fbpx

A termelő tevékenységét azonnali hatállyal felfüggesztették

Írta: Barna Ferenc - 2022 július 01.

Súlyos higiéniai hiányosságokat és az állattartásra vonatkozó jogszabálysértéseket tártak fel a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei egy békés megyei kistermelő ellenőrzése során. A hatóság azonnali hatállyal kivont a forgalomból 42 tételt, összesen 1701 kg nem nyomonkövethető élelmiszert, valamint a termelő tevékenységét felfüggesztette.

Rágcsáló a takarmánytárolóban
A takarmánytároló szennyezett, rendetlen volt, a szükséges adminisztráció nem volt vezetve (fotó: Nébih)

A kistermelő állattartó telepén és élelmiszer-előállító egységében tartottak ellenőrzést, a feltárt hiányosságok:

  • A vizsgált telephelyen 68, jelöletlen sertés volt, az állattartó azok származását, állategészségügyi státuszát nem tudta igazolni.
  • A kistermelő az állatállományról nem vezetett nyilvántartást.
  • Az állatokon végzett gyógykezelések és takarmányozásuk nem lett dokumentálva.
  • A jogellenesen helyben vágott sertések esetében a kötelező húsvizsgálat sem volt.
  • A szennyezett, rendeletlen takarmánytároló helyiségben rágcsáló ürülék és patkányok is voltak. Az ellenőrök a földön lévő zsákokban, részben közvetlenül a padlón, nagy mennyiségű penészes pékárut is találtak.

Az élelmiszer-előállító létesítmény sem felelt meg az előírásoknak:

  • A gyártótér mennyezete, a munkaasztal és a helyiségben lévő gépek szennyezett voltak, a falakat és a mennyezetet borító gipszkarton burkolat több helyen sérült volt.
  • Az alapanyagokat és késztermékeket több esetben alátét nélküli ládákban tárolták a padozaton.
  • A zsírolvasztást az ellenőrzés idején az udvaron végezték, az alapanyagot és a készterméket a földön tárolták.

Youtube beágyazása:

Az ellenőrzés során készült dokumentáció (videó: Nébih)

Az eljárás és a bírság megállapítása folyamatban van

A Nébih a súlyos járvány- és élelmiszerbiztonsági kockázatot jelentő körülmények miatt az állattartó telep valamennyi egyedére forgalmi korlátozást rendelt el, a kistermelői tevékenység végzését pedig azonnali hatállyal felfüggesztette.

Fentieken túl a hatóság azonnali hatállyal kivont a forgalomból 42 tétel, összesen 1701 kg nem nyomonkövethető élelmiszert.

Az érintett termelő és a visszahívással érintett élelmiszerek adatai megtalálhatóak a Nébih portálján.

A Nébih az Agrárminisztérium háttérintézményeként országos hatáskörben felügyeli az élelmiszerlánc-biztonsági szabályok betartását, szükség esetén hatóságként lép fel.

Forrás: Nébih/Sajtóközlemény
Összeállította: Barna Ferenc