fbpx

Európa egyes régiói egy újabb száraz év előtt állnak

Írta: Barna Ferenc - 2023 február 21.

Az uniós tagországok jelentéseire támaszkodva az agrárelemzők szerint 2023 egy újabb száraz év lesz Nyugat- és Dél-Európa egyes régióinak, hiszen már most kevesebb csapadékot tudott betárolni a talaj több országban, mint kellene a tavaszi induláshoz.

Kevés az utánpótlás, szomjazik az agrárium
Alacsony a folyók vízállása sok helyen Európában (fotó: Pixabay)

Olaszországban 500 milliméterrel kevesebb

Nizzában általában több mint 800 milliméter csapadék esik évente, de 2022 februárja és 2023 február közepe között mindössze 285 millimétert tudtak kimutatni. Ez a szokásosnál több mint 500 milliméterrel kevesebb, ebből az olasz mezőgazdászok arra következtetnek, hogy egy újabb száraz év előtt állnak, ugyanis az ország más részein is ez a jellemző.

A Pó – Olaszország leghosszabb folyója – jelenleg csak feleannyi vizet szállít, mint általában, az alacsony csapadékmennyiség miatt nincs megfelelő utánpótlása. A tavalyi nyár kritikus volt, akkor a hetven évvel ezelőtti minimum szintet ért el a folyó.

A francia gazdák is riadt szemmel nézik a meteorológiai kimutatásokat

A francia meteorológiai szolgálat jelentése szerint négy hete gyakorlatilag nem esett csapadék az országban. Ráadásul a hőmérséklet magasabb, mint amit az évszak megkívánnak, inkább márciusi vagy áprilisi.

Az elmúlt évek vízhiányát nem tudták pótolni, a felső termőrétek vízhiányos szerte Franciaországban, a felszín alatti vizek szinte jellemzően alacsony.

Probléma, hogy a hegységekben sincs megfelelő hóréteg, melyek olvadás idején tudnák pótolni a hiányzó vízkészleteket.

Kevés a hó a hegyekben is
Ausztriában is egyre feljebb húzódik a hóhatár, ahol van, ott sem éri el a megszokott vastagságot (fotó: Horizont Média/Kristóf Imre)

Nincs hó az Alpokban, nem lesz nyáron utánpótlása a folyóknak

Az alpesi országok is bajban vannak, ugyanis túl kevés hó esett. Svájcban például 15 és 50 százalékkal kevesebb a hótakaró a szokásostól, Ausztriában is meglehetősen kevés magasabb területet borít hó, ahol van, ott sem éri el a szokásos vastagságot.

A gleccserek évről-évre veszítenek térfogatukból, mindez azt jelenti, hogy a vízgyűjtők nem lesznek feltöltve olvadás idején.

Spanyolországot is a szárazságtól szenved

A fentiekhez hasonlóan elkeserítő a helyzet a spanyoloknál is, lényegesen kevesebb csapadék esett – a szakértők szerint ez szintén a klímaváltozásnak tudható be.

Mallorca szigetén csak félig teltek meg a víztározók, itt is elmaradt a szokásos téli eső, de ez jellemző a szárazföldre is. A spanyol környezetvédelmi minisztérium szerint az ország lassan egytizede hosszan tartó szárazságtól szenved.

Van csapadék, de nem biztos, hogy elég
Nagyrészt megfelelő a német területek vízellátottsága, de kérdés, hogy hosszútávon meddig tart ki (fotó: Horizont Média/Barna Ferenc)

Mennyire állt helyre a tavalyi vízhiány Németországban?

A termőtalaj nagyrészt jól ellátott vízzel jelenleg a német területeken – köszönhető a hozzánk hasonlóan csapadékosabb időjárásnak. Ennek ellenére a meteorológusok aggódnak az egyes területek vízhiánya miatt: főleg az ország északi és keleti fele kapott kevesebb csapadékot.

Ez azt jelenti, hogy a talajvíz alig vagy nincs feltöltve, illetve a felsőbb rétegeket is – a tartalék hiánya miatt – gyorsan kiszáradhatnak kedvezőtlen időjárás esetén.

Forrás: agrarheute