fbpx

Gépújdonságok az AXIÁL kínálatában Axiál Szakmai Napok – 2012

Írta: Szerkesztőség - 2012 május 17.

A 11. alakalommal megrendezett Axiál Szakmai Napokon a rendezvény szervezője a szórakoztatás és a gasztronómia mellett kiemelt figyelmet fordított a szakmaiságra.A rendezvényre látogató gazdálkodók megismerhették az Axiál Kft. kínálatának bővülését, valamint az általuk képviselt márkák legújabb fejlesztéseit.

Új generációs Agrifac permetezőgépek az Axiál Kft. kínálatában

2011. decemberétől az Axiál Kft. kínálatában megjelent a holland Agrifac mezőgazdasági gépgyártó csúcstechnológiát képviselő Condor típusú önjáró permetezőgépe.

Ezáltal az Axiál Kft. immáron 2 különféle önjáró permetezőgép forgalmazását végzi: a kínálatában régóta szereplő, jól bevált, korszerű felszereltséggel bíró és széles körben elterjedt Berthoud Raptor-ét, mely 180 cm szabad hasmagasságot biztosít, valamint az Agrifac Condor-ét, melynek esetében ez az érték 200 cm.

A vontatott permetezőgépek esetében továbbra is kizárólag a számos szabadalmi megoldással, korszerű újításokkal bíró, a világpiacon több, mint 100 éve jelenlevő és minden piaci szegmens számára lehetőséget nyújtó  Berthoud termékkör forgalmazását végzi a cég.

Az Agrifac Condor a német, holland és brit önjáró permetezőgép piacok meghódítása után az az Axiál Kft. jóvoltából jelenik meg a magyar piacon.

A termék hazai piacra történő bevezetése válasz az utóbbi években a magyar gazdálkodók által a növényvédelemben támasztott magasabb igényekre.

Ezzel a géppel már lehetőség nyílik a magasabb növénykultúrák kezelésére is.

A nyugat-európai országokban történt térhódítást olyan megoldások tették lehetővé, mint a 125 és 200 cm közötti tartományban hidraulikus munkahengerekkel állítható hasmagasság, a hidraulikus, fokozatmentes nyomtávállítás, a 4 kerék kormányzás, az egyedülállóan egyenletes menetstabilitást kölcsönző Stabilo Plus alvázszerkezet.

Az akár fúvókánkénti szakaszolás, a csupán képernyő érintésével állítható és változtatható alkalmazások és még számos olyan további tartozék, melyek megléte biztosítéka a legkorszerűbb, legpontosabb és legkényelmesebben elvégzett permetezési munkálatoknak.

 

Berthoud Tandem – Alacsony költséggel + 100 liter tartálykapacitás

Új, a traktor elejére 3 ponton függeszthető tartállyal rukkolt elő nemrégiben a Berthoud.

A francia gyártó kiegészítő permetlé tartályként funkcionáló egysége önálló tiszta víz tartályként (’’Tisztavíz’’ típus) és centrifugál szivattyúval egybeépített, permetezőkörbe bekötött tartályként is rendelhető (’’Permetlé’’ típus).

Ezen utóbbi esetben a tartály feltöltése a permetezőgép vegyszerbekeverő tartályán keresztül történik.

A permetlé bekeveréséről szivattyú gondoskodik, és ez továbbítja azt a géphez, ami elvégzi a kijuttatást.

Ezzel a megoldással már csekély költségvállalással, 1000 literrel tovább növelhető a vontatott permetezőgép tartálykapacitása.

 

Berthoud Twist’air – Félig függesztett légrásegítéses permetezőgép

A Twist’air a traktorra 3 ponton függeszthető, ventilátorházra erősített szórókeretből, valamint, egy 600, 800 vagy 1000 literes vontatott tartályból áll.

Fordulási sugara nagyon kicsi, fordulási szöge csupán 90°. A vontatmány kialakításnak köszönhetően a tartály nem befolyásolja az erőgép stabilitását egyenetlen talajkörülmény között sem.

A kiváló elülső/hátsó egyensúlyi viszonyoknak köszönhetően kevesebb a zökkenés, a rázkódás és a traktor is sokkal jobban képes követni a talajfelület egyenetlenségeit.

A nagy teljesítményű, megbízható radiál ventilátoros technológia lényege a célfelület optimális elérése, valamint az elölről történő légbeszívás anélkül, hogy a permetet magunkba szívnánk.

Az üzembiztos munkavégzést tovább segíti az indexált kézi leállító.

 

Budissa Bagger – Szemes termények vagy műtrágya tárolására

A BUDISSA BAG által gyártott FARM BAGGER-rel szemes terményeket vagy ömlesztett műtrágyát tudunk 2,7 vagy 3 méter átmérőjű fóliatömlőbe tölteni.

A 2 köbméteres fogadó tartályba átrakókocsival, vagy rakodóval tölthetjük a terményt, de lehetséges pótkocsiról egy fogadó garatba is billenteni az árut.

A traktor kardánjáról meghajtott csiga tömöríti az anyagot a fólia tömlőbe.

Amikor a beállított nyomást elértük, a csiga automatikusan tolja előre a traktort.

A kitárolást egy csigarendszerrel kialakított géppel lehet megoldani.

Ez a gép elvágja a tömlőt, és magára tekeri a fóliát, a feltekert fólia pedig húzza magával a meghajtó traktort.

A középre terelt terményt vagy műtrágyát egy nagy teljesítményű csiga továbbítja a szállító járműre.

 

Fendt 700 Vario SCR – Napi 1920 kézmozdulattal kevesebb

Az új 700 Vario SCR széles körben bevethető erőgép, mely könnyű ápolási munkáktól, a lendületes szállítási feladatokon át a homlokrakodós alkalmazásokig mindennel könnyűszerrel megbirkózik.

A Fendt Efficient Technológia segítségével a gép üzemeltetése gazdaságosabb és környezetkímélőbb elődeihez képest.

A traktor 240 LE maximális teljesítményre képes 50 km/h maximális sebességgel a kiemelkedő szállítási teljesítményért.

A Fendt Variotronic vezérlés mostantól a 700 Varioban is elérhető.

Naponta 1920 kézmozdulattal kevesebbet kell tennie a kezelőnek, ha az állítható karfára helyezi a kezét és a multifunkciós vezérlőkar segítségével irányítja a traktort és a munkagépet.

A fordulóautomatika segítségével szinte kizárt a hibás kezelés.

 

CLAAS AXION 900-as sorozat – Ezzel teljes a CLAAS traktorkínálata!

A teljesen új, kimondottan közép- és kelet-európai viszonyokhoz fejlesztett traktorban egy 8,7 literes, 6 hengeres FPT Cursor 9, SCR technológiájú erőforrás dolgozik.

Hosszú tengelytáv mellett, rövid traktor hossz és közel 50-50%-os súlyelosztás biztosít kategóriájában kimagasló terepjárási képességeket.

Erőátviteli rendszere a ZF ECOOM 3.0 fokozatmentes hajtómű, mellyel 50 km/h-s maximális haladási sebesség elérésére képes.

A hatékony teljesítmény átvitel érdekében a hátsó gumiabroncsok mérete 2,15 méter, míg az elsőké 1,7 métert is elérheti, melyek ikerkerék használatára is alkalmasak.

A kezelőfülke, kiváló kilátást és kényelmet biztosít.

Megtalálható benne a CEBIS irányító és információs rendszer és a CMOTION multifunkciós menetkar.

Az Axion család a 920, 930, 940 és a 950-es tagjai 320, 350, 380, és 410 lóerőt vonultatnak fel az ISO 14396 elvárásai szerint.

A CLAAS AXION 900-as sorozata az Agritechnica 2011-en az év gépe kitüntetést érdemelte ki.

 

CLAAS QUADRANT 3300 – Új mérföldkő a nagybálázók kínálatában

Ez a gép az eddigi jól működő és megbízható típusokat egyesíti, 90%-a a már bizonyított és jól üzemelő 3200-as típus részegységeiből áll, ezért megbízhatósága megkérdőjelezhetetlen.

A szállításnál jelentkező 90 cm magas bála iránti igényt kielégítve és számos újítással felvértezve méltán foglalja el helyét a dobogón.

A gép új fejlesztésű rotorja dupla rotorcsillagokból áll és a nem aprítós kivitelnél is alapfelszereltség.

Az automatikus előtömörítés az éppen aktuális rendnek megfelelően változik a kezelő beavatkozása nélkül.

A bála visszarugózását gátló szerkezetnek köszönhetően a dugattyú visszavonulása után nem tágul vissza a már „beütött” bála.

A bálacsatorna vége új kialakítást kapott, mely során a kész bála még a gépen ki tud feszülni a zsinegek ellenében, így nincs deformáció leeséskor.

A fenti újításokkal együtt, az eddig is kimagasló teljesítményt nyújtó CLAAS szögletes nagybálázók verhetetlen napi teljesítményt biztosítanak a felhasználóik számára.

Ezzel a géppel garantáltan 40 másodpercenként elkészül egy több mint 430 kilós bála.

Ez a sebesség biztosítja, hogy napi akár 120 ha fel legyen bálázva.

Framest M sorozat – Hiánypótló hazai megoldás a kisebb gazdaságoknak

A fejlesztés annyira új, hogy egyelőre hivatalos néven nem kerültek még forgalomba a gépek.

A gyárban a fejlesztés során M3000 és M3100 névre hallgattak.

Egyazon könnyű eszközhordozó vázra teljesen más funkcióra is alkalmas művelő elemek szerelhetők, ezzel a gépcsalád egy 80-120 lóerős traktorral gazdálkodó számára egy jól átszerelhető univerzális eszközt jelent.

A Framest gépeknél már megszokott elemek érvényesülnek kisebb méretben, viszont az alapelvek legalább akkora mértékben.

Minden a kiváló munkaminőségnek van alárendelve: könnyű beállíthatóság, megfelelő tömeg, egyszerű, józan konstrukció, jó minőségű alapanyagok és alkatrészek.

A most bemutatott két géppel nem ér véget a sorozat.

Hamarosan egy könnyű kultivátor és egy vetőkultivátor következik a sorban.

 

Framest FraLaz C – A jól bevált lazító továbbfejlesztett változata

A FraLaz szárnyas középmély lazító tervezése a jó lazítás négy feltételéből indult ki: a lazítás a szükséges mélységig történjen, a teljes keresztmetszet legyen átrepesztve, ne kerüljenek a felszínre elmunkálhatatlan hantok, valamint a felszín legyen lezárva a kiszáradás ellen.

A már jól bevált FraLaz vázakat új, előre nyúló ívelt késekkel szerelték fel, mögéjük pedig hidraulikusan állítható, két sorba fűzött csillagkapás hengereket állított munkába a Framest.

A késekre hantbontó orompenge és a sekélyebb rétegeket is átforgató ferdeszögű szárnyak szerelhetők.

A hengerek talajjal bezárt szöge és a késekhez viszonyított pozíciója is állítható.

Horsch Maestro 12 SW – 12 soros vetőgép új, szabadalmaztatott adagolóval

A Maestro 12 SW – 12 soros vetőgép, 7000 literes műtrágya tartályához, 2000 literes központi magtartály társul.

Ezekkel a paraméterekkel egy műszak alatt két műtrágya és egyszeri vetőmagtankolás elegendő, így folyamatosabb lehet a munka.

A vetőgép erőssége az új és szabadalmaztatott adagolóból áll.

A vetőtárcsa CD lemez nagyságú, nem furatos, hanem kifelé ívelt nútokkal van ellátva, az új lesodró ezekből a nútokból a vetőmagot egy jól meghatározott ponton ejti az ejtőcsőbe, ezáltal nagy pontosságra képes.

A vetőtárcsa és a ház között nincs tömítés, nincs súrlódás, az adagolót meghajtó elektromotor pedig 1 – 1,5 ampert vesz fel, így még egy 24 soros vetőgépet is el tudunk üzemeltetni a traktor akkumulátoráról.

 

Landini Powermondial 115 AgLeader GPS rendszerrel – A precíziós gazdálkodás tökéletes eszköze

A Powermondial gépcsaládot 2 évvel ezelőtt mutatta be a gyártó a párizsi SIMA kiállításon, röviddel ezután sorozatgyártásba kerültek és hazánkban is bemutattuk őket.

Az idei évtől a Powermondial 115 típusokat az amerikai gyártmányú professzionális GPS termékekkel, az AgLeader Technology rendszerével is kínáljuk.

A 110 lóerős alaptraktor felszereltsége tág határok között változtatható.

A hagyománytisztelők számára elérhető például mechanikus szinkronváltóval és hozzá tartozó karos hidraulika szabályzással, de évente nő a powershift es EHR-es Top verziók értékesítési darabszáma.

Mindkét verziónál jó szolgálatot tesz és az ügyfelek háláját eredményezi a nagy önsúly és a több mint 125 éves traktorépítési tapasztalatból adódó, egyedülállóan jó súlyelosztás.

 

MLT 840 -A Manitou válasza a teleszkópos rakodógépek piacán jelentkező igényekre

A teleszkópos rakodógép több mint „egy” gép a gazdaságokban, az MLT 840 használata megtérül a mindennapi munkában és biztosítja a megnövelt teljesítményt az előző szériához képest.

Automatikus vagy kézi váltásban, minden azért dolgozik, hogy a gép a csúcsteljesítményét nyújtsa bármilyen munkában, miközben a fogyasztást is kontroll alatt tartja.

Biztonság, komfort és könnyű használat kéz a kézben. Ezek a tényezők segítik csökkenteni a gép tulajdonosának költségeit.

Az MLT 840 már megfelel az EUR III/B normáknak, és jövőbe mutató megoldásokkal szerelték fel.

A gép maximális emelési kapacitása 4000 kg, emelési magassága 7,55 m, ugyanakkor megtartotta kompaktságát, hiszen szélessége mindössze 2,39 m, magassága 2,4 m és fordulási sugara 3,98 m.

Két különböző teljesítményű motorral szerelik, egy 115 LE-s erőforrással, amelyhez 150 l/min hidraulika teljesítmény párosul, és egy 137 LE-s erőforrással, amelyhez a piacon kimagaslóan nagy 180 l/min szabályozható hidraulika teljesítmény érhető el.

A gépet Classic, Premium és Elite felszereltséggel lehet majd rendelni, de leghamarabb 2012 második felében érkezhet meg Magyarországra, mert a sorozatgyártását csak az év elején kezdték meg.

 

Sulky DPX műtrágyaszóró- Pontos és fokozatmentes szórásszélesség állítás

A DPX rendszer az egyenletes szórásképpel már egész Európában bizonyított.

Az egyedi kialakítású szórólapátok többszörös átfedéssel dolgoznak, ami javítja a szórási pontosságot függetlenítve a szél hatásától.

A szórótányér alacsony fordulatszáma és a rugalmas boltozódásgátló biztosítja, hogy a műtrágyaszemek ne sérüljenek, ezzel is segítve az egyenletes szórásképet.

Minden DPX rendszerű műtrágyaszórónál kiterjedten használják a korrózióálló anyagokat (szórólapátok, szórótányérok, tartályfenék, védőlemezek, csavarok), ezzel is növelve a gép élettartamát.

A gépek felső részeinél speciális festést alkalmaznak, melyet a Sulky kifejezetten az agresszív műtrágyákhoz fejlesztett ki.

A gépek hajtóművei tömítettek, speciális kenőanyaggal feltöltöttek, melyekre 3 év garanciát vállal a cég.

A sorozat egy újabb taggal gazdagodott, mely 800 l-es tartályával és 9-18 méteres szórásszélességével kiválóan alkalmazkodik a kisgazdaságok igényeihez.

A DPX 18 névre keresztelt modellel egy olyan vásárlói réteget kívánnak elérni akik – kisebb gép nem lévén – eddig sajnos nem profitálhattak a DPX műtrágyaszórók által nyújtotta előnyökből.

 

Sulky Xeos – Új pneumatikus vetőgépcsalád

A Sulky nagyot lépett előre a pneumatikus vetéstechnikában is.

Egy francia tengerészeti és aerodinamikai kutatóintézettel együttműködésben hozta létre az ADS rendszer névre hallgató új, szabadalmaztatott Sulky központi elosztófejet, melynek segítségével akár a mechanikus vetőgépekét is túlszárnyaló egyenletességű soronkénti magadagolás válik lehetségessé.

Ezt az újítást bele is helyezték az új pneumatikus vetőgép családba melyet Xeos névre kereszteltek el és három méretben, illetve technikai felszereltségben hozzák forgalomba.

Ezek a hagyományos szántásra alapozott művelésben felhasználható Xeos MD és Xeos HD, illetve a mulcsvetésre tervezett Xeos PRO.

 

Grégoire Besson RW 8 – Függesztett váltvaforgató eke

Az új típusú függesztett váltvaforgató eke 5-6 ekefejes kivitelben érhető el, és elsősorban nagyteljesítményű traktorokhoz ajánlható.

A nehéz szántási körülmények adta igények kielégítésére fejlesztette ki a Grégoire Besson ezt az új típust.

Speciálisan a nehéz talajokra kialakított creusabro ekeszárak könnyítik meg a szántást.

Ezzel a típussal megvalósítható magas színvonalú szántási művelet a kabinban elhelyezett „Controlbox”-nak köszönhető.

Segítségével könnyen és egyszerűen valamennyi funkció állítható a traktor kabinjából, úgy, mint a keresztirányú vízszintesség, eketestek fogásszélessége, első eketest fogásszélessége, főváz szöge, mélységszabályozás.

Egyszerű használat, könnyű állíthatóság, gyors munkahelyzet-szállítási helyzet átállítás jellemzi.

A kormánylemezek széles választéka, valamint különböző kialakítású előhántók és beforgató lemezek közül tudnak az felhasználók választani.

Monosem NG+4 TFC – 8 soros vontatott vetőgép

Ez az új Monosem vetőgép főképp azoknak a szolgáltatóknak és nagyüzemeknek készült, akik a 8 soros technológiát szeretnék használni és nem feltétlenül nagy teljesítményű traktorral.

Ellentétben, a piactársakkal, ez a vetőgép 4 kerékegységgel van felszerelve, amely biztosítja a nagyobb stabilitást és a jobb teherbírást.

Nagy átmérőjű kerekkel szerelt (7.5×20), amelyek meghajtják a vetőelemeket, valamint biztosítják a műtrágya adagoló meghajtását is.

Amellett, hogy erős a váz és kiváló a magadagoló egység, a Monosem gondolt a könnyű beállítására is.

Annak érdekében, hogy a beállítások egyszerűbbek legyenek, ez a gép fel van szerelve egy tőtávolság állító karral, amely lehetővé teszi a gép beállítását a lánc vagy a lánckerekek érintése nélkül.

 

Dudás Ervin