fbpx

Ha siet, Ön is részt vehet a pálinka- és párlatkészítés szakmai napon!

Írta: Szerkesztőség - 2019 február 26.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Élelmiszeripari Igazgatósága a kamarai tagok érdeklődése és visszajelzései alapján idén tavasszal megrendezi a „Tanuljunk együtt!” programsorozatot, ami a pálinka- és a párlatkészítéssel kezdődik.

pálinka

A kamara 2017-ben indította el a „Tanuljunk együtt!” hazai élelmiszeripari gyakorlati napok rendezvényeket, ahol célul tűztük ki, hogy feldolgozó tagjaik számára a lényeges elméleti alapokon túl a lehető legtöbb gyakorlati ismeretet is átadják az adott termékkel vagy termékkörrel kapcsolatban.

A szakmai napot 2019. március 14-én tartják egynapos rendezvény keretében, Nyírbogdányban. A programon való részvétel rendezett kamarai tagság mellett ingyenes, de regisztrációhoz kötött! A részletes programterv itt érhető el. A regisztrációját itt teheti meg. Az utazás költsége a résztvevőket terheli.

A gyakorlati napon – a befogadó hely kapacitásának megfelelően – 15 fő részvételét tudják biztosítani, ezért a regisztráció nem jelent automatikus részvételi lehetőséget.

A jelentkezést követően a NAK munkatársa felveszi Önnel a kapcsolatot!  Kérdés esetén további információ: [email protected]