fbpx

Hatmilliárd forintos keret az Élelmiszeripari Forgóeszköz Hitelprogramra

Írta: - 2013 december 11.

A Magyar Fejlesztési Bank (MFB) Zrt. a kormány döntésének megfelelően 6 milliárd forint keretösszeggel meghirdette az MFB Élelmiszeripari Forgóeszköz Hitelprogramot – közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM).

A közlemény szerint a hitelprogram célja, hogy forrást biztosítson az élelmiszeripari vállalkozások forgóeszköz finanszírozásának elősegítése érdekében, hozzájárulva ezáltal az élelmiszeripari ágazat versenyképességének javításához.

 

 

Hatmilliárd forintos keret az Élelmiszeripari Forgóeszköz Hitelprogramra

 

A kölcsön összege nem lehet kevesebb, mint 5 millió forint és nem haladhatja meg az 500 millió forintot.

A hitel kamata jelenleg évi 7 százalék, azonban a hitelfelvevők a hitelprogram keretében a felvett hitelhez kapcsolódóan 50 százalékos, legfeljebb 4 százalékpontos kamattámogatásban részesülhetnek, így a fizetendő kamat évi 3,5 százalék.

A hitel futamideje legfeljebb 6 év, azon belül legfeljebb 3 év tőketörlesztési türelmi idővel. Saját erő nem szükséges.

A termék MFB honlapján fellelhető leírása szerint a hitelt a többi között húsfeldolgozással és -tartósítással, húskészítmény gyártásával.

Gyümölcs és zöldség feldolgozásával, gyümölcslé, tejtermék, malomipari termék, tésztafélék és fűszerpaprika gyártásával, illetve szőlőbor termelésével foglalkozó vállalkozások vehetik igénybe forgóeszközök finanszírozására, valamint élelmiszeripari célú forgóeszközhitel kiváltására.

A 6 milliárdos keretből 4 milliárd forintot a nagyvállalatok és középvállalatok, 2 milliárd forintot pedig a kis- és mikro vállalkozások számára különítettek el.

A hitelprogram keretében nyújtott kedvezményes kamatozású hitel állami támogatásnak, formáját tekintve kedvezményes kamatozású kölcsönnek minősül.

Az állami támogatásról szóló igazolást a kedvezményezettnek a nyújtott hitel támogatástartalmáról és a támogatási kategóriáról az MFB Zrt. adja ki.

A hitelprogram keretében két támogatási kategória – általános csekély összegű támogatás és halászati csekély összegű támogatás – alapján igényelhető hitel.

A vállalkozás azon támogatási kategóriában kaphat hitelt, amely előírásainak az általános feltételeken túl megfelel.

A programban 2014. június 30-ig lehet megkötni a hitelszerződéseket.

A hitelkérelmeket a hitelprogramban résztvevő hitelintézetekhez, az 50 millió forintot meghaladó összegű kérelmeket közvetlenül az MFB Zrt.-hez lehet benyújtani.

 

MTI 2013. december 10.