fbpx

Földtörvény – Darák: nemzeti érdek az egységes értelmezés

Írta: Szerkesztőség - 2013 július 12.

Jelentős nemzeti érdek is fűződik ahhoz, hogy az új földtörvényt egységesen értelmezzék – hangsúlyozta Darák Péter, a Kúria elnöke csütörtökön Budapesten, egy tudományos fórumon.

Az új földforgalmi szabályozás az uniós jogban című konferenciát a témában járatos egyetemi tanárok, valamint agrárszakértők számára rendezték a Kúrián azzal a céllal, hogy közösen találják meg azokat a rendelkezéseket, amelyek a későbbi bírói joggyakorlatban feladatot jelenthetnek.

A június 30-án kihirdetett, a mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló törvény rendelkezései több lépcsőben lépnek majd hatályba.

 

Földtörvény - Darák: nemzeti érdek az egységes értelmezés

 

A Kúria elnöke üdvözlő beszédében kiemelte: olyan új jogszabály készült el, amelynek egyszerre kell szolgálnia a gazdálkodásból élők érdekeit.

Magyarország mezőgazdasági teljesítőképességének növelését, de meg kell felelnie az európai uniós tagságból fakadó követelményeknek is.

Ez utóbbi nehézségét az adja, hogy a mérce nem egy tételes közösségi jogszabály, hanem az alapító szerződés.

Az ebben meghatározott négy gazdasági alapszabadság egyikének, a tőkeáramlás szabadságának érvényesülése lehet kérdéses.

Emlékeztetett: az Európai Bíróság számos ítéletében foglalkozott e szabadság konkrét tartalmával, valamint azzal is, hogy a tagállamoknak milyen konkrét lehetőségeik vannak ennek korlátozására.

 

A tulajdonszerzés korlátozására csak az uniós joggyakorlat által elismert közérdekből kerülhet sor – mutatott rá.

Ilyennek minősül álláspontja szerint a vidéki népesség megtartása, az életképes gazdasági egységek kialakítása és a spekulációs földvásárlások megakadályozása.

Ám e célok megvalósításához is csak arányos és diszkriminációmentes eszközöket vehet igénybe a jogalkotó – húzta alá.

Jelezte: a mostani tanácskozás támpontul szolgál majd a termőföld forgalmával kapcsolatos egységes bírói gyakorlat kialakításához.

Ezt a Kúria a rendelkezésére álló jogegységi eszközökkel maradéktalanul támogatni fogja – tette hozzá Darák Péter.

Font Sándor (Fidesz), a parlament mezőgazdasági bizottságának elnöke a tanácskozáson az MTI-nek elmondta: az új földtörvény megalkotásának egyik fontos indoka volt, hogy 2014-ben lejár az a moratórium, amely az uniós polgárok számára is tiltja a földvásárlást Magyarországon.

Ennek figyelembevételével alkotta meg a magyar termőföld védelmében az Országgyűlés a földforgalmi törvényt.

A jogszabályt ugyanakkor el kell helyezni az uniós jogrendszerben, és meg is kell tudni védeni – hangsúlyozta.

A moratórium feloldását követően a bíróságok elé olyan ügyek is kerülhetnek az uniós polgárok magyarországi földtulajdonlása miatt, amilyenekkel még nem találkozhattak a magyar bíróságok.

A vitás helyzetek feloldására fel kell készülni – mondta a politikus.

 

MTI 2013. július 11.