fbpx

Európában stagnálnak az USA-ban nőnek a gabonaárak

Írta: - 2016 január 27.

Gabonapiaci információk a Magro.hu mezőgazdasági piactérről

2016. január 25.
Szerző: Németh István a Magro.hu ügyvezetője, gabonapiaci szakértő

A 3. hét legfontosabb történése az volt, Európában megállt a gabonaárak több hét óta tartó csökkenése, míg az USA-ban folytatódott a kukorica drágulása. Eközben itthon csak kisebb változásokat láthattunk az árakban. Emiatt aztán az MGX (Magro Gabonaindex) értéke érdemben nem is változott. A további részletekről, a hazai, illetve külföldi árutőzsdék történéseiről az alábbiakban olvashat. Részletesebb adatokért és a legfrissebb MGX-értékekért pedig kattintson ide>>.

Továbbra is 44 500 forint környékén állt a kukorica átlagára a 3. héten a Magro.hu piactéren. Számszakilag ugyan magasabb lett az érték pénteken , mint az azt megelőző héten, de érdemi drágulásról mégsem beszélhetünk. Egyébként is, Európában – a kukorica vonatkozásában – stagnálás közeli folyamatok zajlottak szinte minden árutőzsdén.

Örvendetes, hogy valódi forgalmat láthattunk a Budapesti Értéktőzsdén. A múlt heti záró ár 44 850 forint lett, ami talán az elmúlt hetek árcsökkenésének a végét is jelentheti.

A lassú árcsökkenés megállt Párizsban (MATIF/EURONEXT) is, de szignifikáns emelkedésről még túlzás lenne írni, még ha a heti záró ár magasabb is lett, mit a nyitó. Ezen a héten meglátjuk, hogyan tovább. Mindenesetre érdekes fejlemény, hogy a fogalom eközben erőteljesen lecsökkent a „parketten”.

Chicagóban (CBOT/CME) viszont folytatódott a kukorica drágulása. Újabb 2 százalékos emelkedés után, növekvő forgalom mellett 145,76 dolláros tonnánkénti áron fejezte be a termény a 3. hetet. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy az év első tőzsdei napja óta mintegy 5 százalékkal lettek magasabbak a fronthavi jegyzések.

Jelenleg 13 ezer tonna kukoricát adnának és összesen 8 ezer tonnányit vennének a piactéren.

A kukoricaforgalom a Magro.hu mezőgazdasági piactéren
2015. nov. 2015. dec. 2015-2016.
53. hét 1. hét 2. hét 3. hét
Átlagár (Ft/t) 43 555 43 366 42 726 44 028 44 451 44 542
Kötési mennyiség (t) 14 628 13 432 1 610 1 932 1 800 2 261

Nagyon kis mértékben, de mind a malmi, mind a takarmánybúza drágult a hazai fizikai piacon. Előbbiért 49 450 forintot, utóbbiért 45 350 forintot kellet adni átlagosan a 3. héten.

Egy leheletnyivel megint olcsóbban lehetett lekötni a márciusi étkezési búzát a BÉT-en. A 48 900 forintos ár azt is jelenti, hogy az árfolyam visszatért a november eleji szintre. Hasonló utat járt be és hasonló mértékben gyengült a takarmánybúza is. A 46 600 forintos ár ugyanakkor itt még jóval magasabb, mint a novemberi szint.

A kukoricához hasonlóan a búza árcsökkenése is megállt Párizsban (MATIF/EURONEXT) a 3. hétre. Ezzel együtt már 165 euró alá ?mászott be? az árfolyam. Az új hét erősödést hozott, de hogy ez tartós lesz-e, majd a jövő heti cikkünkben ismertetjük.

Chicagóban (CBOT/CME) mintha felfelé ment volna a búza ára, de a növekedés dinamikája annyira csekély, hogy igazi trendfordulóról nem beszélhetünk. A tények kedvéért rögzíthetjük, hogy 174,72 dolláros tonnánkénti árat láthattunk a hét zárásakor.

Aktuálisan összesen 2 ezer tonna búzára találunk eladási és 3 ezer tonnára vételi ajánlatot a piactéren.

A búzaforgalom a Magro.hu mezőgazdasági piactéren
2015. nov. 2015. dec. 2015-2016.
53. hét 1. hét 2. hét 3. hét
Átlagár (Ft/t) 48 662 48 735 48 295 48 670 48 670 49 126
Kötési mennyiség (t) 7 395 5 615 1 225 1 111 995 1 200