fbpx

Árvíz – Folyik az állami erdőgazdaságok kárainak összesítése

Írta: Szerkesztőség - 2013 június 24.

Budapest, 2013. június 21., péntek (MTI) – A dunai árvíz elleni védekezésben az állami erdőgazdaságok megfeszített erővel vettek és vesznek részt, a károk összesítése még tart – közölte az érintett erdőgazdaságok feletti tulajdonosi jogokat gyakorló Magyar Fejlesztési Bank (MFB) pénteken.

A Kisalföldi Erdőgazdaság Zrt. (KAEG) területein a sok pangó víz és a felázott úthálózat nehezíti a kárfelmérést, illetve a közlekedést.

A károk mértékét csak akkor lehet megállapítani, ha a terület ismét teljesen száraz lesz, addig viszont a növényzet tovább károsodik.

A KAEG munkatársai az árvíz levonulása óta a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság kérésére több mint ezer munkaóra segítséget adtak az árvízi utómunkálatokhoz – ismertette közleményében az MFB.

 

Árvíz - Folyik az állami erdőgazdaságok kárainak összesítése

 

Az Ipoly Erdő Zrt. hamarosan befejezi a kárfelmérést, az árvízi számla mintegy 10 millió forintosnak ígérkezik.

Az erdőgazdaság Nagymaros térségében tíz munkatárssal vett részt a nem a társaság vagyonát érintő utómunkálatokban is.

A Pilisi Parkerdő Zrt. sok területe szenvedett árvízkárt, a legtöbbet a ráckevei térségben.

Összesen körülbelül 1200 hektár erdő sérült, különösen súlyosan a legfiatalabb, 1-3 éves telepítések, de nem egy helyen idősebb, 2 méter magasságú fák is megdőltek.

A kitermelt faanyag 90 százalékát sikerült kimenteni, a többit viszont elvitte az ár.

A védekezésben elsősorban az Esztergomtól Szentendréig tartó szakaszon vett részt a Pilisi Parkerdő kétszáz fővel, összesen több mint 11 ezer munkaórában, járművei 28 ezer kilométert futottak.

Több önkormányzat kérésére a munkatársak részt vettek és vesznek az utómunkálatokban is.

A ráckevei térségben sok munkát ad a következő hetekben az árvízi hordalék, uszadék eltakarítása.

A teljes kárfelmérés megkezdése később indulhat.

A KEFAG Kiskunsági Erdészeti és Faipari Zrt. 1059 hektárnyi erdeje került víz alá.

Az előzetes becslés szerint a kár mintegy 40 millió forint. A KEFAG munkatársai és gépei dolgoztak a solti Duna-szakasz megvédésénél, ahol sikerül megóvni az árvíztől egy 3800 hektáros vetésterületet, és vele a 42 hektáros solti csemetekertet.

 

A Gemenc Zrt. területén az ártérről előre sikerült kimenteni a korábban kitermelt faanyag 79 százalékát, illetve a mozdítható berendezéseket.

Károsodott a társaság ingatlanállománya, és veszélyeztetett a mintegy 1500 hektár fiatal erdősítés.

A vadállomány pusztulásának mértéke egyelőre csak becsülhető, de a vízmentes magaslatokon hetek óta folytatott takarmányozás jót tett, így várhatóan kevesebb állat pusztult el, mint a korábbi árvizekkor.

A teljes személyzet harmadik hete csak az árvízvédelemmel foglalkozik.

A korábbi tapasztalatok alapján a végső kárösszeg több százmillió forint lesz – közölte az MFB.

Kisebb közvetlen árvízkárokat szenvedett a HM Budapesti Erdőgazdaság Zrt. és a Vadex Zrt., utóbbi 30 ezer adag ételhez elegendő vadhússal segítette a kisalföldi védekezésben a Honvédelmi Minisztériumot – áll a közleményben.

Segítséget nyújtottak a védekezéshez az árvíztől közvetlenül nem fenyegetett állami erdőgazdaságok is.

A HM Verga Veszprémi Erdőgazdaság Zrt. mintegy 80 dolgozóval, 22 terepjáróval és tehergépkocsival segített a védekezésben Győr, Kisbajcs, Nagybajcs, Győrújfalu és Koroncó térségében.

A ráfordítás mintegy 2,8 millió forint volt.

A Vértesi Erdő Zrt. 330 dolgozója és 17 szállító járműve vett részt Neszmély, Almásfüzitő és Esztergom védelmében, illetve a helyreállítási munkálatokban.

Egy használaton kívüli homokbányát is megnyitottak, 3700 köbméter homokot adtak a védekezéshez.

A Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt. Báta község védelmében segített, a teljes ráfordítás körülbelül 700 ezer forint.

Kisebb mértékben a többi állami erdőgazdaság is hozzájárult a védekezési munkálatokhoz.

A járművek üzemanyagát mindenütt az erdőgazdaságok biztosították.

 

 

MTI 2013. június 21.