fbpx

AGRO-ALFA – a megszokott gépkínálat magas színvonalú háttértámogatással

Írta: Szerkesztőség - 2011 szeptember 19.

Az Agro-Alfa Kft munkatársai továbbra is partnereik minél gyorsabb és komplexebb kiszolgálását tekintik fő feladatuknak. E célt szolgálja – az elmúlt év közepén megnyílt győri telephellyel együtt – immár 5 telephely a Dunántúlon, illetve telephelyünk Szlovákiában, Bátorkesziben. A napi kiszállítás és a széles alapvető alkatrész kínálat mellett a mezőgazdasági gépek kopó alkatrészeinek pótlására is nagy hangsúlyt fektetnek a cég munkatársai.

Másik fontos része kínálatunknak a műszaki áruk kínálata.

Különös tekintettel a széles gumiabroncs választékra, akár mezőgazdasági, építőgép, haszongépjármű, vagy személygépjármű abroncsról legyen szó.

Természetesen három telephelyen a gumiszerelés is megoldott felkészült munkatársaink segítségével.

Az idei évben sikerült megtartani fontos és hagyományos márkáink piaci részesedését, sőt népszerű gépeink egyre nagyobb darabszámban kelnek el a gazdák körében.

Számos szántóföldi bemutatón és fajtabemutatón veszünk részt.

Ezen bemutatókon sikerrel mutatkoznak be a Massey Ferguson prémium kategóriás traktorai, a Vogel&Noot, a Lemken, a Kongskilde talajművelőgép kínálata és a Pöttinger betakarítógép kínálata.

 

Számos pozitív visszajelzés érkezett ezen gépek használatával kapcsolatban, köszönhetően a gyakorlati tapasztalatoknak.

A Massey Ferguson márka legnagyobb figyelmet keltő modellje az MF8600-as sorozatú traktor, mely számos műszaki újdonsággal a nagy teljesítményű traktorok között egyértelműen kiemelt figyelmet követel.

Csak felsorolás szinten a legfontosabbak: a legkényesebb környezetvédelmi kritériumoknak megfelelő SCR-es SISU erőforrás DTM vezérléssel, OptiRide fülkerugózás, a motor és futómű között kiváló összhangot teremtő fokozatmentes Dyna-VT váltórendszer.

Természetesen alacsonyabb teljesítménykategóriában több akciós csomaggal készülünk a vásárlói igények kielégítésére.

Különösen igaz ez az MF 5400-as traktorcsalád modelljeire, mely traktorok a legsikeresebbek közé tartoznak a magyar vásárlók körében, köszönhetően a Dyna-4 váltó és a PowerControl irányváltó/fokozatkapcsoló kényelmének és összhangjának.

Ebben a kategóriában az Euroline akció keretében 4 típus áll rendelkezésre 86 – 145 LE között, kiváló ár-érték arányú modellekkel.

A magasabb vásárlói igényeknek megfelelve a 6400-as kategóriában kétféle akció fut Euroline és Topline kivitelű traktorokkal 100-tól 230 LE-ig.

Fontos kiemelni, hogy a 6400-as traktorok Dyna-6 váltója mindegyik modellben Autodrive automata funkcióval rendelkezik.

A már említett 8600-as „király kategóriában” 2 típus áll rendelkezésre, 270 és 350 lóerős változatban.

 

Kertészetekbe és ültetvényekbe kínáljuk a 3600-as sorozatú ültetvény traktorokat, Euroline és Ecoline kivitelben.

Ügyfeleinknek lehetősége van arra, hogy saját gazdaságukban próbálják ki az őket érdeklő modelleket, s győződjenek meg a márka előnyeiről, hisz a személyes tapasztalat a legjobb tanácsadó.

Fontos alapköve MF forgalmazásunknak a traktorokhoz kapcsolódó MF finanszírozás, mely kedvező feltételeket teremt a Ferguson termékek vásárlásához.

Másik fontos alappillér a magas szintű vevőszolgálati háttér, mely magas szinten nyújt helyi támogatást egy elismert globális márkához.

Az Agro-Alfa az idei években is piacvezető kíván lenni a Vogel&Noot munkagépek forgalmazásában, az elmúlt évek hagyományait követve.

Köszönhetjük ezt természetesen vásárlóink bizalmának és ügyfeleink maradéktalan kiszolgálásának a Vogel termékek terén.

 

Minden fontos kategóriában kedvező árszintű készletekkel rendelkezünk, mely készleteket igyekszünk mindig partnereink igényeihez igazítani.

Tart a VN gépekre meghirdetett VN-Line akció, mely reményeink szerint megalapozza a beruházási igényeket.

Fontos kiemelni a kínálatból a ©plus-os váltvaforgató ekék teljes kínálatát, a forgóborona és MasterDrill vetőgép kínálatot, a TerraDig lazító kínálatot, a TerraMix-TerraFlex-TerraCult grubbereket, TerraDisc és TerraDisc Pro rövidtárcsákat, MasteCut szárzúzókat, MasterSpray permetezőket.

A magágy előkészítésben nyújthatnak nagy segítséget a Kongskilde könnyű kivitelű, de tartós és megbízható üzemű VibroMaster magágykészítői, mely modellek teljes kínálata telephelyeinken megtekinthető.

A Lemken a prémium kategóriában hazánkban is a legnépszerűbb munkagépgyártó, s ebben partnereink számíthatnak kollégáink messzemenő támogatására, kiemelten a Kristall és Karat grubberekre, Solitair és Compact-Solitair vetőgépekre, System-Kompaktorokra és az elmaradhatatlan ekékre.

Évek óta nagy siker a He-Va Crosskill és Cambridge hengerei az elmaradhatatlan SpringBoard simítóval, emellett a dán gyártó egyéb termékei iránt is egyre nagyobb érdeklődés mutatkozik.

Állandó az érdeklődés a Güttler speciális hengerei iránt is.

A Pöttinger betakarítógépei már hosszú évek óta sikeresen üzemelnek Magyarországon.

Ez kellő alapot teremtett arra, hogy aki a minőséget kívánja választani a szálastakarmány betakarításban, az bizton számíthat az osztrák gyártó piacvezető rendfelszedő pótkocsijaira, bálázóira, diszkes kaszáira és rendkezelőire.

 

Újdonság gépkínálatunkban a szlovén SIP gyár szálastakarmány betakarító gépsora mely régóta keresett a szlovén gyár termékei iránt érdeklődők körében.

Ugyancsak a vásárlói igényekkel összhangban vettük fel kínálatunkba a McHale ír gyártó legmagasabb igényeknek megfelelő bálázóit és bálacsomagolóit.

Az Agro-Alfa hagyományosan a Belorus MTZ traktorok elismert fogalmazója, arra törekszünk, hogy e pozíciónkat továbbra is megtartsuk.

Alternatívaként kínáljuk e kategóriában a kínai YTO traktorokat is.

A kistraktorok között népszerű a szlovén Agromehanika gyár AGT kistraktora.

 

Találkozzunk az őszi kiállításainkon és bemutatóinkon!

Info: 0630/237-0357, 0630/336-0328, 0630/492-1890, 0630/994-8663

Informálódjon üzletkötőinknél és telephely vezetőinknél immár öt helyen az országban!