Automatizált tejtermelés: álom vagy realitás?

A nagy szakértelmet és lelkiismeretes munkát igénylő fejés teljes automatizálása az ajtó előtt várakozik, és előbb fog becsöngetni, mint ahogy azt mi jelenleg gondoljuk. A fejőrobotok alkalmazása Nyugat-Európa tejtermelő gazdaságaiban lassan két évtizedes múltra tekint vissza. A kezdetekhez képest a berendezések sokat korszerűsödtek, egyre megbízhatóbbá váltak, és elterjedésükkel arányosan az áruk is csökkent. A nagy tejtermelési múlttal rendelkező Franciaországban például, a 2018-as esztendőben már több új fejőrobotot üzemeltek be, mint hagyományos (fejőházi) fejéstechnológiát, tehát a tendencia egyértelmű.

Magyarországi helyzet

Hazánkban csak néhány üzem alkalmazza ezt a technológiát, és az üzemeltetésük során szerzett gyakorlati tapasztalataik is meglehetősen vegyes képet mutatnak. Ugyanakkor bármilyen legyen is ez a kép, jó eséllyel nálunk is növekedni fog a fejőrobotok aránya, amelyet az elmúlt időszak technológia fejlesztései, valamint a megvalósuló új beruházások is visszaigazolnak.

A közszolgálati rádió riportere egy szakmai rendezvényt követően tette fel számomra az alábbi kérdést:

„A robottechnika és a fejés két különböző dolog nekem. Hogy jön ez össze, egyáltalán, mi szükség van rá? Ott van a két kéz meg a fejőgép."

A kérdésre azt a választ adtam, hogy „a két dolgos kézből van egyre kevesebb."

Az állattenyésztésben tapasztalható minőségi munkaerőhiány egyre aggasztóbb méreteket ölt, és évről-évre nagyobb problémát okoz az ágazatban, amely csak átmenetileg orvosolható más közelebbi vagy távolabbi országokból érkező munkaerővel. Fontos megemlíteni, hogy az automatizált rendszerek betartják a fejési protokollt, szigorúan végrehajtják a technológiai folyamatokat (pl. tőgyelőkészítés), és elvétve vagy egyáltalán nem hibáznak. Túlzás nélkül állítható, hogy az automatizált fejéstechnológiai rendszerek egyidejűleg szolgálnak állatjóléti és élelmiszerbiztonsági célokat egyaránt.

De mit is jelent az automatizált tejtermelés, mit végeznek el helyettünk a gépek?

A válasz, gyakorlatilag majdnem mindent. Fejőrobottal automatizálhatjuk a nagy fizikai megterhelést és szaktudást igénylő monoton fejést, de automatizálhatjuk robotokkal a teljes takarmánykiosztást, és a takarmánykeverék időszakonkénti feltolását is, növelve teheneink szárazanyag-felvételét. A precíziós tejtermelés egyik legfejlettebb és legösszetettebb eszköze a fejőrobot. A fejőrobot a fejés valamennyi műveletét: a tőgy előkészítését – beleértve az első tejsugarak elkülönített fejését és annak vizsgálatát –, a fejőkelyhek felhelyezését, azok tőgynegyedenkénti levételét, valamint a tőgybimbó lezárását szigorúan rögzített protokoll szerint végzi, emberi felügyelet és beavatkozás nélkül. A fejőrobottal megvalósul a szarvasmarha-tenyésztők régi álma: a valódi, vakfejés-mentes fejés, hiszen az automatika az adott tőgynegyed kifejését követően leveszi a fejőkelyhet, megszüntetve a vákuumterhelést. A robotizált fejés igazodik a tejleadás élettani folyamataihoz, stresszmentes és önkéntes, tehát a tehén maga választja meg, hogy naponta hányszor keresi fel a fejőegységet. Az üzemeltetés során célunk, hogy az állomány azon 10%-a is az automatizált fejésirendszer része legyen, akik önmaguktól nem mennének a robotba. Ezt az ún. „irányított tehénforgalommal” érjük el, ami azt jelenti, hogy kapukkal úgy irányítjuk a tehenek mozgását az istállóban, hogy az állomány egyharmada a pihenőtéren; egyharmada az etető asztalnál; a fennmaradó rész pedig a fejési előváróban tartózkodjon. A műszaki technológia fejlődésének köszönhetően a takarmányozás teljes automatizálása is megoldható ún. keverő-kiosztó robotokkal, amelyek kötött pályán haladva, előre programozott gyakorisággal egyenletesen kiosztják az általuk (!) elkészített homogén keveréket a tehenek elé. A szakszerű „jászolmenedzsmentnek” fejőrobottal üzemelő tehenészetekben különösen nagy jelentősége van. A „jászoltörténések” száma, ugyanis alapvetően befolyásolja teheneink istállón belüli tartózkodását (etetőtér, pihenőtér, elővárakozó), növeli a szárazanyagfelvételüket, és nagy szerepe van az optimális „tehénforgó” alakulásában. A cél az, hogy a laktáció első harmadában (nagytejű szakasz) termelő tehenek naponta 3-4 alkalommal felkeressék a robotot. Nyugat-Európai és tengerentúli tapasztalatok azt mutatják, hogy ennek eléréséhez a napi 9-12 jászoltörténés az ideális, amelybe beleértjük a takarmány kiosztását, és annak rendszeres feltolását is. A feltolási műveletet indukciós pályán mozgó, elektromos meghajtású robotok végzik, amelyek programozottan átmozgatják (átkeverik) is visszatolják a tehenek elé az etetőasztalra korábban kiosztott takarmányt. A keverék átmozgatásának különösen nagy jelentősége van, mivel elsősorban a nyári hőségnapokon a takarmány felső része kiszárad, ezért tehenek már nem szívesen fogyasztják. A keverésének köszönhetően azonban javul a takarmányfelvételi kedv, amely pozitívan hat a bendőműködésre, és ezen keresztül a tejtermelésre.

A műszaki-technológiai fejlődéshez a fajtáknak és a szakembereknek is alkalmazkodnia kell!

A fejés teljes automatizálásához nekünk (szakembereknek), és teheneinknek is alkalmazkodniuk kell; nemcsak (tőgy)küllemben, hanem fejben is. Ezért fontos a tanulékonyság és a nyugodt vérmérséklet, hiszen az egyedeknek alkalmazkodniuk kell a teljesen automatizált környezethez. Az agresszív, a társakat folyamatosan zavaró egyedeknek nincs helye ebben a termelési környezetben, selejtezésük alapvető tenyésztői érdek! Kiemelt nemesítői feladatunk olyan tenyészbikavonalak és tehéncsaládok kitenyésztése, amelyek a precíziós állattenyésztés és az automatizált technológiák térnyeréséhez alkalmazkodva képesek hosszú ideig magas színvonalon termelni. A jó konstitúció (szervezeti szilárdság) és a nagy életteljesítmény elérése napjainkban is a tenyésztési programok részét képezi, ugyanakkor a nyugodt vérmérsékletre, és a tanulékonyságra ez ideig nem végeztek közvetlen szelekciót. A korszerű telepirányítási-rendszerek által objektíven rögzített számszerű paraméterek (pl. aktivitás) lehetőséget nyújtanak számunkra néhány viselkedési tulajdonság szelekciós rendszerbe történő beépítésére. Bevezetésüket még számos kutatásnak kell megelőznie, de a tenyészcél világos!

A tárgyalt etológiai (viselkedési) tulajdonságok mellett, azonban fontos a kiváló tőgyalakulás, az ideális tőgyszerkezet, amelyben a tejelő-fajták az elmúlt évtizedekben sokat fejlődtek, de nekünk tenyésztőknek akad még tennivalónk. A jövő kihívásaira, a műszaki technológia fejlődésére adott válaszként folyamatosan fejlesztjük a tejtermelő-fajták küllemi bírálati rendszerét. Olyan új küllemi értékmérőkkel bővült a tőgy résztulajdonságok köre, mint az elülső tőgyfél illesztése („elülső függesztés”), az elülső és a hátulsó tőgybimbók helyeződése, és a tőgytisztaság, amely során a fattyúbimbó(k) előfordulását bíráljuk. Robotfejés esetén különösen hátrányos az aktív (termelő) tőgybimbók közelében elhelyezkedő fattyúbimbó, amelyet a fejőrobot nem tud megkülönböztetni az aktívtól, és esetlegesen az inaktív bimbóra helyezheti fel a fejőkelyheket. A tárgyalt tőgymorfológiai tulajdonságok szelekciós rendszerbe történő beépítése és azok céltudatos javítása segíti az egyedek és az állományok robotfejéshez történő alkalmazkodását.

Érjük el mielőbb a tenyészcélt, rövidítsük le a generációs intervallumot!

Már-már közhelynek számít, hogy a szarvasmarha hosszú generációs intervallumú faj, tehát a tenyésztői döntés megszületésétől annak megvalósulásáig legalább 4-5 év telik el. A rohamosan fejlődő technológiai-rendszerek (fejés, tartás) ennyi időt nem engednek meg nekünk, tenyésztőknek. A genetikai előrehaladás úgy növelhető, ha csökkentjük a szarvasmarhára jellemző generációs intervallumot. Ennek legkézenfekvőbb módja a korszerű biotechnikai (ET), és biotechnológiai (OPU, IVF) módszerek alkalmazása a modern nemesítési munkában. A transzvaginális petesejtkinyeréssel (OPU) és az in vitro fertilizációval (IVF) a szarvasmarha generációs intervalluma akár harmadára csökkenthető, amely a tenyészcélban rögzített értékmérők esetében növeli a genetikai előrehaladást. Az OPU és az IVF technológiákkal sokszorosára növelhető a legkiválóbb genetikai értékű donor egyedektől származó ivadékszám, így a jövőben felértékelődik a családtenyésztés szerepe az eddig hímivarra fókuszáló vonaltenyésztés mellett. A leírtak az eddigi tenyésztési programok újragondolását teszik szükségessé! A Kaposvári Egyetemen egy elnyert GINOP pályázatnak köszönhetően hamarosan felépül egy precíziós tejtermelő istálló, ahol teljesen automatizált fejés és takarmányozás mellett, a legkorszerűbb istállótechnikai környezetben (klíma, világítás, trágyakezelés) termelhetnek teheneink. A létesítendő objektum egyszerre szolgálja az oktatást, a kutatást, valamint a gyakorlati szaktanácsadást. Szintén a tudástranszfert támogatja a Kaposvári Egyetem Embrió-átültető Központja, ahol egy szintén GINOP pályázatnak köszönhetően a fent említett biotechnikai és biotechnológiai eljárások eszközrendszere adott, a gyakorlatban is megvalósítható, segítve a fenti tárgyalt tenyészcélok mielőbbi elérését.

Végezetül írásom végén illendő megválaszolnom a címben feltett kérdést, nevezetesen azt, hogy álom vagy realitás e, az automatizált tejtermelés? A határozott és a szakmailag megalapozott válaszom az, hogy igen! Igen, mert a tejtermelő ágazatban nyomasztó szakemberhiány mutatkozik. A családi gazdaságokban alapvető igény a rugalmas időbeosztás (állattenyésztés, (takarmány)növénytermesztés, adminisztráció stb.), hiszen a munkák jelentős részét a családtagok végzik, a fiatal generációnak pedig nem perspektíva a napi kétszeri, vagy háromszori fejés. Fejőrobot alkalmazásával 8-15%-kal nő a tejtermelés, és eredményesen csökkenthető a tőgybetegségek előfordulása, ezáltal javul az élelmiszerbiztonság.

Befejezésképpen: a mai tejtermelő fajták maximális technológiai fegyelmet igényelnek, ahol nincs helye az emberi

„hanyagság-faktornak”!

Dr. Húth Balázs
egyetemi docens; intézeti tanszékvezető
Kaposvári Egyetem AKK
Állattenyésztés-technológia és Menedzsment Intézeti Tanszék