A silózás hatékonyságának hatása a veszteségre, a költségekre és az elmaradt haszonra
A klímaváltozás elérte a Kárpát-medencét. A 2021–2022. év időjárása miatt 2023-ban drága lett a tömegtakarmány, és nincs belőle elég. Ilyenkor kellene igazán megbecsülni, ami van.
Még azokon a telepeken is van veszteség, amelyek jól szervezett silózási technológiával dolgoznak, költenek a drágább kettős fóliazárásra, és a silófalat is jól tervezett ütemben, silómaróval bontják le. Jelentős veszteségforrás ugyanis a romlás mellett az erjedési veszteség is, ami nem látható. Az erjedés során (ülepedik a depó) a cukrok, hemicellulózok és egyéb táplálóanyagok olyan elillanó melléktermékké bomlanak, mint a vízgőz, a CO2 vagy az ammónia. Ezt külön mérni nem tudjuk, de egyszerűen láthatóvá lehet tenni a depó falán jelzett feliratozott szintjelölésekkel.
Amit viszont tudunk pontosan mérni, az a telepre beérkezett zúzalék és az etetésre bemért szilázs közötti különbség, ami az erjedési és romlási veszteség együttes mennyisége.
A takarmányt a betakarítás és az erjesztés során különböző veszteségek érik
A szakirodalom szerint a technológiai fegyelem betartásával a jól és közepesen erjeszthető takarmányok esetében 11%, a nehezen erjeszthető takarmányok esetében 15% alá szorítható az összes veszteség. A gyakorlatban azonban nagy általánosságban 20% veszteséggel lehet számolni egy átlagos menedzsmentű telepen.
Szántóföldi veszteségek
• Légzési veszteség: a növény levágása után a sejtek légzése tovább folyik a fonnyasztás ideje alatt. A légzés hatására pedig táplálóanyag-veszteség következik be (elsősorban a cukrok bomlanak le),
• kilúgzási veszteség: ha a renden száradó növényt csapadék éri, egyes táplálóanyagok kioldódnak,
• mechanikai veszteség: elsősorban a levélpergésből adódik.
A silótérben bekövetkező veszteségek
• Légzési veszteség: a növényi sejtek légzéséből adódó táplálóanyag-veszteség, mely az erjedés első szakaszában jelentkezik,
• erjedési veszteség: az erjedés során a mikroorganizmusok saját élettevékenységükhöz táplálóanyagokat használnak fel, amelyek egy része veszteséget jelent,
• csurgaléklé okozta veszteség: 30% szárazanyag-tartalom alatt jelentkezik, a kis szecskaméret tovább növelheti képződését. A csurgaléklé tulajdonképpen a kipréselt vagy a tartósítóanyagok hatására kivonódott növényi sejtnedv, melynek 90%-a víz,
• denaturálódási veszteség: nem megfelelő tömörítés hatására a szilázs felmelegszik, és elsősorban a fehérjék denaturálódnak (eredeti szerkezetük megváltozik), és energia ’vész el’ (a cukor egy része elég). A karamellizált szilázs fehérjéinek emészthetősége jelentős mértékben csökken,
• másodlagos erjedés: a vajsavtermelő baktériumok okozta romlás, mely 60–120 nap között következik be (pl. lucernaszilázsban),
• aerob romlás okozta veszteség: a felületi veszteség a rosszul vagy egyáltalán nem fedett silók tetején (ún. silótető), a rosszul tömörített széleken, valamint nem megfelelő silóbontás után maradó, nagy felületű silófalon keletkező romlott réteg okozta táplálóanyag-veszteség. A romlott részeket etetni nem szabad, mert gombatoxinokat tartalmazhatnak. A romlás során elsősorban az élesztő- és penészgombák szaporodnak el, melyek életműködésükhöz értékes táplálóanyagokat használnak fel, a fehérjéket és a szénhidrátokat bontják, valamint toxinokat is termelhetnek. Tárolás alatt, amennyiben a tömörítés nem megfelelő, a szilázs belsejében aerob romlás indulhat meg. A silótető és az oldalfalak állapota és állagának romlása is ide tartozik. A silóbontást követően a silófal állagának romlása szintén veszteséget okoz.
Mi folyik itt?
A csurgaléklé-képződés okozta veszteség
A csurgaléklé egyrészt veszteséget okoz, másrészt rongálja az épített környezetet (megmarja a betonfelületeket), és a természetes környezetet is szennyezi. A csurgaléklé az alacsony szárazanyag-tartalmú szilázsokban képződik, nem sokkal a besilózás után. A csurgaléklé képződésének mennyiségét és időtartamát számos tényező befolyásolja, ide sorolható a szilázs szárazanyag-tartalma, a tömegtakarmány típusa, a szecskahossz, az alapanyag kezelése (szársértő), a szemroppantó hengerek indokolatlan használata (pl. hímsteril cirok, szudáni fű esetében), a szilázs tömörsége, a szilázs kezelése (a savas kezelés növeli a csurgaléklé képződésének sebességét és mennyiségét) és a nitrogénműtrágya alkalmazása.
Kaszáláskor a fű és lucerna szárazanyag-tartalma 17% körül alakul. A csurgaléklé-képződés 32% szárazanyag-tartalom alatt már megkezdődik, a fenti tényezőktől függően. Kaszáláskor a szársértő alkalmazása növelheti a száradás mértékét, de ha a szilázsalapanyag 32% szárazanyag-tartalom alatt kerül betárolásra, akkor a szársértő alkalmazása növelheti a csurgaléklé mennyiségét.
A szemroppantó hengereket nem érdemes olyan növények esetében használni, amik nem tartalmaznak szemet és keményítőt, de potenciálisan alacsony szárazanyag-tartalmúak. A cirokfélék egyes típusainál (pl. bugás, de szemet nem érlelő hímsteril cirok) és a szudáni fű esetében kifejezetten ajánlott a szemroppantó hengerek kiszerelése a járvaszecskázóból betakarítás előtt. A tömörítőhenger alkalmazása nagyban növeli a betaposott szilázs tömörségét a silóban. Ez azt jelenti, hogy ha tömörítőhengert használunk, bőven képződik csurgaléklé a 30% alatti szárazanyag-tartományban. Ezért az a javaslat, hogy vizes takarmány esetében az alsó 50-70 cm-ben ne használjunk tömörítőhengert.
A csurgaléklé képződése több problémát is okoz a szarvasmarhatelepen:
– Először is jelentősen csökkenti a betárolt szilázs értékét. Legalább 3–7% veszteséget okoz a szárazanyagban, és a nyersfehérje-tartalmat is 0,1–1,4%-kal csökkenti, de a cukrok és az ásványi anyagok egy része is kioldódhat.
– Erősen savas kémhatású (pH ≈ 3,5–5), emiatt káros a betonfelületekre (silófal, betonalap) és korrozív.
– A szilázs olyan, mint a szivacs, tele van piciny, levegővel töltött résekkel. A szilázsban lévő hasznos baktériumoknak szükségük van ezekre a légrésekre, hogy azok feltöltődhessenek szén-dioxiddal, ami szükséges a baktériumok aktív anyagcseréjéhez és a tejsavtermeléshez. Amennyiben a légrések megtelnek csurgaléklével, a hasznos baktériumok nem tudnak szaporodni, és tejsavat termelni, így az ártalmas baktériumok lesznek dominánsak. Ez káros fermentációhoz és nemkívánatos bomlási termékek keletkezéséhez vezet. Ez megtörténhet a siló aljában vagy rásilózásnál (újranyitott depó) az új réteg alsó részén, amikor a káros bomlástermékek az alattuk lévő, korábban betárolt jó minőségű szilázst is szennyezhetik.
– A csurgaléklé lefelé áramlik a szilázsban. Alul egy része kifolyik, de ez nem egy gyors folyamat. Szeretnének Önök bokáig állni a vízben? A szilázsnak sem tesz jót. Mi történik, ha sokáig tartózkodunk vizes lábbal a cipőnkben? A szilázzsal is ez történik, előbb-utóbb büdös lesz. Romlik a depó alja.
– A csurgaléklé nagy kárt, jelentős romlást tud okozni a fóliatömlőben (hurkában) és a bálaszilázsokban, ha nem szúrjuk ki a fólia alját közvetlenül silózás után (visszaragaszthatjuk, vagy ráülepszik a tömlő a lyukra, és lezárja azt).
– A csurgaléklé-képződést Nyugat-Európában hatóságilag ellenőrzik, köszönhetően a magas biológiaioxigén-igényének, ami miatt potenciálisan környezetszennyező. Egy 300 t mennyiségű, vizes szilázsból képződő csurgaléklé oxigénfelhasználása megfelel egy 80 000 lakosú város szennyvizének 1 napi oxigénigényével vagy egy 8 tagú család 27 évnyi szennyvizének oxigénfelhasználásával. Továbbá a csurgaléklé halpusztulást és eutrofizációt okozhat természetes vizeinkben. A savas kémhatás miatt kihívást jelent a kezelése, a tárolása és az ártalmatlanítása. A helyi előírásoknak megfelelően olyan tárolót kell biztosítani, ami a képződő csurgaléklé teljes mennyiségét tudja tárolni. Az előírt napi tárolókapacitás: 3 m3 csurgaléklé/nap/100 tonna szilázs. Az EU-s irányelvek szerint amennyiben a tárolókapacitás 65%-ig megtelik, a csurgaléklevet el kell távolítani.
Az összegyűjtött (vagy a silódepó aljában összegyűlt) csurgalékléből mérgező gázok, például (színtelen) kén-hidrogén keletkezhet, ami enyhébb esetben csak rendkívül büdös (záptojásszag), súlyosabb esetben azonban szem- és orrirritációt is okozhat, sőt súlyos egészségügyi kockázatot is jelenthet.
A csurgaléklé termelődésének csökkentése
• Az elsőleges mód a csurgaléklé-képződés csökkentésére az alapanyag szárazanyag-tartalmának növelése fonnyasztással, de ez nem mindig lehetséges. Amennyiben attól tartunk, hogy csurgaléklé fog képződni, az alábbi módon csökkenthetjük a mennyiségét/sebességét. A fonnyasztásnak intenzívnek kell lennie, betartva egy-két „ökölszámot”: ne legyen kinn a renden az anyag 48 óránál hosszabban, borús időben a szársértés legyen hatékony (fű és gabona esetében verőujjas szársértőt használjunk), a kasza után minél szélesebb és vékonyabb rendet hagyjunk, csak indokolt esetben terítsük a rendet (de ha kell, akkor kell).
• Növeljük a szecskahosszt – a kevesebb szabad felületű vágott vég lassabb csurgaléklé-képződést jelent. Ennek a mértéke azonban nagyon fontos! Ne kockáztassuk a TMR szerkezetét. A cél, hogy a TMR 50%-a a lemart silófalból kitermelt, 1-2 cm frakcióméretű szilázsból származzon. Ha hosszabbra hagyjuk a szecskaméretet (3 cm felett), akkor a TMR szerkezete nem lesz ideális, ezzel pedig csökkenthetjük a potenciális szárazanyag-felvételt (telítő hatás), és fokozzuk a válogatás mértékét.
• Adszorbens használata (pl. dara, finom szerkezetű szalmaapríték vagy szalmaapríték és dara keveréke). A nagyobb szárazanyag-tartalom javítja az erjedés minőségét is!
o A szalmaapríték jó nedvszívó hatású, de gyakran nem elég finom szerkezetű (1-2 cm), ezért heterogénné teszi a szilázst, fellevegősíti, ráadásul az energiatartalmát is csökkenti. Aki ezt választja, az aprítsa jól a szalmát, és tiszta legyen a szalma!
o Az abrakdara nagyon hatékony (1 kg árpadara 6 liter csurgaléklevet is meg tud kötni), ráadásul a keverék energiatartalmát is növeli és így a TMR-be kevesebb abrakot kell tenni (tehát nem többletköltség). A kukorica-, búza-, árpadara 10-20%-os alkalmazása már hatékony a csurgaléklé megkötése, az erjedés javítása szempontjából. A dara toxinmentességéről azonban előtte meg kell bizonyosodni! A darát ne rétegezzük, hanem keverjük össze a zúzalékkal rakodókanállal, vagy szórjuk ki műtrágyaszóróval a depó felületén, és a feltológép keverje annyira, amennyire csak tudja.
o Régen ismert a szárazkeverékes silózási eljárás: gabonadara + szárazanyag-növelő adalék (pl. száraz szalmaapríték) keveréke, 10–20% dózisban alkalmazva (min. 30% sza. elérése érdekében);
• Vigyázzunk a túltömörítésre – mert silóbontást követően megcsúszhat a fal, és intenzív csurgaléklé-képződés alakulhat ki, káros erjedés mellett. Amennyiben a szárazanyag-tartalom 30% alatti, a tömörítőhenger jelentősen növeli a csurgaléklé mennyiségét: a tömörséggel igazodjunk a szárazanyag-tartalomhoz.
A silótető/oldalfalak romlása és az általa okozott gazdasági kár
A legnagyobb mértékű veszteséget általában a silótetőn, az oldalfalakon és a nyitott silófalon bekövetkező romlás okozz. Gyenge silózási technológia mellett elérheti a 18%-ot is a romlási veszteség, míg jó technológiai fegyelemmel 3%-ra csökkenthető a veszteség mértéke. Gazdasági szempontból óriási a különbség. Vegyünk egy példát, amikor 20 cm romlott réteget találunk a silófólia alatt, amit ki kell dobni. A romlott silótető alapanyagát megtermesztettük, betakarítottuk, behordtuk, silóztuk, tároltuk, kézi erővel eltávolítottuk, és kihordtuk a trágyatárolóba, majd tárolás után a szántóföldre. A tejtermelés szempontjából teljesen feleslegesen, de nagy munkabér-, üzemanyag-, gépamortizáció- és anyagköltséggel terhelten. A veszteség nagysága kukoricaszilázs példáján kiszámolva érzékelhető (1. táblázat).
A silótető romlásának megelőzése
Az oxigén bejutásának mértéke a falközi silók felületi tömörségétől, a műanyag fólia áteresztőképességétől és a takarási folyamat gyorsaságától függ, ami gyenge technológia esetében a szilázs felső régiójának aerob romlását eredményezheti. A kukoricaszilázs különösen érzékeny az aerob romlásra, ha oxigénnek van kitéve. A kukoricaszilázsban a tejsavat lebontó élesztőgombák az elsődleges romlást okozó mikroorganizmusok, bár az ecetsav-baktériumok és a penészgombák is okozhatnak aerob romlást. Ezt kell megelőzni.
Az oldalfalak védelme
A silótető mellett az oldalfalak védelme is kiemelt jelentőségű a romlási veszteségek csökkentése szempontjából. Ennek alappillére, hogy a siló oldalfalát ne töltsük magasabbra, min a betonfal, mert akkor az laza lesz. Továbbá az oldalfalakat hagyományos fóliával le kellene takarni, majd a silózást követően visszahajtani a szilázs felületére a fóliát. Erre megy rá a takarófólia két rétegben. A silótető domború kellene, hogy legyen, az oldalfalak felé lejtve. Az oldaltakarással megakadályozhatjuk, hogy a betonfal és a szilázs között befolyjon a víz, vagy fellevegősödjön a szilázs. A víz így a fólia és a betonfal között fog lecsorogni. A széleken a fóliát kavicszsákokkal érdemes fixálni, mert a gumiabroncs nem illeszthető jól a falhoz.
A gyors takarás jelentősége
A silófedés gyorsasága is kritikus pont. A silótető egy nagy „táptalajnak” tekinthető, mivel adott a meleg, a levegő, a nedvesség és a cukor, ami a legtöbb aerob mikroorganizmusnak elég a rendkívül gyors szaporodáshoz. Minél tovább hagyjuk állni a silótetőt, annál több élesztő-penészgomba és aerob baktérium szaporodik el. Majd a silótető zárásakor ezek a mikroorganizmusok inaktív állapotba kerülnek, „elszundítanak”. Amikor viszont kinyitjuk a silódepót, akkor a silótetőn és a silófalon is hirtelen „felébrednek” ezek a káros mikroorganizmusok, és nagy sebességgel kezdenek el szaporodni, közben kényelmesen elfogyasztják a tejsavat, ezzel megemelik a kémhatást, kaput nyitva a többi, romlást okozó gombának és baktériumnak (2. táblázat). A késői takarással tehát csökkentjük a silótető és a silófal aerob stabilitását, azaz gyorsabban fog romlani. Így lehet például Aspergillus gombát „előtenyészteni”, majd továbbszaporítani a silótetőn és a silófalban, aminek meg is lesz az eredménye: nő az aflatoxin koncentrációja a szilázsban.
Silótakarás: a fóliák különböző generációi
Az Egyesült Államokban (Kansas államban) 17 éve 127 falközi és kazalsiló felmérése során a felső 46 cm-es rétegben az alábbi veszteségeket mérték:
• 36–52% volt a szárazanyag-veszteség takaratlan silótérben és
• 14–28% között volt a szárazanyag-veszteség egyrétegű silótakarás esetében a 100–150 μm vastag polietilénből készült (hagyományos) fóliával borított silóterek esetében.
Tehát a fóliatakarásra szükség van, ezt már évtizedek óta látjuk. De a veszteség mértéke tovább csökkenthető, ha korszerűbb fóliákat alkalmazunk. A vegyipar újabb és újabb megoldásokkal állt elő, mind az oxigénáteresztés, mind a veszteségek csökkentésének hatékonysága terén. A legkorszerűbb megoldás (3. generáció) a ko-extrudált oxigénkizáró (OB) fólia + UV-stabil takarófólia.
A silófal sorsa, hogy megetessék
Az aerob romlás másik támadási felülete a silófal, ahol a silóbontás után következik be az élesztő- és penészgombák, valamint az aerob ecetsavtermelő baktériumok szaporodása következtében a romlás. A veszteség elfogadható mértéke a silófalban 3%.
Az említett mikroorganizmusok hatására alkoholok, ecetsav és mikotoxinok termelődnek. Az aerob romlás kockázata különösen meleg időben, valamint gyenge tömörítési és kitárolási technológia mellett jelentős. Az erjedési mutatók mellett tehát a szilázsok bontás utáni stabilitása is fontos paraméter. A kukorica-, fű- és a kalászos gabonából készült szilázsok általában jobban ki vannak téve a kitárolás utáni romlási folyamatoknak, mint a pillangósokból készült szilázsok. A magas tejsavtartalom pedig nem eredményez jobb aerob stabilitást a szilázsban. Az aerob stabilitást elsősorban meghatározó tényezők: a tömörség, a cukorszerű szénhidrátok mennyisége, a növény faja és fajtája, a környezeti hőmérséklet, a szárazanyag-tartalom, a kémhatás, az erjedés során keletkező anyagok, az erjedés minősége és az alkalmazott silózási adalékanyag. Minél nagyobb a kitárolási sebesség, annál kisebbek a veszteségek (3. táblázat).
Több mint 20 éve már kimutatták, hogy a heti kitárolási sebesség és a levegő behatolásának mélysége nagymértékben befolyásolja a nettó energiaveszteséget. A veszteség azonban minimalizálható 3 méter/hét kitermeléssel egy jó tömörített depóban. Így nem kell energiakiegészítésről gondoskodni a takarmányadagban az elvesztett energia pótlása érdekében.
Az aerob romlás megelőzése: technológiai javaslatok
A tömörítés során a szárazanyag-tartalom, a szecskaméret, a betakarítási és a tömörítési kapacitás összehangolása a cél a megfelelő térfogatsúly elérése érdekében (min 240 kg sza./m3). A silótakaró fólia eltávolítása és a romlott réteg eltávolítása nem lehet se túl gyors, se túl lassú. Ha túl nagy felületet nyitunk meg a tetőn a silófal kitermeléséig, akkor növeljük vele a tetőn a romlást. Ezért kb. 1 méter a kitakarás léptéke, ami kb. 3 napnak felel meg. Alapvető továbbá, hogy a kibontott silófalból minden nap legyen kitermelés. Javasolt naponta 20–30 cm előrehaladás a silódepóban. Nyáron növeljük a kitermelt takarmány vastagságát (akár 30–45 cm falközi silóban). Hetente tehát télen 1,5 m, nyáron legalább 2 m a javasolt kitermelés mértéke hazánkban (4. táblázat).
Az aerob romlás megelőzése: silózási adalékanyagokkal
Különböző hatóanyagú adalékanyagok együttes használatával, keverékkészítményekkel hatékonyabban fokozhatjuk a szilázsok aerob stabilitását. Ide sorolhatjuk a propionsav-termelő baktériumot, a heterofermentatív tejsavtermelő baktériumot, valamint savakat (propionsav, hangyasav), sókat (szorbátot, szulfátokat, benzoátot) tartalmazó keverékkészítményeket. A kritikus takarmányok (pl. kukoricaszilázs, nedves roppantott kukorica) esetében a stabilitást javító adalékanyaggal kezeljük, különösen a nyári kitermelésű tételeket. Olyan adalékanyagok alkalmazása javasolható, amelyeknek valóban van aerob stabilitást fokozó hatása. Az erjedést javító hatású adalékanyag ugyanis nem biztos, hogy a silófal stabilitását is javítja. Jön a következő szezon, itt a lehetőség, hogy figyeljünk a silózási technológiára, mert valaki biztosan kifizeti a révészt!
Dr. Orosz Szilvia, Koleszár Sándor és Gordon Marley
