Hamarosan nyílik az állattartó telepek korszerűsítését célzó pályázati kiírás

80 milliárdos keretösszeggel nyílik meg az Agrárminisztérium által meghirdetett beruházási csomag az állattenyésztési és a kertészeti ágazat számára, a koronavírus-járvány hatása mérséklése és a versenyképesség növelése érdekében. A jelentős fejlesztési forrást Nagy István miniszter jelentette be több júniusi rendezvény alkalmával.

A fent említett összegből 50 milliárd forint értékben írnak ki a teljes állattenyésztési ágazatot érintő felhívást a haszonállattartó telepek megújítására. A támogatást olyan, NÉBIH-nyilvántartásban szereplő mezőgazdasági termelők igényelhetik, akik elérik a minimum 6000 euró standard termelési értéket (STÉ) a megelőző lezárt üzleti évben, valamint árbevételük legalább fele mezőgazdasági tevékenységből származik.

A gazdáknak lehetőségük nyílik 50%-os támogatással (fiatal gazda pályázó és kollektív projekt esetén akár ennél magasabb intenzitással) megvalósítani az állategészségügyhöz, a takarmányozáshoz, az állattartáshoz, az előállított termék és a takarmány kezeléséhez, valamint állattartó épületek, létesítmények építéséhez, bővítéséhez kapcsolódó fejlesztéseket. Támogatható még az építéssel nem járó projektek megvalósítása az állattartáshoz kapcsolódó eszközök, gépek beszerzésén keresztül, illetve az energiahatékonyság javítására vonatkozó tevékenységek is. Egyénenként akár 2000 millió forint vissza nem térítendő támogatás is igényelhető. Plusz 10 százalékpont jár a fiatal mezőgazdasági termelők számára, és kollektív beruházás esetén.

A kertészeti ágazatot 30 milliárd forinttal támogatják majd. Elsősorban az üveg- és fóliaborítású növényházak építését és korszerűsítését, a zöldség-gyümölcs hűtőházi kapacitások, hűtőtárolók és zöldségtárolók építését, meglévő létesítmények bővítését, korszerűsítését, amely kiegészül a betakarítás utáni áruvá alakítást, csomagolást szolgáló technológiákkal.

A támogatási programok célja Magyarország élelmiszer-ellátási biztonságának fenntartása és termelési kapacitásainak megerősítése, az agrárgazdaság járvány okozta hatásainak mérséklése, a versenyképesség növelése és a munkahelyek védelme.

Egy több száz milliós beruházás során kiemelten fontos a megbízható projektmenedzsment, melyhez érdemes lehet külső szakértőt igénybe venni, amennyiben az adott agrárcégen vagy gazdaságon belül erre nincs kapacitás. Egy hosszú távon fenntartható fejlesztés költséghatékony és szabályos megvalósításához a forrás elnyerésén túl számos műszaki kompetencia és releváns projektmegvalósítási, elszámolási tapasztalat szükséges. Egy támogatható ötlet a megalkotásától a kapcsolódó műszaki szolgáltatásokon át a teljes adminisztrációs teher átvétele mellett a fenntartási időszak végéig tart.

Dr. Szűcs Balázs
ügyvezető
REKONTIR BPM Kft.

Agrárminisztérium állattartó telepek korszerűsítése beruházás élelmiszer-ellátási biztonság fiatal gazda hűtőház kertészeti ágazat NÉBIH növényház pályázati kiírás zöldség-gyümölcs