fbpx

Állati hulladék: nincs kifogás!

Írta: - 2017 október 26.

Nemcsak kötelező, ma már anyagilag is elbírható az állati melléktermékek elszállíttatása

Komoly csapást jelentenek a madárinfluenza-előfordulások az ágazatban, de annyi jótékony hatásuk mégis van, hogy mind több szereplő veszi komolyan a higiénés szabályok betartását. Az ugyan közismert, hogy minden állattartótelepnek – néhány példányt nevelő kisgazdaságban vagy több egyeddel működő üzemeknek – kötelező állatorvosi és elszállítási-megsemmisítési szerződéssel rendelkeznie, ám ez még ma sincs így minden esetben. Pedig a megoldás ma már egyszerűbb és hozzáférhetőbb, mint korábban.

Nagy baj lehet belőle

Az állattartótelepeken képződő melléktermékek (tetemek, csont-, bél-, toll- és egyéb maradványok, hulladékok) kezeletlenül, elszállítatlanul komoly fenyegetést jelentenek mind a telepen, mind a környéken élő haszon- és vadállatok, szélsőséges esetben még az emberek egészségi állapotára is. Sajnos, még ma is előfordul, hogy az ilyen állati hulladékok, melléktermékek elszállíttatásának, kezelésének, megsemmisíttetésének költségét a gazdaság úgy próbálja megspórolni, hogy egyszerűen elégeti, még rosszabb esetben feleteti vagy elássa a képződött mennyiséget.

Megtörténik, aminek nem szabadna

Ezt ugyan számos adminisztrációs előírás próbálja megelőzni: mind a létszámot nyilvántartó telepi napló, mind az állatorvossal kötelezően kötendő szerződés azt szorgalmazná, hogy a fent vázolt „megoldás” ne fordulhasson elő. Ugyanakkor – a lapunknak nyilatkozó állatorvosi források szerint – míg a nagyüzemi állattartótelepeken szinte minden esetben követik az előírásokat, a kisebb gazdaságok ma sem rendelkeznek állatorvosi szerződéssel, kapcsolattal. A gond inkább azokkal az infrastrukturálisan és technológiailag elmaradottabb, néhány vagy néhánytucat állatot tartó telepekkel van. Sok helyen a kellő tájékozottság, vagy a szükséges anyagi forrás nincs meg a folyamatos és szigorú állatorvosi kontrollból, illetve az elszállíttatásból fakadó költségekre.

– Fontos, hogy az állattartók tudják: igen komoly büntetésektől, akár a telep bezárásától is mentesülhetnek, ha például a Csali Hungária Kft.-vel oldják meg az elszállíttatás gondját. Az állami támogatásnak köszönhetően ez ma már igen csekély költségért, sőt, sok esetben ingyen elvégezhető. A telepi állati hulladékok, melléktermékek elszállítására és megsemmisítésére támogatást nyújt az állam. Ennek révén távolságtól, mennyiségtől és típustól függően egyre kedvezőbb árakat tudunk adni, sőt, van, hogy a gazdaságnak egy fillérjébe sem kerül az elszállíttatás – hívja fel a figyelmet Rigó Róbert. A sertés- és baromfihús-ágazatban érdekelt, másfél évtizede állati eredetű melléktermékek, hulladékok, maradványok szállításával, feldolgozásával, megsemmisítésével foglalkozó Csali Hungária Kft. szakmai irányítója szerint a rugalmas, kedvező árképzés mellett többféle, speciális járműveik révén a gyorsaságban is tudnak reagálni az állattartók igényeire.

Ön- és közérdek a szabálykövetés

A szakemberek – állatorvosok és melléktermék-szállítók, -feldolgozók – szerint ma már az állattartó telepek vezetőinek-tulajdonosaiknak célszerű belátniuk, hogy saját érdekükben érdemes és fontos nemcsak az állatorvosokkal szerződést kötniük és állandó kapcsolatot tartaniuk. Ugyanilyen fontos, hogy – a károk, fertőzések, büntetések elkerülése érdekében – szakcéget bízzanak meg a képződő hulladékok, melléktermékek elszállításával.

Maradt kérdése? Keressen minket! www.megsemmisitjuk.hu

[email protected] Tel.: +36-20/801-5325