fbpx

Szeretik a gazdák a kamattámogatott hitelt, de kell is

Írta: Kohout Zoltán - 2024 március 06.

Tavaly rendkívül nagy mértékben megnőtt a likviditási hitelek mennyisége a mezőgazdaságban.

Elszámolható lesz a kezesség és a kamat?

Magyarországon a teljes gazdasági hitelállományon belül csaknem 15 százalék a mezőgazdasághoz és az élelmiszeriparhoz kapcsolódik. A mezőgazdaság hitelállománya 2023 harmadik negyedévében 1050 milliárd forint közelében volt, ennek 69 százaléka kamattámogatott vagy kedvezményes konstrukció – ismertette nemrég az Agrárminisztérium államtitkára. Feldman Zsolt hozzátette: a hitelállományból a társas vállalkozások 670, az egyéni gazdaságok 377 milliárd forinttal részesedtek. Az egyéni gazdaságoknál dominánsak a beruházási hitelek, náluk a hitelállomány 60 százaléka a szántóföldi növénytermesztéshez kapcsolódik. A társas vállalkozásoknál a legjellemzőbb az állattenyésztéshez kapcsolódó hitelállomány, 43 százalékkal, és 37 százalék a szántóföldi növénytermesztés. Népszerű az Agrár Széchenyi Kártya Max+ konstrukció is, amely 5 százalékos kamatköltséggel érhető el 100 millió forintos hitelösszegig – erre 4500 igény érkezett összesen 112 milliárd forint összegben, közülük már 2950 termelő megkötött hitelszerződéssel rendelkezik 75 milliárdos értékben. Az Agrár Széchenyi Beruházási Hitel konstrukcióban egyébként 610 beruházási hitelt nyújtottak már 31 milliárd forintot meghaladó összegben.

A további tervek között szerepel, hogy a beruházásokat 50 százalékos támogatási intenzitással finanszírozzák, és elszámolhatóvá tegyék a kezességvállalási díj költségét, valamint akár 10 százalékig a kamatköltséget is.

juh

Duplájára nőtt a likvidhitelek mennyisége

Herczegh András, az Agrár-Vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány ügyvezető igazgatója hangsúlyozta: a finanszírozási eszközök szerepe a nehéz helyzetben felértékelődik, de kiemelt jelentősége van a hitelgaranciának. Ma mintegy 21 ezer gazdálkodó mögött vállal aktív kezességet az alapítvány, s az érintett hitelállomány meghaladja a 600 milliárd forintot. Tavaly különösen a növénytermesztők körében nőtt a likviditási hitelek mértéke: a 2022-es 59-ről 129 milliárdra, míg az állattenyésztésben 35-ről 50 milliárdra emelkedett a kihelyezett hitelösszeg. Tavaly 76 milliárd forintnyi beruházási hitel felvételét támogatták, amelyek közt földvásárlás, ingatlanfelújítás, gépvásárlás egyaránt szerepelt.

forrás: AM