fbpx

Megy a támogatás az állattenyésztőknek a szomszédban is

Írta: Barna Ferenc - 2022 október 25.

A szlovákiai állattenyésztők 50 millió euró kárpótlást kapnak a szárazság okozta károk enyhítésére, az egy tenyésztőre jutó támogatás felső határa 500 ezer, a kérelem beadására bő egy hét áll rendelkezésükre.

Szürke marha
A támogatást a szarvasmarha-, juh-, kecske-, sertés-, baromfi- és lótenyésztők igényelhetik (fotó: Horizont Média/Barna Ferenc)

A támogatás mértéke függ attól is, hogy a térségben milyen súlyos volt az aszály

A támogatást a szarvasmarha-, juh-, kecske-, sertés-, baromfi- és lótenyésztők igényelhetik 2022. október 24-től november 2-áig. Az elbírálás során különbséget tesznek az egyes járások között, attól függően, hogy az adott régiót milyen mértékben sújtotta a szárazság. A pályázatokat elektronikusan lehet benyújtani előzetes regisztrációt követően.

„Az idei szárazság okozta károk enyhítésére jóváhagyott 50 millió eurós állami támogatást – most először – már idén kifizetjük, vagyis az állattenyésztőknek nem kell több évet várniuk az aszálykárok enyhítésére, ahogy az korábban többször is megtörtént” – mondta el Jozef Kiss, az Agrárkifizető Ügynökség (PPA) vezérigazgatója.

A kártalanítás feltételei:

  • a bejelentett állatlétszámot 2023. augusztus 31-éig meg kell tartani, ezt a kötelezettséget gyakorlatilag a mezőgazdasági termelő a kérelemben önkéntesen vállalja;
  • az igénylőknek rendezniük kell az állammal szemben fennálló kötelezettségeiket is;
  • akik már idén augusztus előtt felszámolták az állatállományukat, azok nem kaphatnak támogatást.

A támogatás részletes szabályait, a pontos összegeket az Agrárkifizető Ügynökség honlapján tették közzé.

Forrás: Új Szó