fbpx

Ötből négy fa beteg: nagy bajban az európai erdő

Írta: Kohout Zoltán - 2021 március 06.

Általánosan 70-80 százalékos arányban fenyegeti pusztulás az európai erdőállományt – derül ki az EU tavalyi jelentéseiből. Mivel nincs olyan területe a magánéletnek és a (mező)gazdaságnak, ami ne függne össze szorosan az erdők épségével, valóban nagyon vészjósló a helyzet.

 

erdő

 

Létfontosságú szolgáltatások

Már az EU tavaly októberben elfogadott erdőgazdálkodási stratégiája is baljós húrokat penget. Rámutat, hogy milyen – a szó legszorosabb értelmében vett – létfontosságú szolgáltatásokat nyújt az erdő: szénmegkötést, nyersanyagokat, megújuló energiát, jobb levegőminőséget, tiszta vizet, erózió-, aszály- és áradásvédelmet, sőt, gyógyszer-alapanyagokat, rekreációs lehetőségeket. Ugyanakkor az erdei élőhelyek 15-30 százalékban védettek csak, továbbá átlagosan csupán az erdők kevesebb mint negyede fekszik védett (Natura 2000) területen. Az is igaz, hogy az EU erőfeszítéseinek eredményeként az erdőborítottság valamelyest nőtt az utóbbi években. Ám az említett fontos ökológiai szolgáltatások már nem biztosítottak, mivel az éghajlatváltozás és a gazdasági nehézségek miatt az erdőtulajdonosok már nem tudnak újra befektetni az erdőbe…

 

erdő

 

Hulló korona, tömeges károsodás

Egy németországi felmérés lesújtóan erősíti meg az európai tapasztalatokat. Nem kisebb személyiség állt az ottani vészharang-kongatás és megoldáskeresés élére, mint a tekintélyes mezőgazdasági miniszter. Julia Klöckner kertelés nélkül kijelentette, hogy a német erdők betegek. A koronák állapota számos fafajban tovább romlott: az átlagos korona-lehullás minden fafaj esetében majdnem 30 százalékkal magasabb, mint valaha. Csupán a fák ötödénél nincs (még) koronalehullás. Közben az elhalt fák aránya is nő, különösen a 60 év feletti erdőket érintően, ám a fiatal fák pusztulását is ideértve tény, hogy még soha nem halt ki annyi vizsgált fa, mint 2020-ban. Ötből négy fának ritkul a koronája, a fenyők 80%, a tölgyek 80, a bükkök majdnem 90 százalékát betegnek, károsodottnak tekintik. A németek viszont léptek is: csak az elmúlt három évben bekövetkezett károk miatt csaknem 280 ezer hektáron végeztek erdősítést, ami nagyobb, mint a Saar-vidék teljes területe.

 

erdő

Illusztráció: Horizont Média/archív, Kohout Zoltán

 

Itthon is növelnék

Mint nemrég mi is beszámoltunk róla, itthon szintén a fontosságának megfelelő szintre kezd kerülni az erdőgazdálkodás. Két éve jelentős, bő 50 milliárdos keretösszegű pályázatot írt ki az állam az erdőterület növelésére, ami várhatóan 25 ezer hektárral növeli az erdővel borított terület nagyságát. Az erdőgazdálkodási ágazatot  12 pályázati felhívás érinti-érintette; az erdőtelepítési uniós pályázatnál az erdőtelepítések jövedelempótló támogatásának összegét az eddigi hektáronkénti 174 euróról 432 euróra, és annak időtartamát minden fafajnál egységesen 12 évre emelték. A piaci viszonyokhoz igazodva minden állomány esetében bővültek az erdő létesítésének és ápolásának egységárai is, és egy-egy évvel nőtt a támogatott ápolási időszak hossza a környezeti változásokhoz igazodva a lágylombos, az akác és a nemesnyár fafajoknál.