb kenyérgabonánk, az őszi búza aratása zajlik. Mivel a hazai szántóterület (körülbelül 4,3 millió hektár) elég jelentős hányadát (0,8–0,9 millió hektár) foglalja el, és ezt a területet viszonylag gyorsan, rövid idő alatt (2–2,5 hét) kell betakarítani, így a gazdálkodókon igen nagy a nyomás a megtermett szemtermés minél kisebb veszteséggel és a lehető legjobb minőségben történő aratása érdekében. Ahhoz, hogy ez így történjen, nemcsak a kombájnoláskor, illetve az azt közvetlenül megelőző időszakban, hanem már jóval hamarabb, az őszi búza termesztéstechnológiájának kezdetétől érdemes foglalkozni a mennyiség és minőség kérdésével.
Fajtától a kénig
Már a fajtaválasztással megkezdjük a nagy termésátlag és a magas beltartalmi paraméterek elérésének megalapozását. Bár a termés mennyisége és minősége genetikailag meghatározott, tehát az egyes fajtákra jellemző, azért termesztéstechnológiánkkal tudjuk ezt pozitív és negatív irányban befolyásolni. A helyes, az őszi búza igényeinek megfelelő vetésváltás ugyancsak nagyon fontos eszköz a termés mennyiségének és minőségének befolyásolására. Ha az elővetemény a hüvelyes növények közül kerül ki (főként borsó, de a szója, csillagfürt is), a talaj nitrogénellátottsága javul, ami kedvező a búza mint utónövény tápanyag-ellátottsága, trágyázása szempontjából, mind a fehérjetartalmat, mind a termésminőséget illetően.
Ha azonban kalászos előzi az őszi búzát, a betegségekkel nagyobb mértékben érdemes számolnunk, ami nem megfelelő védekezés esetén a betakarított termést mind mennyiségileg, mind minőségileg ronthatja. A trágyázás az az elem, amely talán a leginkább kiemelendő. A fajtánk igényeinek megfelelő, a talaj tápanyag-ellátottságával összhangban végzett harmonikus trágyázás biztosítása elengedhetetlen. A tápanyaggal jól ellátott búzanövények a betegségekkel szemben is ellenállóbbak. A túltrágyázás azonban a megdőlés veszélyét nagymértékben növelheti, főként, ha az adott genotípus is hajlamosabb rá (magasabb szár, kisebb szárszilárdság, nagy kalász).
Érdemes külön kitérnünk a kén mint tápelem pótlására. A korábbi évtizedekben az őszi búza esetében nem volt szükség ilyen mértékben hangsúlyozni a kéntrágyázást, mert a különböző ipari tevékenységek a kevésbé szigorú környezetvédelmi előírások mellett a levegő magasabb kéntartalmát „biztosították”, ahonnan aztán savas esők, kiülepedés stb. hatására a talajok kéntartalma csak kevés esetben maradt a szántóföldi növénytermesztés számára igényelt szint alatt. Manapság viszont az ipari létesítmények az egyre szigorodó légszennyezési előírások következtében már nem bocsájtanak ki vagy csak elenyésző mennyiségben ként tartalmazó gázokat, így az eddig kénigényes növényként ismert repce mellett az őszi búza esetében is érdemes megvizsgál(tat)ni talajunkban a kén mennyiségét. A kén ugyanis fontos aminosavak építőeleme, így a búzaszem fehérjeszintézisében is szerepet játszik, hiányában a fehérjetartalom csökken.
Alapozó figyelem
A tavaszi fejtrágyázás technológiájára is oda kell figyelnünk, így – egyebek mellett – a nitrogén megosztására. Ha a fajtára jellemző maximális fehérjetartalmat szeretnénk elérni, érdemes a tél végi és a szárbainduláskori adag mellett egy kis mennyiséget kalászolás-virágzás környékén is kijuttatni. Az alkalmazandó műtrágya minősége sem lényegtelen, hiszen a virágzás körüli időszak időjárása hazánkban sokszor száraz, így a szilárd anyagok helyett inkább a folyékony trágyák, lombtrágyák használata előnyösebb.
A talajművelés és vetés műveleteivel megalapozhatjuk a kiegyenlített, ütemesen fejlődő növényállományunkat. Az apró morzsás, kellően ülepedett, nyirkos, gyommentes magágy kialakítása, ezzel együtt az egyenletes vetésmélység tartása nagyon fontos tényező.
Nem mehetünk el a növényvédelem jelentősége mellett sem, hiszen a beteg növényállomány „vízpazarló”, az esetleges szárazabb időszakokat nehezebben vészeli át. A megkésett védekezés következtében a kalászbetegségek, valamint kártevők kalászon történő károsításai (poloskák, szipolyok) töppedt szemeket, toxinokkal (fuzárium) fertőzött termést eredményezhetnek. A gyomosodás ugyancsak probléma forrása lehet, hiszen ismerjük a gyomnövények káros hatásait egy növényállományban: árnyékolnak, versengenek a vízért, tápanyagért, fényért, betegségek, kártevők köztesgazdái lehetnek, betakarításkor magvaikkal, egyéb növényi részeikkel szennyezhetik a termést.
Végül, de – ahogy mondani szokás –nem utolsósorban a betakarítás művelete is rejthet magában minőséget és mennyiséget is rontó tényezőket.
Érési fázisok
Az őszi búza érése során több fázissal/stádiummal találkozhatunk.
Június első napjaiban következik el a zöldérés stádiuma. A búzaszemek még igen kicsik, teljes méretüket még nem érték el, színük élénk zöld.
Június elejére tehető a tejes érés, amikor a szemek még teljes egészében zöldek, de már nagyságrendileg elérték a teljes méretüket. Ha szétnyomjuk őket, tejszerű, fehér folyadék látható. Ebben a stádiumban még a tápanyag raktározódása, beépülése intenzíven zajlik, a búzaszem nedvességtartalma 40–60%.
Ezt követi a viaszérés. A szemek színe már kezd a zöldből a barnába átmenni, tapintásuk még puha, még körömmel könnyedén kettévághatók. Az elvágott búzaszem beltartalma már nem folyós, viaszos. A nedvességtartalom már 20–40%közötti, a magban a teljesen kifejlődött csíra látható. A kalászban a szemeket a pelyvalevelek már szorosan kezdik körbevenni, tenyerünkben morzsolva a teljes kalászt, nehezen hullik még ki a termés.
Teljes érés fázisában a szembeépülés teljesen leállt, a szín és a méret elérte a fajtára jellemző értéket. Tenyérben történő morzsolás hatására a szemek könnyen kiperegnek, a búza csépelhető. Nedvességtartalma 14–16%. Meg kell, hogy említsük a holtérést is, amely a legutolsó érési stádium, és amelyet mindenképpen érdemes megelőznünk az aratással. Ebben a fázisban ugyanis már erőteljes termésmennyiség- és -minőségcsökkenés következhet be. A kalász könnyen töredezik, a szemek még a szántóföldön kezdenek kiperegni, tehát a kombájnba sem kerülnek. Ez általában július utolsó dekádjában következik be, ha a búzát idáig lábon hagyják. A tábla meg is ázhat, megindulhatnak a gombás fertőzések, sőt, súlyosabb esetben akár a csírázási folyamatok is, amelyek nagymértékben rontják a minőséget. A betakarítás megkezdését több tényező együttesen befolyásolja. A helyes betakarítási idő megválasztása függ a fajta tulajdonságától, ezen belül a tenyészidejének hosszától is.
Megkülönböztetünk igen korai, korai közép, kései érésű fajtákat. Nagyon fontos az is, hogy milyen hosszan képes megtartani a rá jellemző minőségi paramétereket, valamint az, hogy milyen ütemű a vízleadás. Természetesen az időjárás ez utóbbit nagymértékben befolyásolja, de átlagos júliusi időjárás mellett – magas hőmérséklet, csapadékmentesség – a búzaszem nedvességtartalma naponta akár 3–5%-kal is csökkenhet. Mindezeket a fajtatulajdonságok nagyban meghatározzák, így érdemes a számunkra megfelelő genotípus kiválasztásánál ezeket a szempontokat is mérlegelni. Például a tenyészidő hossza is befolyásolja nedvességvesztés ütemét; a korai érésűek az érési szakasz első felében, míg a középérésűek az érési időszak vége felé veszítik gyorsabban nedvességtartalmukat száraz nyári napokon. Eső esetén a búzaszemek 2-3%-kal is visszanedvesedhetnek.
Nagyon fontos az is, hogy eltérő érési fázisban jelentkezik a maximális minőség és mennyiség a búza esetében. Míg a búzaszem a fajtára jellemző legtöbb termést teljes érésben éri el, addig a legmagasabb beltartalmi paraméterekkel a viaszérés végén rendelkezik, viszont ekkor még a szem nedvességtartalma 17–20% is lehet, ami a tárolás szempontjából kedvezőtlen, amikor mindenképpen mesterséges szárítást kell alkalmazni. Magasabb betakarításkori nedvességtartalommal kell számolnunk gyomos táblán is, ezért is fontos az állomány gyommentesen tartása.
Minőségi és mennyiségi paraméterek
A betakarítás módja is meghatározó a minőség szempontjából. Régebben először viaszérésben lekaszálták az állományt, majd renden utóérlelték, azután, második menetben kicsépelték. A világ egyes részein még napjainkban is így történik a betakarítás, így nagyon jó minőségű gabonát képesek betakarítani. A kétmenetes betakarítást nagyrészt már felváltotta az egymenetes, arató-cséplő géppel történő betakarítás, melynek hatására a gazdának kell döntenie minőség-mennyiség kérdéséről, az aratás optimális időpontjáról.
Az eddigi szempontok mellett a betakarítás minőségi és mennyiségi paramétereit nagymértékben befolyásolja a mezőgazdasági technika, főként a kombájn és a szállítójárművek műszaki állapota, a betakarítógép helyes beállítása is. A kombájnok megbízhatósága kulcskérdés az aratási szezon tervezhetősége szempontjából, hiszen a fentiekben olvashattuk, hogy ebben a viszonylag szűk időintervallumban szinte folyamatosan működniük kell. Egy meghibásodás esetén akár napokra is megállhat az aratás, ami ugyancsak termésromlással járhat, főként, ha emiatt belecsúszunk egy pár napos esős periódusba is. A gépkapacitás méretezése sem jelentéktelen, hiszen „alultervezés” esetén a gépek túlterhelődhetnek, valamint nem fog a kellő ütemben haladni a táblák betakarítása. A betakarítógépek kiszolgálása, a learatott szem elszállítása is egy fontos láncszem a rendszerben, hiszen egyrészt a mai hatalmas értékű arató-cséplő gépek csak maximális kihasználtság mellett termelnek hatékonyan, másrészt a termény mielőbbi, veszteségmentes elszállítása, tárolóhelyre történő juttatása is cél kell hogy legyen.
Nagy területtel rendelkező gazdaságoknak érdemes megfontolni a gyűjtő-átrakó kocsi(k) üzemeltetését, amelyek összegyűjtik a táblán a kombájnoktól a termést. Nagy befogadókapacitásuknak (akár 20-30 m3) köszönhetően több kombájn ürítését is tudják kezelni egyszerre, majd ezt az anyagot a tábla szélén álló ugyancsak nagy szállítókapacitású, gyors teherautókra, kamionokra néhány (kb. 2–2,5) perc alatt képesek átrakni. Gördülékenyebbé teszik a betakarítás menetét, hiszen alacsony nyomású, széles, talajkímélő kerekeikkel vagy gumihevederrel jól mozgathatók a tarlón, így a kombájnoknak a magtartály ürítése közben sem kell megállniuk, vagy „kihordaniuk” a termést a tábla szélén várakozó szállítójárműre. Emellett a szállítás megszervezése is könnyebb, mert míg a kamion vagy traktor és pótkocsi a búzát a telephelyre viszi, addig a gyűjtő-átrakó kocsi a betakarítógépek zavartalan működését biztosítja kint a területen.
Széles gumiabroncsaival és a vontató traktor duplakerekezésével vagy gumihevederes járószerkezetével együtt talajkímélőbb megoldás, mint a közúti gumiabroncson gördülő teherautók és pótkocsik talajon való közlekedése. Mint általában a szántóföldi növénytermesztésben, összegzésképpen itt is megállapítható: ahhoz, hogy a termesztett fajtánk genetikai állományában kódolt maximális hozamot a lehető legjobb minőségben tudjuk lehozni tábláinkról, sok tényezőnek kell összhangban lennie. Nem elég csak a betakarításra mint műveletre odafigyelnünk, őszi búzánk minőségét és mennyiségét már jóval hamarabb, az adott táblán előzőleg termesztett növény betakarítása után közvetlenül el kell kezdenünk kialakítani, meghatározni, és ez folyamatosan fennáll a teljes tenyészidőszak alatt is. Számos megoldás áll rendelkezésünkre a termés mennyiségi és minőségi maximumok eléréséhez, amelyeket az adott gazdaságnak saját feltételeihez kell optimalizálnia.
Dr. Szabó András egyetemi adjunktus
Dr. Dóka Lajos Fülöp egyetemi adjunktus
