750 milliárd forintra pályázhat az élelmiszeripar

A mezőgazdaságra épülő élelmiszeripar a következő hét évben 750 milliárdos lendületet kaphat a vidékfejlesztési támogatások terhére.

Komoly fejlesztési terv készült, mely a korábbi uniós ciklushoz képest jelentősen nagyobb támogatási keretet határoz meg. Mintegy 750 milliárd forintra pályázhatnak majd az ágazat szereplő – mondta az Agrárminisztérium (AM) élelmiszergazdasági és -minőségpolitikai főosztályvezetője, Felkai Beáta az Élelmiszeripar jövőjéről szóló online konferencián.

 


Az élelmiszeripar stratégiai ágazat, kiemelten támogatott lesz a következő ciklusban (Fotó: pick.hu)

Az egyik legnagyobb feldolgozóipari ágazat

Magyarországon az élelmiszeriparban jelenleg 4211 vállalkozás működik, csaknem 143 000 embert foglalkoztat, az ágazat árbevétele meghaladja a 3688 milliárd forintot. Az elmúlt években megduplázódott a szektor nyeresége, így 30 százalékkal nőttek a bérek is.

Az élelmiszeripar támogatottsága a 2014-2020-as időszakban elérte a 468 milliárd forintot. Ez az összeg a következő hét évben – a Vidékfejlesztési Programban – csaknem a duplájára nő, így mintegy 750 milliárd forintra pályázhatnak majd az élelmiszeripar szereplői.

 

Idén indulnak a pályázatok

A támogatások hamarosan indulnak, az első félévben 50 milliárd forintos keretre a mikro- és kisvállalkozások – elsősorban eszközbeszerzésre – nyújthatnak be pályázatot.

A második félévben 200 milliárd forintos forrásból a nagyobb vállalatok beruházásai valósulhatnak meg.

 

Forrás: MTI

Összeállította: Barna Ferenc

agrár élelmiszeripar feldolgozóipar mezőgazdaság pályázat támogatás vidékfejlesztés
.
.