Hiába a vakcina, ha jön a nyércben mutálódott új Covid-variáns!

Dánia úgy döntött, hogy inkább leöli mind a 17 millió prémjéért tenyésztett nyércét, de nem kockáztatja, hogy a legújabb vírusvariáns hatástalanná tegye a hamarosan elkészülő oltóanyagot. A félelem jogos: az új variáns gyorsan terjed.

Dánia a világ legnagyobb nyérctenyésztője, 1200 gazdaság foglalkozik csak ezekkel a kisragadozókkal. Emellett róka-, csincsilla- és nyúlprém előállításán is dolgoznak az itteniek. A koppenhágai prémaukció a világ legnagyobb kereskedő platformja. A szőrmék és állatbőrök árusítása Dánia agrár-exportbevételének a harmadik legnagyobb tételét adja, évente 1,1 milliárd euró származik belőle.

 

A kép forrása: agricultureandfood.dk

 

Az ágazat sorsát azonban megpecsételte a Covid. Júniusban azonosították az első olyan koronavírusos esetet, amelyet bizonyítottan egy nyérctelep állataitól szedett össze az ott dolgozó ember. Szeptemberben már hat olyan gazdaságról tudtak a hatóságok, ahol a nyércállomány a vírus hordozója volt. A helyzetet ekkor még nem vették komolyan, októberben azonban mindenütt megugrott a fertőzések száma, így a nyérctelepeken is: október elsején már 41 farmon mutatták ki a vírust, egy héttel később pedig már 58 gazdaságban volt jelen, és további 46 esetében állt fenn a gyanú. Végül november 4-én a kormányzat úgy döntött: valamennyi nyérctelepet fel kell számolni. Az ország teljes állományának kiirtása 17 millió állatot érint, továbbá 4000 ember veszíti el a munkáját.

A drasztikus lépés azért volt elkerülhetetlen, mert a nyércekre mutálódott vírus visszaugorva az emberre azzal a veszéllyel fenyegetett, hogy az eddigi erőfeszítések az oltóanyag létrehozására hiábavalónak bizonyulnak. A mutáns vírusra hatástalan lesz a Covid-vakcina. A gyanú megalapozott, mivel november 5-ig több száz telepi dolgozóból, illetve a farmokhoz közel lakókból mutatták ki a Covid-ot, az esetek 40-94 százalékában a nyércekben mutálódott változatról volt szó, amit „klaszter 5”-ös variánsnak neveztek el.

A kormány 20 dán koronát (950 forintot) fizet minden egyes nyércért, amit a kisebb telepeken 5, a nagyobbakon 10 napon belül elpusztít a gazdája. A dánok az elmúlt öt évben átlagosan évi egymillió dollár értékben exportálnak nyércbundákat elsősorban Kambodzsába, Thaiföldre, Kínába, de Lengyelország is évi 10-20 millió dollárt költ nyércprémvásárlásra.

A Covid nyers hússal is terjed, erről itt írtunk legutóbb.


Kapcsolódó hírek