fbpx

Az idén is számítani kell hamisított vetőmagok megjelenésére

Írta: Szerkesztőség - 2013 március 26.

Budapest, 2013. március 25., hétfő (MTI) – Fokozott körültekintésre inti a gazdálkodókat a vetőmagok beszerzése kapcsán a Magyar Agrárkamara, a Gabonatermesztők Országos Szövetsége (GOSZ), illetve a Vetőmag Szövetség és Terméktanács (VSZT) – tájékoztatta a három szervezet hétfőn az MTI-t.

 

 

 

A szakmai szervezetek és a köztestület közleménye szerint az idén is számítani kell hamisított vetőmagok megjelenésére a magyar vetőmagpiacon.

A hamisított vetőmagot használó termelőket ugyanis a jelenlegi árakkal számolva hektáronként több százezer forint kár is érheti, hiszen 40-60, de akár 100 százalékos terméskiesés is jelentkezhet.

A jelzett veszély miatt a VSZT az idén is folytatja 2010-ben indított kampányát.

Ennek célja, hogy a növénytermesztési hatósággal és a szakmai szervezetekkel együttműködve minden érintett gazdálkodót tájékoztasson a nem ellenőrzött vetőmagok alkalmazásának veszélyeiről.

Továbbá segítséget nyújtson a hamis vetőmagok felismeréséhez.

A hamisított vetőmagot jellemzően teherautóról, vagy kisebb vásárokon, piacokon „csomagtartóból” árusítják.

Ezeket az ellenőrzött vetőmag piaci áránál olcsóbban, általában akciós vagy megmaradt tételként ajánlják.

A cégjelzéssel ellátott zsákok megtévesztésig hasonlíthatnak az eredetihez, de a címkék anyaga és tartalma árulkodhat a hamisításról, ezért érdemes alaposan megvizsgálni azokat.

Az ellenőrzött tételek címkéi ugyanis téphetetlen anyagból készülnek, egyedi nyilvántartásúak, sorszámozottak, az öntapadó típusok kivételével vízjellel ellátottak, és kitöltésük számítógéppel történt.

A hamis címke könnyen eltéphető, emellett a fémzár-szám és/vagy a címkesorszám is hibás, nem a címkén szereplő hibridet és vetőmagtételt azonosítja.

 

A közlemény felhívja a figyelmet: a hamis vetőmag vásárlása könnyen elkerülhető, ha szakmai körökben ismert, megbízható kereskedőtől történik a vetőmag beszerzése.

A gazdálkodók feltétlenül kérjenek számlát a vetőmagról.

Ennek tartalmaznia kell a vásárolt mag fémzár-számát is, hiszen vitás esetekben csak így lehet bizonyítani a vetőmag származását.

Ruthner Szabolcs, a Vetőmag Szövetség és Terméktanács ügyvezető igazgatója az MTI megkeresésére közölte: Magyarországon a vetőmagszektor 100-120 ezer hektáron, 220-250 ezer tonna mennyiségben, mintegy 180-190 milliárd forint értékben állít elő vetőmagot. A belföldi piac értéke 70 milliárd forint.

A vetőmag hamisítás főként a hibridnövényeket és ezen belül a kukorica és napraforgó vetőmagokat érintette.

A hamis vetőmagok arányát pontosan megbecsülni nem lehet, erről nem készült pontos felmérés.

A károkat tekintve azonban egy hamisítvány is sok, hiszen a termelő egész éves munkája kárba veszhet, ezért elengedhetetlen a folyamatos tájékoztatás.

Az ügyvezető igazgató jelezte: egyre kevesebb bejelentés érkezik a hamisított vetőmagokról.

A nagy mennyiségben szervezet módon történő értékesítésük teljesen visszaszorult az elmúlt három évben.

Ruthner Szabolcs úgy vélt: ez annak köszönhető, hogy az elmúlt három év alatt sikerült a hamis vetőmag veszélyeiről a gazdatársadalmat széleskörűen tájékoztatni.

 

MTI 2013. március 25.