Agrárium: migránsok vagy gépek a jövő

Bár a járvány idején a mezőgazdaság és az élelmiszeripar – komoly erőfeszítések árán – megőrizte teljesítőképességét, ezek az iparágak is egyre kiszolgáltatottabbak a vendégmunkaerőnek. Nálunk például nemcsak drágulnak, de el is tűnnek egyes hazai előállítású termékek, miután a nagy jólétben már nincs kedvünk dolgozni.

Munkaerőhiány és járvány prolongálva

A legtöbb nyugat- és közép-európai országban lényegében lehetetlen biztosítani bizonyos élelmiszerek – elsősorban a kézimunkaigényes gyümölcsök és zöldségek – előállítását, betakarítását idénymunkások nélkül. Az idei tavaszig ez a probléma inkább logisztikai és anyagi jellegű volt: aki több, elsősorban kelet-európai napszámost tudott importálni, az nyert, aki nem, annak sokszor az ültetvényén rohadt el, maradt a fán a termése. A járvány miatti utazási korlátozások azonban leleplezték a rendszer sérülékenységét és a kitettség mélységét: több tízezer román, ukrán és más nemzetbeli vendégmunkás hagyta el a nyugati termelőket (vagy maradt otthon) éppen a szezon kezdetén-közepén. Miután pedig a világjárványok ismétlődése a jövőben csak nőni fog, a probléma velünk marad.

Nagy pénzek, rémes sztorik

A gazdaságok előtt két út áll. Egyrészt egyre többet fizetnek a (még fellelhető, importálható) vendégmunkásoknak. Ez nyilván megjelenik a termények termelői és fogyasztói árának növekedésében. Ám ma már a napszámosfizetség – legalábbis idehaza – sem képes választ adni az általános munkaerőhiányra: hiába kereshetne legálisan akár csaknem 15 ezer forintot naponta egy idénymunkás, ha nem hajlandó dolgozni, és/vagy mentálisan, fizikailag nem alkalmas az egyre minőségibb agrármunkára. Avagy ha még több bérért továbbutazik Ausztriába, Olaszországba, ahol esetenként már 15-20 eurós órabérről is hallani – még akkor is, ha hallani rémes történetekről is.

Már a fejlődés gátja

A munkaerőhiány Magyarországon már olyan méreteket ölt, hogy vannak gazdaságok, amelyek bele sem vágnak bővítéses fejlesztésbe, sőt, leépítik egyes szegmenseiket a betakarítási problémák miatt még akkor is, ha EU-támogatással és kedvező hazai hitelkonstrukciókkal lenne forrásuk és piacuk is a növekedési programra. Erre válasz a másik megoldás: az ültetvények, zöldség- és gyümölcstermesztő létesítmények erőteljes korszerűsítése, gépesítése, intenzifikálása. Ezek általában több tíz-, több százmilliós beruházások, amik még támogatásokkal, „könnyű” hitelekkel együtt is komolyan érintik a gazdaság jövedelmezőségét (nem is szólva arról, hogy sok gyümölcs-zöldség esetében igazán jó minőséget csak a kézi szedés biztosíthat).

Feketén, idegenül

Magyarországon évente durván 30-40 ezer vendégmunkást várnak. (Nem könnyű a számukat reálisan megbecsülni, mert köztudott – az Innovációs és Technológiai Minisztérium Foglalkoztatás-felügyeleti Főosztályának 2018-as jelentése szerint is – csak az ellenőrzött agrárvállalkozásoknál 73%-ban(!) találtak szabálytalanságot, a munkások 20%-át pedig feketén dolgoztatták. A legtöbb bejelentés nélküli foglalkoztatás a déli megyékben a román idénymunkásokkal van, mert állítólag leggyakrabban nekik nincsenek papírjaik.) Az ő beutazásukat még a járvány idején is igyekezett megkönnyíteni a magyar állam – ahogy mindegyik érintett európai ország a lengyelektől a németeken át az olaszokig. A hazai gazdák nemcsak a napszámosfizetségben nem tudnak versenyezni a tehetősebb nyugat-európai gazdákkal. Akadnak nyelvhasználati akadályok is a mi esetünkben, hiszen egy románajkú jobban megérteti magát az olaszoknál, spanyoloknál, míg az ukrán vendégmunkások dolga a lengyeleknél könnyebb.

Követendő lengyel modell

A lengyelek példája jól modellezi, mi történik, ha a vendégmunkások váratlanul eltűnnek a rendszerből. A lengyelek ma már számos terményféleség (baromfihús, alma stb.) terén vezetők vagy vezető szerepre készülnek az európai élelmiszeralapanyag-termelésben. Két éve a lengyel agrár-külkereskedelmi mérleg 7 milliárd eurós többlettel zárt, miután tíz év alatt megháromszorozták a mezőgazdasági exportot. Itthon is sokat emlegetik szakmai körökben irigykedve a lengyel modell sikerességét, ami döntően négy tényezőn áll. Elsőként az erőteljes korszerűsítésen, másodszor az együttműködésre/integrációra való hajlamon a gazdaságok körében, továbbá a határozott piacszerző offenzivitáson, illetve azon, hogy még a kisebb-közepes méretű agrárvállalkozások is erőteljesen alkalmazzák az innovatív eszközöket-technológiákat. Ám mindezt továbbra is emberek szolgálják ki, és ha ez az „erőforrás” nem biztosított, akkor hiába stabil a logisztikai lánc és műszaki apparátus, a kézimunkaigényes ágazatok terményárai hamar emelkedni kezdenek, vagy eltűnnek a piacról. A különösen kitett magyar gazdaságok esetében a probléma még inkább fennáll.

Illusztrációk: Horizont Média-archív