Bő másfélmillióan zarándokolnak ide

Borítókép
Bő másfélmillióan zarándokolnak ide

Tízmilliárdok kerülnek jó helyre: értékőrzésre és környezeti nevelésre. A 2020-ban véget érő pénzügyi időszakban a hazai költségvetés és az Európai Unió forrásainak felhasználásával több mint 60 milliárd forintot fordítunk természeti értékeink megőrzését és bemutatását célzó közvetlen beruházásokra.

100 ezer hektáros javulás

Erről Rácz András, az Agrárminisztérium Környezetügyért Felelős Államtitkára beszélt a Nature Education Network – NEduNet projekt nyitórendezvényén, az ausztriai Illmicben augusztus 27-én, ahol bemutatták a Fertő-Hanság és a Neusiedler See-Seewinkel Nemzeti Park legújabb közös kezdeményezését. Rácz szerint a megvalósuló közel száz projekt révén összességében legalább 100 ezer hektáron javul természeti területeink állapota. Ennek is köszönhető, hogy ma Magyarországon a nemzeti parkok az ökoturizmus legnagyobb letéteményesei, az elmúlt évben a statisztikai adatok szerint mintegy 1,6 millióan látogatták meg a hazai nemzeti parkokat. E parkok egyébként jól teljesítenek a pályázati források lehívásában, köztük kiemelten a Fertő-Hanság Nemzeti Park Igazgatóság.

Iskolák és őrségek

Magyarország hét határon átnyúló programban vesz részt a jelenlegi programozási időszakban, amelyek közül 6 INTERREG program, az ukrán határszakaszon pedig a Szlovákiával és Romániával közös négyszereplős programot az Európai Szomszédsági Eszköz nevű támogatási alap finanszírozza. Rácz kitért arra, hogy három határon átnyúló természetvédelmi projekt célja, hogy a nemzeti park igazgatóságának ökoturisztikai létesítményei fejlődjenek, és élményekben gazdag programokkal segítsék a környezeti nevelést és a szemléletformálást. Az illmici rendezvény témáját adó NEdUNet a Fertő-Hanság/Neusiedler See-Seewinkel Nemzeti Park újabb, határokon átívelő kezdeményezése, amelynek az a célja, hogy a magyar és az osztrák nemzeti park térségében lévő iskolák és más oktatási nevelési intézmények részére közös természetvédelmi programokat alakítsanak ki hosszú távon.

Mindezen túl egy határon átnyúló, közös nemzeti parki természetvédelmi őrszolgálat keretfeltételeinek megteremtését is biztosítja a projekt: a magyar oldalon egy természetvédelmi őrszolgálati központ létesül az egykori fertői halászcsárda épületének rekonstrukciójával Balf térségében.

(forrás: AM)

 

 

 

 

Tartalom közti banner a cikk végére
no