Agrárkamara: a teljes hazai agrárszektort szolgálja az új köztestület

Írta: Szerkesztőség - 2013 április 02.

Budapest, 2013. március 29., péntek (MTI) – A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöksége határozottan visszautasítja az MSZP azon kijelentését, amely szerint egy szűk csoport anyagi érdekeit szolgálja csak a most megalakult köztestület – reagált a kamara a szocialista párt közleményére.

Az MSZP pénteki közleménye szerint elutasítja, hogy újabb terheket jelentő kötelező befizetésekkel sarcolják a kistermelőket, s kormányra kerülve azonnal eltörlik a MAGOSZ vezetők anyagi érdekeit szolgáló kötelező agrárkamarai tagságot.

“Kiderült, mire ment ki a játék az agrárkamarai tisztújításon: milliós fizetéseket osztogatni a kistermelők megsarcolásából a központi szinten, majd több százezer forintos jövedelmet biztosítani a haveroknak a megyei szervezetekben” – írja az MSZP közleményében.

Az agrárkamara közleménye szerint az erős, egységes és korszerű új agrárkamara legfőbb feladata a hazai agrár- és élelmiszerszektor erősítése, érdekeinek érvényesítése, a magyar élelmiszerek versenyképességének támogatása lesz.

Ez az agrárium minden egyes szereplőjére kiterjed majd, az őstermelőktől a nagyvállalatokig.

 

 

Az alakuló közgyűlésen egyhangúlag elfogadott alapszabály 11 tagdíjfizetési osztályt állapít meg.

Az éves kamarai tagdíj – a tagok gazdasági súlyától függően – 2 ezer és 1 millió forint között alakul.

Azoknak a kamarai tagoknak, akiknek az éves nettó árbevétele nem haladja meg a 600 ezer forintot, 2 ezer forint tagdíjat kell fizetniük, a tagok döntő többsége ebbe a kategóriába tartozik.

Az éves tagdíj összege 600 ezer és 4 millió forint nettó árbevétel között 5 ezer, 4-10 millió forint között pedig 10 ezer forint.

“Szó sincs tehát a kistermelők megsarcolásáról, aki ezt állítja, hangulatkeltés céljából szándékosan félre kívánja vezetni a közvéleményt” – közölte a kamara.

A közlemény ismertei: az új köztestület egy teljesen új szemléletű, szolgáltató szervezet lesz, az eddiginél szélesebb körű és magasabb színvonalú szolgáltatásokat fog nyújtani.

A cél az, hogy a kamarai tagok befizetett tagdíjukért cserébe annál jóval nagyobb értékű szolgáltatásban részesüljenek.

 

MTI 2013. március 29.