Genetikai tartalékok a sertéstenyésztésben

A hazai nagyüzemek vezetői szerint akkor fog ismét nőni a sertésállomány, ha nyereséges lesz a termelés, vagyis ismét megéri sertést tartani. Tudjuk, hogy az alapvetően abraktakarmányt fogyasztó sertéstartás nyereségességét döntően befolyásolja a takarmányozási költség, és ezen belül is a búza, kukorica és az árpa ára. Ezek a költségek az Európai Unióhoz történő csatlakozásunk óta függetlenek a hazai előállítási költségektől, hiszen döntően a világpiaci árak a mértékadók. Így vannak rekord nyereséget is adó évek a növénytermesztők számára, amik bizony szinte kivétel nélkül veszteségesnek bizonyultak az abrakevő ágazatok számára.

Utólagosan már jól látható, miért is alakult ez napjainkra így, mi okozta a növénytermesztés és az állattenyésztés arányának ezt az egészségtelen torzulását.

Az Európai Unió alapító országai a mezőgazdaság fenntartása érdekében saját szerkezetük alapján alakították ki a támogatási rendszerüket. Számukra világos volt, hogy a növénytermelésen keresztül támogatják az állattenyésztést is. Ők nem álltak rendszerváltás előtt, és nem történt meg a nagyüzemi birtokok privatizációja. Az, hogy az állattartó telepek rendelkeztek megfelelő földterülettel, számukra természetes dolog volt, hiszen legtöbbször így kapták örökségül szüleiktől.

A hazai földterületek új gazdái viszont egy kész helyzettel találták szembe magukat, számukra a földbirtok megszerzése – és csak az – volt a jövedelmező, hiszen az EU ezt támogatta, és közben igyekeztek az abrakfogyasztó sertéstelepektől megszabadulni. Ennek eredményét jól láthatjuk a sertéslétszám csökkenésében.

Nehéz helyzetben vannak a mostani törvényhozók, ha meg akarják találni a kialakult helyzet ellenszerét

A legfontosabb intézkedés az 5%-os Áfa kulcs bevezetése, ami 2014-től lépett érvénybe, és hatása csak hosszabb idő után válik érezhetővé. Következtében mindenképpen csökken az importból eddig beáramló hízósertések és hasított félsertések mennyisége, ami részben feketén került forgalomba vagy belföldi vásárlásnak lett feltüntetve, hogy vissza lehessen igényelni az igen magas, 27%-os Áfa-kulcsot. Ez igen csábító volt a gyors meggazdagodásra számító rabló tőkének, és nagyon nehéz helyzetbe hozta a hazai becsületesen gazdálkodó sertéstartókat. Eddig a visszaigényelt Áfa összege még akkor is nyereségessé tette a behozott árut, ha az áron alul, esetleg kis veszteséggel értékesítették. Úgy is mondhatjuk, hogy az állam „támogatást nyújtott”az importok behozatalához, nyilvánvalóan a törvénytelen eszközökkel dolgozók számára.

Az új 5%-os Áfa-kulcs bevezetése viszont máris érezhető a belföldi kereslet élénkülésében, és remélem, hogy a kocasüldők kistermelők számára történő forgalmazását is elősegíti.

De mit is tudtak tenni a nehéz helyzetbe került sertéstartók ebben a gazdasági helyzetben?

Vagy abbahagyták a sertéstartást, vagy megpróbálták modernizálni telepüket és a kiírt ATK támogatások igénybevételével (is) korszerűsítették a sertéstartás technológiai berendezéseit. Sajnos a genetikai alapok korszerűsítése elmaradt, és ezért a végrehajtott rekonstrukciók nem hozták meg minden esetben a kívánt eredményt. Tudjuk, hogy a rossz padozat, az elégtelen szellőzés sokkal szembetűnőbb, mint a jó genetika. Az egyiket azonnal tudom érezni, míg a másik egy darabig rejtve marad.

A kialakult helyzetet egy „szomszédos” példával illusztráljuk. Ha összehasonlítjuk a hazai kocasüldők forgalmát a hozzánk közel azonos mennyiségű hízósertést tartó Ausztriával, siralmas képet kapunk.

Az MFSE által ellenőrzött tenyészetekből 2010-ben továbbtartásra értékesített kocasüldők száma 3939 db. Ez az ellenőrzött koca létszám (44841 db) 8,8%-a. Ugyanakkor az Osztrák Sertés (paraszt) Szövetség által 2010-ben ellenőrzött 10.000 koca után abban az évben 45.000 kocasüldőt értékesítettek továbbtenyésztésre. Ez az ellenőrzött kocák 450%-a! Ausztriában tehát a mi 8,8%-unkkal szemben a törzskönyvi ellenőrzés alatt álló kocák 450%-a kerül értékesítésre, ez 51szerese a mi forgalmunknak. Szakmailag elfogadható és tenyésztési szempontokból szükséges lenne nálunk is legalább ennyi süldő értékesítése.

Ennyivel jobbak az Ausztriában megszületett kocasüldők, hogy ilyen nagy a különbség a két ország forgalma között? Semmi esetre sem. A különbség kizárólagosan a hibásan értelmezett spórolásnak köszönhető, ami hosszabb távon komoly veszteséget okoz a sertéstartó üzemeknek. A hazai nagyüzemekben ugyanis ahelyett, hogy megvásárolnák a megfelelő genetikát, inkább maguk állítják elő a kocasüldőket, több-kevesebb sikerrel. A házi előállítás egyik legnagyobb problémája, hogy nincs elegendő szelekcióra lehetőség, és minden nőivarú sertés búgatásra kerül. A hízóként tartott kocasüldő egyáltalán nem alkalmas az utánpótlásra, mégis sok esetben kényszerből kerül beállításra.

A genetikai alapok szinte teljes hiánya oda vezetett, hogy elindult a külföldi genetikába vetett hit, a csodavárás gyakorlata. Ezt a hitet erősítik a forgalmazásból élő kereskedők, akik számára a saját profitjuk az első, és nem a hazai üzemek érdekeit képviselik. A másik oldalon az MFSE törzstenyészetei állnak, akik a kiváló genetikával rendelkező kocasüldőiket, amelyek felnevelése, szelektálása jelentős többletköltséggel jár, a vágóhídon értékesítik.

Mit is tékozlunk valójában?

Nézzük meg részletesebben milyen értékeket tékozol el a hazai sertéstenyésztés, miközben a gazdaságtalan termelés miatt folyamatosan szűnnek meg hazai nagyüzemek.

A Herceghalmi tesztállomáson 2014 januárjáig levágásra kerülő ivadékok eredményei jól tükrözik azokat a genetikai értékeket, amik pocséklásba kerülnek (1. ábra).

A tesztállomáson a Sertés teljesítményvizsgálatban előírt egyfázisú takarmányon történik az ivadékok hizlalása 80. életnaptól a 105 kg súly eléréséig. A nagyüzemekben ettől eltérő módón minimum 2 fázisban hizlalják a sertéseket a vágásig. Ettől még jobb eredményt is várhatunk, hiszen élettanilag ez jobban alkalmazkodik a sertéseink igényéhez. Itt a genetikai képességekre vagyunk kíváncsiak, és ezért az üzemi viszonyoktól eltérő, de az ivadékok vizsgálata alatt azonos körülmények között nézzük a hizlalási és vágási tulajdonságokat. A vizsgálat alatt folyamatosan mérjük az elfogyasztott takarmány mennyiségét, és így a vágáskor pontosan ismerjük az egy kg súlygyarapodáshoz felhasznált takarmány mennyiségét.

A levágott sertések kettéhasításra kerülnek, és pontosan megmérjük az értékes húsrészek arányát, a sonka, lapocka, tarja, karaj mennyiségét viszonyítjuk a bal fél súlyához, ez adja az értékes húsrészek arányát %-ban. Ez nem azonos a vágóhidakon mért színhús %-kak, ami csak becsléssel kerül megállapításra, és nem ad teljesen objektív eredményt. A színhús % kb. 4-7%-kal magasabb, mint az értékes húsrészek aránya a fajtától függően.

Hasonlóképpen a lehúzott szalonna mennyisége és a háj súlyát viszonyítjuk a bal fél súlyához, ez adja a fehéráru %-ot.

A hízékonysági és vágási tulajdonságok öröklődhetősége jó, tehát a javító hatású kan vagy kocasüldő eredménye már a következő generációban biztosan megjelenik.

A kapott eredményekből jól látszik, hogy a hazai áru termelésben használt F1-es kocasüldő (MNF x ML) önmagában is képes 950 g napi testmeggyarapodásra a hízlalás alatt. Ha ezt keresztezzük a legjobb gyarapodású Hungahib 39 es kansüldővel, akkor 1018 g gyarapodású hízósertéseket kapunk, amelyek vágóértéke megközelíti vagy meg is haladhatja a 60% színhús kihozatalt, mindezt 2.6 kg fajlagos abrakfelhasználás mellett. Ehhez még hozzáteszem, hogy ezek a négyvonalas hízósertések sokkal egyöntetűbbek és ellenállóbbak, mint a külföldi kanok utódai. Ilyen hizlalási mutatókkal bármelyik európai sertéstelep is elégedett lenne.

Számtalan nagyüzem panaszkodik a hízósertések szórtságára, ami a nem megfelelő genetika használata miatt következik be. A hosszú évek tapasztalatai bizonyítják, hogy a hazai viszonyok között felnevelt tenyészállatok sokkal ellenállóbbak a külföldieknél. Jóval könnyebben akklimatizálódnak, és kisebb kieséssel számolhatunk, mint a jóval drágább külföldiekből. A beszerzési árak is olcsóbbak az itthoni tenyészállatok esetében, mint a külföldieknél. Használjuk ki tehát a hazai genetikai alapokat!

Nyíri András

Szent István Egyetem

Mezőgazdaság- és Környezettudományi Kar,

Állattenyésztés- tudományi Intézet