Májustól kezdődően egy miniszteri rendelet alapján várhatóan gyorsabban juthatnak támogatási forrásokhoz a munkahelyet teremtő mikro-vállalkozások (7 milliárd forint), valamint a turisztikai tevékenységet (4 milliárd forint) is végző falusi lakosok.
V. Németh Zsolt vidékfejlesztésért felelős államtitkár arról számolt be a sajtó képviselői előtt, hogy a minisztérium csökkentette a támogatási összeg felső határát annak érdekben, hogy minél többen jussanak hozzá a pályázati forrásokhoz.
Az elnyerhető maximális támogatás 30 millió forint, s azok pályázatát fogadják el, akik tevékenységében 50 százaléknál kisebb a mezőgazdasági munkából származó jövedelem aránya.
Az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program III. tengelyének jogcímére eddig a LEADER Helyi Akciócsoportokon keresztül lehetett pályázni.
Májustól a tárca központi kézbe veszi a pályázatok bírálatát azzal a céllal, hogy a támogatási kérelmek feldolgozása gyorsabbá, a kérelmezési eljárás pedig ügyfél barátivá váljon.
Az államtitkár kiemelte, az összesen 11 milliárd forint felhasználásával munkahelyteremtő fejlesztési lehetőséget kínálnak az ötezer fő alatti kistelepüléseken élők és a hátrányos térségekben lakók számára.
Emlékeztetett rá, hogy az előző kormányok idején túlsúlyba kerültek a nem termelő beruházásokat ösztönző pályázatok.
A Vidékfejlesztési Minisztérium szándéka, hogy a nem termelő beruházások (például felújítási munkálatok), illetve a termelő beruházások (amelyek többek között munkahelyeket hoznak létre) közel fele-fele arányban valósuljanak meg a jelenlegi 45, illetve 50 százalék helyett.
A kisebb lélekszámú településeken az eddigi 32 szolgáltató központ átadását követően idén újabb 332, úgynevezett Integrált Közösségi és Szolgáltató Teret (IKSzT) nyitnak meg.
Az IKSzT feladata, hogy kistelepüléseken, illetve a települések külterületein is elérhetők legyenek bizonyos alapszolgáltatások (internet, könyvtár stb.), segítse a helyi közösségi kezdeményezéseket.
Közösségi tér létrehozására önkormányzatok, nonprofit szervezetek, egyházak, valamint többcélú kistérségi társulások pályázhattak.
A tavaly áprilisban zárult kiíráson egy pályázó legfeljebb 55 millió forintot kaphatott.
A nyertesek 72 százaléka költségvetési szerv, 26 százaléka nonprofit, 2 százaléka egyházi fenntartású szervezet.
V. Németh Zsolt úgy fogalmazott, a 2013-ig összesen 573 szolgáltató központ létrehozásával, illetve az ott nyújtott nyilvános szolgáltatások elérhetőségével hozzásegítik a vidéki lakosság és a vállalkozások megtartását a legkisebb falvakban.
Az államtitkár ismertette a LEADER Helyi Akciócsoportok átalakítását előíró miniszteri rendeletet is.
Az év végétől az akciócsoportok csak egyesületi formában működhetnek tovább.
Magyarországon a 96 akciócsoport közül jelenleg 77 egyesületként, 19 nonprofit gazdasági társaságként tevékenykedik.
Ez utóbbiaknak kell december végéig egyesületet alakítaniuk.
Az átalakításra azért van szükség, hogy bármely vidékfejlesztésben érdekelt helyi szereplő korlátozás mentesen csatlakozhasson a helyi akciócsoporthoz.
A változtatással a helyi társadalom ellenőrzési lehetőségét kívánják fejleszteni, bővíteni.
A miniszteri rendelet kihirdetésével egy időben, 12 milliárd forint értékű fejlesztési pályázatot is meghirdetnek, amelyet a korábbi gyakorlattal szemben, központilag bírálnak majd el.
Ettől várják el, hogy a felére csökkenjen a jelenlegi 8-12 hónapig tartó ügyintézési idő, illetve egységes szempontok és azonos feltételek alapján pályázzanak a támogatást igénylők.
V. Németh Zsolt állította, a központosító intézkedéssel a helyi akciócsoportoktól elvont 9 milliárd forint az egyszerűsített ügymenetben jobban hasznosulhat.
A korábbi tárcavezetők ebben is elszámították magukat, így ha a jelenlegi vezetés nem helyesbítené az akciócsoportok gazdálkodását, jövőre elfogyna a működtetésükre szánt pénz.
Annak pedig az eredeti számítások szerint csak 2013-ig szabadna kiapadni.