fbpx

Fertőzött vaddisznókat találtak Pest megyében

Írta: Csomor Zsolt - 2019 október 01.

A Budakeszi Erdészet elkerített vadászterületén talált öt elhullott vaddisznóból mutatta ki az afrikai sertéspestis (ASP) vírusát a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma.

A Budakeszi Erdészet elkerített vadászterületéről több esetben is vaddisznók elhullását jelezték az elmúlt napokban a Nébih-nek. Az országos főállatorvos, a vizsgálatok megkezdésével párhuzamosan elrendelte az érintett területen a vaddisznó hullák fokozott keresését, valamint a kilőtt vadak mintázását. A Nébih laboratóriumába több tucat minta érkezett, melyek közül ötnél az ASP vírus jelenlétét igazolták a vizsgálatok.

Az ASP megállapítását követően az országos főállatorvos elrendelte a vadaskert kerítéssel határolt részén a vaddisznó-állomány felszámolását, valamint – a korábbi esetekhez hasonlóan – az ilyenkor szükséges intézkedéseket. Ezek közé tartozik többek között, hogy kijelölik a fertőzött, valamint azon belül, a járványügyi védekezés szempontjából fontos, szigorúan korlátozott területet.

A fertőzés megjelenésének mikéntjére a járványügyi nyomozás adhat magyarázatot. A legvalószínűbb lehetőség jelenleg az emberi közvetítés, mivel a vírus hazánkban vaddisznókban az érintett területtől távol van csak jelen. Az elmúlt hetekben több olyan külföldi állampolgár is járt a területen, akik ASP-vel súlyosan fertőzött országból érkeztek, de természetesen hazai fertőzött régiókból is behurcolhatták a betegséget.

A betegségről, az elrendelt előírásokról, korlátozásokról, valamint az érintett területekről részletes és folyamatosan frissülő információk találhatók a Nébih honlapján: https://portal.nebih.gov.hu/hu/afrikai-sertespestis