fbpx

Kevesebb takarmány kellett, aminek jósló okai vannak

Írta: Kohout Zoltán - 2024 június 04.

140 ország 27 ezer takarmánygyárának adatai alapján kiderült, hogy a tavalyi csökkenő kereslet mögött nem gazdasági, szerkezeti okok voltak, hanem a takarmányok hatékonyabb felhasználása. Ez izgalmas következtetéseket sejtet a közeljövőtől.

Kevesebb takarmányból is több hús

Az Alltech által a közelmúltban kiadott 2024-es Agri-Food Outlook szerint 2023-ban a globális takarmánytermelés lényegében változatlan maradt. Az 1,3 milliárd tonnás kibocsátás csak 2,6 millió tonnával csökkent (0,2%) a 2022-eshez képest. A takarmányok iránti összességében alacsonyabb kereslet részben a takarmány hatékonyabb felhasználásának volt köszönhető. Ezt természetesen az intenzív termelési rendszerek tettek lehetővé. Ezek az állattakarmányozásra, a gazdaságirányításra és más technológiákra összpontosítanak a takarmányfelvétel csökkentése érdekében, miközben azonos vagy nagyobb mennyiségű fehérjét, húst állítanak elő. Az állati fehérje általános termelésének lassulása – a számos takarmány- és állati fehérjét gyártó cég által tapasztalt szűk haszonkulcs hatására – szintén hozzájárult a takarmánykereslet csökkenéséhez. Az infláció és az étkezési trendek, a magasabb termelési költségek és a geopolitikai feszültségek okozta változó fogyasztási minták 2023-ban is befolyásolták a takarmánytermelést.

A takarmányhasznosulás hatékonyságának növekedésével kapcsolatosan az elemzések az alapanyag-felhasználás további csökkenését várják. Ez kihat majd a növénytermesztésre háruló alapanyag-előállításra is. A várható mérséklődés – akárcsak a 2022-2023-as évek változását alapul véve – nyilván nem lesz jelentős, hiszen az állattartás intenzifikálása, a takarmányok hatékonyabb hasznosulása sem nő gyors ütemben.

Illusztráció: Horizont Média/archív, Kohout Zoltán

4 országé a globális takarmánygyártás fele

A világ 10 legnagyobb takarmánytermelő országa a világ takarmánytermelésének 63%-át állította elő, ugyanúgy, mint 2022-ben. Érdekes módon a világ globális takarmánytermelésének csaknem fele Kínában, az Egyesült Államokban, Brazíliában és Indiában összpontosul. Íme, a sorrend: Kína: 262,71 millió tonna, USA 238 mt, Brazília 83 mt, India: 53 mt, Mexikó: 40 mt, Oroszország 35 mt, Spanyolország 27 mt, Vietnam 24 mt, Japán 24 mt és Törökország 23 mt.

Itthon is kevesebb kellett 2022-ben

A változás egyébként a hazai takarmánygyártásban is tetten érhető. Az Agrárközgazdasági Intézet legutóbbi, tavalyi, 2022-re vonatkozó jelentése szerint itthon a keverőüzemekben 3,64 millió tonna haszonállat-takarmánykeveréket állítottak elő. Ez 8,1 százalékkal kevesebb, mint az azt megelőző évben. A gyártott keveréktakarmány 49 százalékát, 1,8 millió tonnát a baromfitakarmányok adták. A sertéstakarmány 1,3 millió, a szarvasmarha-takarmányok 403 ezer tonnával részesedtek a 2022. évi termelésből.

Idén növekedést várnak a szektorban – erről ebben a cikkben írtunk.