fbpx

Lehetőség a vidéknek – agrár pályázati fórum Soltvadkerten

Írta: Szerkesztőség - 2021 június 30.

Font Sándor országgyűlési képviselőnk, a Parlament Mezőgazdasági Bizottságának Elnöke meghívására, Dr. Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdasági- és vidékfejlesztési államtitkára tartott fórumot a környékbeli gazdálkodóknak, érdeklődőknek Soltvadkerten.

A rendezvényen részt vett Gáspár Ferenc a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Bács-Kiskun megyei elnöke, Gubán Gyula megyei MAGOSZ elnök, és a környék polgármesterei is. Az esemény közel telt ház előtt zajlott a Kulturális Központban, számos kalocsai gazdálkodó is képviseltette magát, köztük Szigeti Tamás agrárkamarai szaktanácsadó-pályázatíró is, aki az alábbi beszámolóban foglalta össze a fórumon elhangzottakat.

Lehetőség a vidéknek – agrár pályázati fórum Soltvadkerten (Fotó: Szigeti Tamás)


A téma középpontjában a dömpingszerűen megjelenő agrár-, és élelmiszeripari pályázati lehetőségek

A magyar kormány történelmi mértékű összeget tervez elkölteni a következő időszakban a vidék felzárkóztatására, a vidéki élet minőségének javítására a „Megújuló vidék, megújuló agrárium” programján keresztül. Ez úgy valósulhat meg, hogy a 17,5%-os hazai társfinanszírozás arányát 80%-ra emelte meg a kormány, ami az Európai Unióban a legmagasabb hozzájárulás. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a két átmeneti évben, azaz 2021-2022-ben, akkora forrásból gazdálkodhat a szaktárca, mint az elmúlt hét évben összesen. Az Agrárminisztérium ezért igyekszik a lehető legtöbb lehetőséget megadni pályázatok útján is a vidéken élő vállalkozások számára.

Fő cél a kis -és középvállalkozások támogatása, a vidéki életminőség-, versenyképesség javítása, a technológiai digitalizáció és precíziós szemlélet elterjesztése és a minőségi élelmiszer előállítás és generációváltás elősegítése.

A legtöbb kérdés a digitális átállást segítő precíziós fejlesztések támogatására irányult Soltvadkerten (Fotó: Font Sándor, Facebook)


Számos pályázati lehetőség került már megnyitásra az elmúlt időszakban

Nagy előrelépés, hogy nagyságrendileg megemelkedett a forráskeret, tehát bőven van lehetőség és esély a gazdák előtt a sikeres pályázásra. A legkisebb termelőktől a legnagyobbakig mindenki meg tudja találni a rá leginkább alkalmas támogatási lehetőséget a fejlesztési elképzelése mentén.

További jó hír, hogy sok pályázat esetében egy új, leegyszerűsített, életszerű pontozási szempontrendszer került kialakításra, ami a hiánypótlások és a bírálati idő lecsökkentését szolgálja.

Feldman Zsolt államtitkár kiemelte

Bőven van forrás a pályázatokra, ha túligénylés mutatkozik egyes jogcímeknél, tudnak átcsoportosítani keretösszeget, igazodva az szükségletekhez. Fontos értékelési szempont, hogy a beruházási pályázatoknál tartani kell a foglalkoztatott bázislétszámot a megvalósítás és fenntartási időben is, valamint a piaci kapcsolatok megléte, ami egyfajta biztosítékként is szolgál a felek számára.

A legkisebb termelőktől a legnagyobbakig mindenki meg tudja találni az alkalmas támogatási lehetőséget, akár gépbeszerzésre is – hangzott el Soltvadkerten (Fotó: Font Sándor, Facebook)


Számos kérdés merült fel a jelenlévők körében, amit az elöljárók igyekeztek megválaszolni

A MTZ traktorok megvásárlása pályázati úton továbbra is téma, ellenőrzés alatt van az uniós környezetvédelmi előírások és egyéb jogszabályok miatt.

Kérdés érkezett a népszerű kisüzemes támogatásra is, amelynek beadására – a forrás átcsoportosítások révén- augusztusban, újra lehetőség lesz.

Szintén ez vonatkozik az állattartó telepek korszerűsítésére, a kisebb és nagygazdálkodók esetében is, újra nyitásra kerül a pályázat a megemelkedett igények miatt.

A legtöbb kérdés a digitális átállást segítő precíziós fejlesztések támogatására irányult. Az államtitkár elmondta: a pályázat egy precíziós művelésre alkalmas géptámogatás, minimum 50%-os intenzitással, de hozzá kapcsolódó precíziós szaktanácsadási szolgáltatással vegyítve, amire a beruházás minimum 7%-át el kell költeni. A beszerzendő gépeknél alapvető cél a helyspecifikusság, valamint, hogy készüljön az üzleti tervekhez egy üzemi digitalizációs terv is.

A zöld irányokat képviselő agrárkörnyezet-gazdálkodási és ökológiai célprogramok

Sok érdeklődő volt kíváncsi a Kalocsa környékén is rendkívül népszerű, zöld irányokat képviselő agrárkörnyezet-gazdálkodási és ökológiai célprogramok alakulására is. Az elöljáró itt is jó hírekkel szolgált: még idén ősszel meghirdetésre kerül az új célprogram, ami a környezeti fenntarthatóságot segíti elő.

Minden tematikus előíráscsoportnál a támogatás emelkedésére kell számolni, az egységköltségek megemelkedése révén. A program(ok) már 2022. január 1-vel elindulnak, így az ígéretekhez hűen nem marad ki egy év sem a terület alapon járó támogatásokból.

Az ökológiai célprogramok kapcsán nem marad ki év – ismertették a várható menetrendet Soltvadkerten (Fotó: Font Sándor, Facebook)


A teljesség igénye nélkül a vidéki vállalkozások előtt nyitva álló pályázati lehetőségek a következőek:

  • állattartó telepek fejlesztése;
  • mezőgazdaság digitális átállásához kapcsolódó precíziós fejlesztések támogatása;
  • kisüzemek támogatása;
  • terménytárolók-, tisztítók-, szárítók fejlesztése;
  • vízgazdálkodás fejlesztése;
  • élelmiszeripai és kertészeti üzemek fejlesztése;
  • járványvédelmi fejlesztések támogatása;
  • ültetvénytelepítés.

Szigeti Tamás