fbpx

Alapítása 130. évfordulóját ünnepli a Kubota

Írta: Kalmár Nárcisz - 2020 április 06.

Április 3-án a Kubota Corporation, a világ egyik vezető gép- és motorgyártója több mint egy évszázados piaci jelenlétét ünnepelte.

Ezekben a kihívásokkal teli időkben is szolidaritásunkat fejezzük ki minden ügyfelünk, alkalmazottunk, beszállítónk és partnerünk felé. Köszönjük mindazoknak, akik a frontvonalon segítenek másoknak. A mezőgazdasági termelőknek, akik az élelmiszerekről gondoskodnak ugyanúgy, mint az egészségügyi ellátással foglalkozóknak, valamint az egészségügyi szakembereknek, akik minden beteget gondoznak. Kubota #OnYourSide: továbbra is hosszú távon is támogatjuk Önöket, számíthatnak a támogatásunkra!

A Kubota útja 1890-ben kezdődött, amikor Japán csatornahálózatához előállították az első vízvezetékcsöveket. A cég alapítója, Gonshiro Kubota lefektette annak a társaságnak az alapjait, amely ma az ipar egyik legfontosabb szereplője. A Kubota egy öntödéből hamarosan globálisan meghatározó vállalattá vált a mezőgazdasági, építőipari és vízzel kapcsolatos iparágakban.

Az idő múlásával a vállalat a szolgáltatások és termékek köre mellett üzleti tevékenységét is kibővítette. 1922-ben elkezdte a kerozinhajtású motorok gyártását az agráripar számára, ahol ezzel jelentős előrelépést tett. Később, az 1960-as években a vállalat piacra dobta a szárazföldi talajművelésre szánt traktorcsaládját, még mielőtt megkezdte a vízellátási projektekkel és a szennyvízrendszerekkel kapcsolatos tevékenységét. 1974-ben bemutatta saját kompakt mini kotrógépét, amely mindenki számára nagyban megkönnyítette a földmunkát. 1998-ig a Kubota nemzetközivé válási stratégiájának részét képezte, hogy Kínában gyárat, valamint értékesítési központot létesített.

A világ manapság számos súlyos problémával néz szembe. A Kubota folyamatosan dolgozik azon, hogy a társadalmi, valamint az annak jövőbeni fenntartásával kapcsolatos problémákra megoldásokat találjon. Napjainkban az egyik vezető gépgyártóként referenciaként szolgál minden, a világ bármely részén működő vállalat számára. Termékkínálata számos területet lefed, mint a mezőgazdaság, az építőipar és a vízellátó rendszerek. A japán vállalat emellett a világ vezető kompakt dízel- és benzinmotorgyártója, mezőgazdasági, építőipari és stabilmotoros generátor alkalmazásokhoz. Ezzel párhuzamosan a Kubota mezőgazdasági feladatokra alkalmazott technológiai megoldásai, mint például az Autonóm Traktor és a Kubota Bi-speed rendszer, jelentősen javították és egyszerűsítették az üzemeltetők munkáját világszerte.

Ráadásul a Kubota elkötelezett a környezet védelme mellett, és hozzájárul a víz- és élelmiszerhiány globális problémáinak megoldásához. Motorjai, fűnyírói, valamint kompakt építőipari berendezései, precíziós alkalmazásai és anyagai hozzájárulnak a városok fenntartásához.

Ezenfelül a Kubota világszerte elismert japán technológiáit, szakértelmét és megszerzett tudását alkalmazza a vízinfrastruktúra-iparágban előállított termékek fejlesztésére és forgalmazására. Ennek célja, hogy megvédje a Föld korlátozott erőforrásait, és tiszta, biztonságos vizet szállítson a világ minden tájáról.

Yuichi Kitao, a Kubota Corporation elnöke és képviselőigazgatója a közelmúltban kiemelte a társaság alapvető értékeit, mint tisztelgést az alapítóval szemben: „130. évfordulónk alkalmával nem felelnénk meg kötelességünknek, ha nem emlékeztetnénk magunkat alapelveinkre, mely szerint „innováció nélkül nem lesz növekedés”.

Külön említésre került a mai Kubota-filozófia két fő értéke: a „One Kubota”(„Kubota Egység”) és az „On Your Side” („Veled van”). Kitao úr szerint: A „One Kubota” alapvető meggyőződésünk: a társaság minden tagja nélkülözhetetlen csoportunk számára. Az „On Your side” azt jelenti, hogy mindent, amit azért teszünk nap mint nap, hogy kielégítsük a piaci igényeket a felhasználóink helyzetébe képzelve magunkat, azt a felhasználó, azaz az Ön érdekében tesszük. ”

Ennek eredményeként – tekintettel a Kubota hosszú történetére és fejlődésére – fontos látni, honnan hová tart a társaság. A Kubota 130 éve töretlenül végzi munkáját a legjobb minőségű és a legmegfelelőbb termékek és szolgáltatások érdekében, miközben óvja a természetet, hogy jobb világot hagyjon a következő nemzedékeknek. Az innováció, a kutatás és leginkább az ügyfelekkel való hatékony kommunikáció révén hűséges marad a „For Earth, For Life” („A Földért, az Életért”) mottójához.