Ha jól akarom csinálni, mindig számolni, tanulni kell

Írta: Agrárágazat-2021/11. lapszám cikke - 2021 november 06.

Süle Katalin, a hazai agrárium egyik legszínesebb egyénisége állattartásról, mezőgazdaságról

Brüsszeli szakpolitikus, kamarai vezető és sikeres húsmarhatartó, vadász és kétgyermekes anya, aki az ország egyik legszebb vidékének kis falujában él, és vezeti sikeres vállalkozását. Eltökélt szakmai szándékai messze túlmutatnak szűkebb otthonán: a hazai vöröshús-termelés és -fogyasztás fellendítésén is dolgozik.

Szarvasmarha és állattenyésztő (Süle Katalin)A folyamatos tanulás az élet minden területén fontos, ha az ember jó akar lenni abban, amit csinál

A fejlődéshez az állattartók összefogása kell

Kezdjük a szakmánál! Az állam évek-évtizedek óta próbálja feltámasztani a hajdan legalábbis európai hírű állattartást, benne a szarvasmarha-ágazatot, egyelőre nem sok sikerrel. Ön látja a napi gyakorlatot és NAK-alelnökként az államigazgatási oldalát is. Mi a baj?

– Válasszuk külön az állattenyésztést és az állattartást! Ha tenyésztésről beszélünk, akkor fajtától függően piac- és versenyképes a hazai ágazat. Tudatos, tervszerű munka folyik akár a genetika, akár az innováció terén. Az utóbbi tíz évben sok új vonal létrejött, sok új és sikeres program végigfutott, vagyis az állandó megújulásban megvan a szükséges folyamatosság.

Nincs túl nagy függés a külföldi alapanyagtól?

– Ebben az ágazatban ez nem függés-függetlenség kérdése, rendkívül hátrányos lenne az elszigeteltség. Az állomány minőségének megtartása, megújítása miatt nélkülözhetetlenek a külföldi genetikai források.

És a végtermék-előállításban, vagyis a húsmarhatartásban?

– Ott kétségkívül probléma, hogy egyelőre nem futottak végig vagy nem kellő hatékonysággal mentek végbe azok a programok, amik a fogyasztásösztönzést és azzal együtt a kereslet élénkülését eredményezhették volna. És ez nemcsak állattartói-gazdasági szempontból baj, hanem a hazai fogyasztói, élelmezésügyi szempontból is, mert a vörös húsok fogyasztása igenis egészséges. Elég, ha csak arra emlékeztetek, hogy az emberi szervezet számára nélkülözhetetlen vas egy jó része csak eredeti, természetes forrásból, leginkább vörös hús fogyasztásából biztosítható.

És van az ágazat olyan állapotban, hogy ki tudná elégíteni a hazai keresletet?

– Nos, ez a probléma másik fele. Ha ki is alakulna, nőne az előbb említett hazai kereslet, ma akkor is kérdés, hogy az év 365 napján is biztosítható volna-e a szükséges mennyiség és állandó minőség a kereskedelemben. A kis, családi gazdaságok önállóan erre egészen biztosan nem képesek. Meggyőződésem, hogy a megtermékenyítéstől a hizlalásba adásig olyan jól szervezett integrációkra, horizontális szerveződésre van szükség, ami a nagygazdaságok mellett ebben a szegmensben is biztosítja a kibocsátás folyamatosságát. Hiszen mindez csak szervezés kérdése: például ha adott állategészségügyi körzeten belül tervezetten, néhány hetes csúszással történne a termékenyítés, már biztosított lenne a folyamatos jelenlét.

A ma sokszor hangoztatott ökológiai aggályok – például a szarvasmarhatartás kibocsátása – hol válaszolhatók meg ebben a törekvésben?

– Én ezt egy újhullámos őrületnek tartom. Azt hiszem, azoknak, akik ezt hangoztatják, fogalmuk sincs a valóságról.

Az erdősítés kapcsán sem? A klímaválsággal tényleg felmerül, hogy a szántókból fel kell majd szabadítani erdőtelepítésre, és ma ennek a legfőbb gátja a takarmánycélú szántóterület-felhasználás.

– Igen, de közben azt is halljuk folyamatosan, hogy szerves trágya kellene a szántókra, merthogy a túlzott műtrágya-felhasználás milyen káros… Ugyan honnan vesszük a szerves trágyát, ha nem az állattartásból?

Nem kitalálni kell: csinálni

Az integrációra visszatérve: mi akadálya van, hogy az megvalósuljon?

– Egy francia példát említenék. Ott, ha bemegyünk egy étterembe, akkor nemcsak az étlapot nézhetjük meg, hanem a feltálalt hús marhalevél-másolatát is. Vagy ha a genetikai frissítés érdekében kilátogatok a francia tenyésztőkhöz, akkor az úgy megy, hogy végigvezetnek 10-20 gazdaságon, és csak a kör legvégén, egy, a tenyésztők szervezetét képviselő illetékes mondja meg az árat. Sőt, hazai tradicionális példa is van: a felvásárlóé, aki ismerte a vidéket, a piacot, végigjárta a tenyésztőket. Szóval, nem kellene nekünk nagy dolgokat kitalálni, csupán a jelenlegi hazai viszonyokra adaptálni és a mai kor elvárásaihoz igazítani azt, ami egykor nálunk vagy most másutt már kiválóan működik.

Így különösen nem értem, miért nem indul el vagy szélesedik ki a szerveződés – mondjuk, az egész mezőgazdaság ettől nyög, nemcsak az állattartás, hanem a szántóföldi vagy a kertészeti ágazat is. Miért nem kezd bele egy gazdakör, egy szakmai szerv vagy a szabályzást kialakító állam?

– Talán a rossz beidegződés miatt nem halad ez a kellő ütemben – ami bizonyos szempontból érthető –, de úgy látom, a fiatalabb generáció már jobban hajlik az együttműködésre. A szarvasmarha esetében ehhez ráadásul széles horizontális összefogás kell: szükség van a tenyésztőkre is. És valóban úgy van, hogy e nélkül a húselőállítás sem fog növekedni.

SzarvasmarhákJól szervezett integrációkra van szükség, ami ebben a szegmensben is biztosítja a kibocsátás folyamatosságát

Ráadásul idén és várhatóan a következő években rettenetes árakkal fog szembenézni ez az ágazat is. Hogyan értékeli a mostani gazdasági állapotokat?

– Mivel a piaci helyzet nagyon változó, részletesen ebbe nem mennék bele, de azt mondanom sem kell, hogy iszonyú nehéz a helyzet. És éppen az állatágazat végtermék-előállító szereplőinek a legnehezebb. Lehet alkudni pár százalékot a húsfelvásárlóval az árakon, de például a tenyészállatot nem lehet 10-20-50 százalékkal drágábban értékesíteni; az élő állat vagy a szaporítóanyag árát nem lehet az egekig emelni, mint a takarmányét vagy a gázolajét. Ez a szektor az egyik legérzékenyebb a mezőgazdaságon belül. És akkor még említhetem azt is, hogy hiába legelőre alapozott a tevékenységünk, a veszteségeinket nem enyhíti például aszálykár-biztosítás, mint a növénytermesztésben.

Tudni és számolni

Pápai lányként hogyan lett zalai?

– Úgy, hogy Keszthelyen, a Georgikon Egyetemen megismerkedtem a férjemmel, aki zalai. Nekem volt családi kötődésem az állattartáshoz: a szüleim sertéstartók voltak – ezt a hagyományt folytattam én, mert már kiskoromban „fiúsítva” voltunk, a húgommal együtt.

Ez mit jelent? Tradicionálisan fiút vártak a szülei?

– Nem, azt nem, de magától értetődő volt, hogy bekapcsolódunk a munkába, akár a gépkezelésbe is. Több jogosítványom van különféle járművekre, mint a legtöbb férfinek… És amikor az óvodában megkérdezték, hogy mi akarok lenni, én nem a szokványos lányos választ adtam, hanem azt, hogy kihajtókanász… Sokat nem tévedtem, legfeljebb a fajt illetően: nem disznókkal foglalkozom, hanem marhákkal.

Az hogyan jött?

– A férjem szintén agrármérnök, de az állattartást én vezettem be a családi gazdálkodásba. Aki nagyon támogatott, az az apósom volt, ő mindig biztatott, hogy csináljam, higgyek benne, férjem pedig azt mondta, nagyon szép lesz a sok fehér marha a zöld legelőkön. A támogatásukkal teljesen a nulláról építettem fel mindent, de úgy, hogy kezdettől alaposan utánaszámoltam mindennek. Ma is azt vallom, hogy a szakmai ismeretek mellett ez az alapja minden gazdálkodásnak.

És miért a „fehér”?

– A charolais más erényei mellett elsősorban jól értékesíthető, magasabb értéket képvisel még akkor is, ha nyilvánvalóan nagyobb beruházások szükségesek a tartásához. De, ahogy mondtam, én mindig számolok és tervezek: kezdettől az volt a célkitűzésem, hogy törzstenyészetet hozok létre. Tíz évvel kalkuláltam ahhoz, hogy ezt elérjem, és a hetedik évben megszereztem a törzstenyésztő címet.

Örökség és hagyomány

A gyerekek hogyan viszonyulnak a családi hagyományhoz?

– Mind a ketten, a lányom és a fiam is tovább viszik a hagyományt, miszerint nyelveket tanulnak, sportolnak, könyveket olvasnak, és szeretik az állatok jelenlétét, a falusi életet, a természet közelségét. Ám ahogy nekem sem írták elő a szüleim, hogy mit válasszak hivatásomnak, úgy mi sem szeretnénk megkötni a kezüket.

SzarvasmarhákEz a szektor az egyik legérzékenyebb a mezőgazdaságon belül

Ha megenged egy személyes kérdést… Azt nyilván sokszor megkapja, hogy milyen lehet nőként egy olyan férfias szakmában, mint az állattartás… Engem viszont az érdekelne, hogy a külseje is szembetűnően nőies, sőt, a haja erőteljes színre festett, amiből arra következtetnék, hogy autonóm és szabad szellemű, az újra fogékony jellem, és ha mindezt a szakmájára vetítem, akkor következik belőle, hogy nyilván az innovatív, korszerű eljárások, technológiák híve. Megáll ez?

– Igen, a női mivoltomra gyakran rákérdeznek, de a hajamra ez idáig nem irányult kérdés. A hajam vörös színét a nagymamámtól örököltem, a jelenlegi szín csupán kicsit tér el a természetes árnyalattól. Ami pedig a szakmát illeti: elsősorban az vezérel, hogy amibe belefogtam, azt a legjobban csináljam. Ennek természetesen része, amire utalt, hogy haladni kell a korral, igénybe kell venni azokat a kiváló lehetőségeket, amiket az uniós pályázatok és a hazai lehetőségek nyújtanak. Nem azt kell nézni, mire van épp pályázat, hanem azt, hogy mire van szükség a szakmai előrelépéshez.

Ezt az AKI kimutatásai is visszaigazolják: a gépbeszerzések zömét ma már nem az diktálja, mire van támogatás, hanem hogy szakmailag mi indokolt a modernizációhoz.

– Nagyon helyes, mert tényleg nagyon jó lehetőségek vannak most az agráriumban. De még egyszer mondom, mindennek az alapja az, hogy előzetesen alapos számolásra van szükség, mellette pedig folyamatos tanulásra. Hiába dolgozom angol nyelven Brüsszelben (Süle Katalin 2015-től tagja a Brüsszeli Európai Gazdasági és Szociális Bizottságnak – KZ), akkor is hetente angolórára járok, és fejlesztem a szókincsem. Meggyőződésem, hogy a folyamatos tanulás az élet minden területén fontos, ha az ember jó akar lenni abban, amit csinál.

 

ARC, KÉP. Süle Katalin 1979-ben született Zircen, agrármérnöki diplomát a Georgikonon, közgazdász diplomát a BGF-en szerzett. 2010-től egyéni vállalkozó, 2011-től a Zala Megyei Gazdakörök Szövetségének elnöke, 2013-tól a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Zala megyei elnöke, 2015-től a kamara elnökségi szóvivője és tagja az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságnak, 2019-től a NAK általános agrárgazdasági ügyekért felelős országos alelnöke, 2020-tól tagja a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanácsnak, 2021-től a World Farmer’s Organization Women Committe tagja. Elnyerte 2015-ben az Év Agrárembere díjat, Fiatal Gazda kategóriában. Az ezredforduló éveiben Military, Díjugratás, Díjlovaglás szakágban igazolt versenyző volt, többszörös kategóriabajnoki címmel.

 

Kohout Zoltán