A vetésszerkezet-átalakítás a tápanyag-gazdálkodás jelenlegi állása mellett

Köztes növények alkalmazása

A helyes vetésforgó gyakorlata rengeteg kérdést vet fel. A témakörhöz sokféle szempontból közelíthetünk. A növényegészségügyi aspektuson túl azonos súllyal esnek latba a talajélettel, árunövény-termesztéssel, takarmánytermeléssel kapcsolatos elvárások.

Vetésforgó és tápanyaggazdálkodás

Az utóbbi években a relatív magas gabonaárak miatt kissé visszaszorult a réspiaci növények vetésterülete. Az orosz-ukrán háború okozta gazdasági nehézségek (energiaár-kilengések, szankciók, kereskedelmi anomáliák) a mezőgazdaságba is begyűrűztek. A rekordmagas műtrágyaárak és az időszakos áruhiányok árnyékában érdemes a vetésforgót és a tápanyag-gazdálkodást erről az oldaláról is megvizsgálni. Ez még akkor is igaz, ha az inputárak rendeződni látszanak, mivel középtávon semmi nem garantálja, hogy nem fordul majd elő újabb anomália. Az energiafüggőség csökkentése, a gyártókapacitás növelése, a műtrágya-felhasználás volumenének csökkentése, a minél precízebben kijuttatott mennyiségek minél jobb hasznosulása hosszú távon már hathatós segítséget jelenthet. A búza és kukorica árának mostani zuhanása is jól mutatja, hogy érdemes a vetésforgót szélesebb fókusszal megtervezni. A gabonatúlsúlyos vetésforgó helyett felértékelődhet a fajgazdag, biodiverz, az alternatív kultúrákat jól használó vetésváltás szerepe.

Az agrárium bonyolult ökológiai és ökonómiai rendszerének a növények helyes egymás utáni vetésváltása adja a legfontosabb alapját. A fajok kiválasztásánál sokszor elszakadtunk a termőhely adottságaitól, és olyan területeken is próbálkoztunk ipari növények termesztésével, ahol az a támogatási rendszer nélkül, piaci alapokon korábban kevésbé vagy egyáltalán nem volt kifizetődő. A szakmai vetésforgó legfontosabb eleme a termőhely mikroklimatikus viszonyainak és a talaj paramétereinek ismerete. A természet és a művelési ág megerőszakolása hosszú távon nem kifizetődő. A támogatási rendszer elemei, a Közös Agrárpolitika környezetgazdálkodási és termeléshez kötött egységei (szálas fehérje, zöldségnövény) kedvező irányba terelték az ágazati átalakulásokat és fejlesztéseket. A gazdálkodás átlagos színvonala az elmúlt 10-15 évben egyértelműen emelkedett. Egyre több gazdaságban helyezik újra a középpontba a talajt. A rendszeres talajvizsgálatokra, tápanyag-gazdálkodási és kijuttatási tervekre alapozott vetésforgók elengedhetetlenek az eredményes termeléshez. Mára a köztes, zöldtrágya- és takarónövények is a vetésforgók szerves részét képezik.

A vetésforgó tervezése

A vetésforgó tervezésénél tápanyag-gazdálkodási szempontból a pillangósvirágú növények a legfontosabbak. A légköri nitrogént megkötő növények nitrogénmérlege pozitív, több tápanyagot kötnek meg, mint amennyit felhasználnak. Érdemes számolni velük, mert a kedvező utóveteményhatásukon kívül a hátrahagyott nitrogén pénzben kifejezett értéke sem csekély. A pillangósok, fajtól függően átlagosan 70–220 kg nitrogént kötnek meg egy évben hektáronként. Ne csak egy növény tápanyagszükségletét és tápanyagellátását tervezzük meg, hanem tervezzünk hosszabb távra, 5-7 évre előre próbáljuk meghatározni a termesztett növények sorrendjét, különös tekintettel a tápanyagegyensúlyra. A tervek szerves részévé kell válnia a köztes, zöldtrágya- és takarónövényeknek. Ezeknél a vetőmagkeverékeknél sem csak egy-egy tápanyag, hanem az egész tápanyagkörforgás hatékonysága és más javítandó vagy megőrzendő paraméterek együttes fontossága a döntő. A jól kiválasztott növények segítenek az utóvetemény igényeinek, szükségleteinek a kielégítésében. A tervezésnél ne felejtsük el, honnan indultunk. Vegyük figyelembe az adott terület adottságait, sajátosságait és problémáit. A talajokért sokat tehetünk, de igazi áttörést akkor érhetünk el, ha az egyes technológiai elemeket rendszerbe foglaljuk. A talajoltó készítményeket, a szárbontó baktériumokat és egyéb talajkondicionáló anyagokat akkor érdemes használnunk, ha a talajok pH-értéke megfelelő. A talajban megtalálható mikroorganizmusok is csak megfelelő pH-érték esetén szaporodnak fel, és maradnak életben. A szélsőségesen savas vagy lúgos érték egyaránt káros. Az elmúlt évtizedek intenzív műtrágyahasználata miatt a talajok elsavanyodása országos probléma. Meszezéssel, átgondolt vetésforgóval és szervesanyag-gazdálkodással javíthatunk a helyzeten. Egyes, már hagyományos zöldtrágyanövénynek számító fajok széles pH-érték-intervallumon belül vethetők, akár főnövényként, akár köztes növényként a vetésforgóba illesztve. Az alexandriai here (Trifolium alexandrinum: 4,8–7,8 pH) egyéves, egynyári pillangósként megköti a légköri nitrogént, a pohánka (Fagopyrum esculentum: 4,8–7 pH) pedig a foszfor mobilizálásban betöltött szerepe miatt fontos. A köles (Panicum miliaceum: 4,5–7 pH) mint alternatív gabonanövény fontos táplálék is egyben, tenyészidejénél fogva szintén alkalmas köztes termesztésre.

Nitrogénmegkötő fő- és köztes vetésű növények:

babfajok (Phaseolus), bíborhere (Trifolium incarnatum), bíborbükköny (Vicia benghalensis), pannon bükköny (Vicia pannonica), szöszös bükköny (Vicia villosa), tavaszi bükköny (Vicia sativa), csillagfürtfajok (Lupinus spp.), görögszéna (Trigonella foenum-graecum), alexandriai here (Trifolium alexandrinum), fehérhere (Trifolium repens), perzsa here (Trifolium resupinatum), svéd here (Trifolium hybridum), vöröshere (Trifolium pratense), lencse (Lens culinaris), somkóró (Melilotus spp.), tehénborsó (Vigna unguiculata), takarmányborsó (Pisum sativum), szója (Glycine max).

A talajok tápanyaggazdálkodása

A talajok ismeretének fontossága tovább növekedett. A kutatások bebizonyították, hogy a nem megfelelő pH-értékű talajokban a pillangósok gyökérzetével szimbiózist alkotó Rhizobiumok is sérülnek. A Rhizobiumok a közömbös vagy a gyengén lúgos kémhatású talajokon fejlődnek megfelelően. 6,5nél alacsonyabb pH-értéknél a gümőképződés gyengül, az 5-nél savanyúbb talajokon gyakorlatilag elpusztulnak a baktériumok.

Pedig a gyökér élettanilag nagyon fontos része a gümő, segíti a tápanyag-raktározást, a bokrosodást, az évelő pillangósoknál az újrasarjadást. Legalább ilyen fontosak lehetnek a mikroelemek. A szelén (Se) például a hidrogenázenzim megfelelő működéséért felelős. Ez létfontosságú, ugyanis ez az enzim döntő fontosságú a gümők működése szempontjából. A nikkellel (Ni) folytatott kísérletek bebizonyították a mikroelem fontosságát a gümők tömegének növekedésében.

Milyen céllal?

A fővetésű növények vetésforgójának és a másodvetések sorrendjének tervezésénél a tápanyag-gazdálkodáson túl gondoljunk a többi fontos paraméterre is. Nézzük meg, mi a gazdálkodásunk szempontjából fontos kritérium. Mindig az adott területen megvalósítani kívánt célt/célokat kövessük. A köztes-, zöldtrágya- és takarónövény-keverékeket a vetésforgóval összhangban, a javítani kívánt talajjellemzők figyelembe vételével alakítsuk ki. Sokszor ugyanaz a növény több célra is használható. A keresztesvirágúak nemcsak bizonyos makroelemek (kén, bór) akkumulálásában és mobilizálásában segítenek, hanem erős karógyökérzetük révén a talajbetegségek (pl. tárcsatalp) orvoslásában, a talajrétegek lazításában is jól használhatók. Az olajretek (Raphanus sativus), a talajművelő retek (Raphanus sativus longipinnatus) és a fehér mustár (Sinapis alba) nematódarezisztens fajtái a biológiai fonálféreg gyérítésben is közreműködhetnek. Gyökérváladékaik – hasonlóan a közönséges mézontófűéhez (Phacelia tanacetifolia) – fertőtlenítő hatásúak, valamint a talaj kémiai egyensúlyának kialakításában is segítenek. A megfelelő talajszerkezet elérése, a vízmegőrző képesség növelése megkívánja a talajok szervesanyag-tartalmának a növelését. Az állattenyésztéssel nem foglalkozó, konvencionális növénytermesztő gazdaságok számára a legkézenfekvőbb és leggazdaságosabb megoldás szintén a helyes, vetésforgóba integrált zöldtrágyázás, ami kedvezően befolyásolja a humuszképződés folyamatát. A már említett keresztesvirágúakon, a pohánkán és a facélián kívül jól használhatók a következő egyszikűek: árpa (Hordeum vulgare), búza (Triticum spp.), szudánifű (Sorghum sudanense), rozs (Secale cereale), homoki zab (Avena strigosa), zab (Avena spp.). A növények biomassza-szolgáltató tulajdonságain túl fontos azok gyomelnyomó képessége.

A klímaváltozás és a tavalyi történelmi aszály tükrében nemcsak a termesztéstechnológiákat, hanem sok gazdaságban a vetésforgókat is át kell gondolni. A kukorica óriási terméskiesése és a terménypiaci lejtmenete amúgy is 20–30%-kal csökkentette a termelési kedvet. Az egyre csapadékszegényebb vegetációs periódusok a talajszerkezetben és a tápanyag-körforgásban, tápanyag-mobilizálásban is zavarokat okoznak. A szárazság a köztes növények termesztésére és a zöldtrágyakeverékek használatára is kihat. Fontos a rendszerszemlélet, a másodvetések a megfelelő, vízmegőrző tarlóápolással, intenzív szárbontással és a forgatás nélküli műveléssel alkotnak igazán egységes technológiát. Egyetlen vetésforgó sem csodafegyver, egyetlen növény sem csodanövény. A vetésváltások, a zöldtrágya-, köztes és takarónövények a helytelen agrotechnikát és termesztéstechnológiát nem ellensúlyozhatják, de a tervezés és a növények okszerű használata sokat segíthet a jövedelmező gazdálkodásban és talajjavító, talajmegőrző céljaink elérésében.

Söjtöri Andor