fbpx

Gazdálkodik? Most erre figyeljen!

Írta: Kohout Zoltán - 2020 augusztus 31.

Két fontos pályázat jelent meg ma, amikre elsősorban a kertészeti üzemek és az állattartótelepek, illetve az ezeket kiszolgáló profilú vállalkozásoknak fontos odafigyelniük.

 

 

A Széchenyi 2020 keretében megjelent a „Kertészeti üzemek korszerűsítése” nevű pályázat célja az ágazati cégek, termelők versenyképességének javítása maximum 2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatással. A támogatási kérelmek benyújthatók 2020. október 19-étől 2021. február 19-ig; most, meghirdetéskor a támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 30 milliárd forint.

 

 

A másik pályázat célja „Állattartó telepek fejlesztésének támogatása”. Erre 2020. október 1-től 2021. február 1-ig lehet pályázni, és itt a keretösszeg 50 milliárd. A cél az elavult, korszerűtlen technológiájú, alacsony jövedelmezőséggel működő létesítmények modernizációja, cseréje, vagyis a versenyképesség erősítése, hozzáadott érték termelésének fokozása új, innovatív és környezetbarát technológiák elterjesztésével. Lehetőség van többek között új állattartó telepek, illetve az állattartásra, valamint az előállított termék kezelésére, tárolására szolgáló épületek, építmények létrehozására, kialakítására, továbbá állattartáshoz kapcsolódó eszközök, gépek beszerzésére, a telepek létesítményeinek épületenergetikai, épületgépészeti felújítására, technológiáinak korszerűsítésére.