Van rosszabb, mint a területalapú támogatás elvesztése?

Miközben közeledik az Európai Unió Közös Agrárpolitikájának (KAP) félidős felülvizsgálata, sok okot hallunk arra, hogy miért féltsük az agrárium támogatásait és bevételeit: háborús kiadások, ukrán csatlakozás, szabadkereskedelem… De talán rosszul tesszük fel a kérdést. Alábbiakban a megszokottól kicsit eltérő fényben világítjuk meg a dolgot.

2019 óta sorozatos kataklizmák sújtják az európai térséget, egyszerre vannak jelen a klimatikus kihívások, a politikai (háborús) feszültségek és a járványok (a Covidtól a madárinfluenzán át a száj- és körömfájásig). A termelési költségek pedig non-stop növekednek. A támogatások értéke és szerepe azonban csökken. 10 év múlva már egy egészen más Európával lehet dolgunk.

Az agrárium szerepének átértékelése

A Közös Agrárpolitika súlya az európai költségvetésben ciklusról ciklusra csökken. Az utóbbi 40 évben 73-ról 32%-ra zsugorodott az agrárcélokra jutó források aránya a büdzsében. Továbbá a futó pénzügyi ciklusban (2023–2027) a KAP költségvetésének legalább 40%-át klímavédelmi célokra kell fordítani – ez a fontos cél, nem a termelés fokozása. Az EU a világ leginkább környezet- és fogyasztóbarát termelési folyamatát akarja kiépíteni a kiutalt támogatásokért cserébe.

Ennek érdekében egy hatalmas és költséges ellenőrző rendszert működtet, ami drága termékeket eredményez. Ezeknek csak akkor van piacuk, ha a globalizált világ kereskedelme jól működik, és akadnak a világ más pontjain is jómódú társadalmi rétegek. Csakhogy a világ egyre kevésbé „működik jól”. A kereskedelmi akadályok (vámok) és a háború egyszerre fokozzák az inflációt, és olvasztják el a fogyasztók jövedelmét. Természetesen hatnak a támogatások értékére is.

A kis pénz is pénz

2019-ben egy hektárnyi búzatermésért átlagosan 265 ezer forintot (50 ezerszer 5,3 t/ha) kapott a termelő. Ekkor egy 300 hektáros üzem területalapon 48, zöldítés címén 27 ezer forint támogatáshoz tudott hozzájutni hektáronként. 2024-ben – ha minden előírást teljesíteni tudott a gazdálkodó – 64 ezer forint + 24 ezer forint volt odaadható, a búzájával pedig átlagosan (69,5 ezerszer 5,79 t/ha) 402,4 ezer forint bevételhez jutott. Így 2019-ben a búzaföldön elért bevételek 22%-át tette ki a területalapon járó támogatás, míg 2024-ben a 17,9%-át. A kukorica is hiába drágult 62 százalékkal 2019 óta, a termésátlaga 26 százalékkal romlott a KSH adatai szerint, ezért a növénnyel elérhető bevételekben három tizedpontot csökkent a támogatástartalom.

2019 óta 17 százalékkal több területalapú támogatáshoz juthat egy 300 hektáros gazdaság, ami szép, de az infláció mértéke ez idő alatt 51,6 százalékos (!) volt. Tehát hiába tűnik többnek a földalapú támogatás, ha elveszítette az értékének bő harmadát. Közben mind a termés mennyisége, mind az eladhatósága labilissá vált, így a támogatás mint biztos bevételi forrás egyre nagyobb jelentőséggel bír a gazdaságok életében.

Ha vannak környezeti elvárások, legyen forrás is

Minden plusz pénzre nagy szükség van most az ágazatban. Nem véletlen, hogy az agrár-környezetgazdálkodási és ökológiai pályázatra együttesen közel 2 millió hektárnyi területtel jelentkeztek be a gazdálkodók. Másrészt ötszörös túljelentkezéseket tapasztalni az olyan beruházási pályázatoknál, mint az állattartó telepek vagy a feldolgozóüzemek fejlesztésének támogatása. „Az élelmiszeriparban az elmúlt két évben csaknem 1000 milliárd forint értékű fejlesztés valósult meg – ennek fele önerő, fele támogatás. Ez azt mutatja, hogy megvan a fedezet a fejlesztésekre, van bizalom a jövőben, és van megfelelő banki finanszírozás is” – hangsúlyozza Papp Zsolt György, Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) elnöke, aki úgy látja, a hazai termelőkben megvan az elszántság a fejlődésre, de ehhez az szükséges, hogy a KAP megmaradjon a jelenlegi formájában.

„Támogatások nélkül nem látják kifizetődőnek a működésüket a hazai gazdálkodók, mivel ahhoz, hogy ezekhez hozzájussanak, költséges környezetvédelmi, állatjólléti és élelmiszer-biztonsági előírásokat kell teljesíteniük. Ezért a közvetlen kifizetések csökkentése vagy KAP beolvasztása egy „szuperalapba” egyaránt elfogadhatatlan. Erről foglaltak állást teljes egyetértésben a 27 tagállam agrárminiszterei tavaly év végén, Budapesten, válaszul a Bizottság által 2024. szeptember 4-én kiadott Stratégiai párbeszéd dokumentumra” – emlékeztet a NAK-elnök.

Ebben a dokumentumban vázolta fel a Bizottság először, hogy kevesebb átalányjellegű támogatásban gondolkodik, a kifizetéseket környezeti-társadalmi célokhoz kötné, és nem feltétlenül tartaná meg a Közös Agrárpolitikát különálló büdzséként.

Az ukrán kérdés

A konkrét tervekig még legalább júliusig várnunk kell, de néhány aggasztó akadály mindenképpen a KAP útjában állt. Egyre több szó esik a NATO kapcsán a hadikiadások fokozásáról, amire az EU az elkövetkező 5 évben 800 milliárd eurót kíván fordítani.

Úgyszintén téma Ukrajna uniós csatlakozása, ami költségekkel jár. A háború sújtotta ország gazdasági felzárkóztatása, a közös agrárpolitika és a kohéziós alapok újraelosztása, valamint a munkaerőpiaci hatások kezelése a Bruegel Intézet novemberi elemzése szerint (a 2022-2023-as adatok alapján) 68–73 milliárd euróval karcsúsítaná a KAP-ot és 27–63 milliárd euróval a kohéziós alapot. Összesen 110–130 milliárd euró körülire becsülik az Ukrajna csatlakozásával járó kiadásokat. Összevetésként: ma a KAP teljes költségvetése 386,6 milliárd euró, ennek kb. 18-19 százalékát emésztené fel az ukrán termelés finanszírozása.

Másrészt Charles Michel, az Európai Tanács korábbi elnöke szerint a csatlakozás legkorábbi dátuma 2030 lehet, de reálisan inkább 2035 körül várható. A felzárkózási folyamat mintegy 10 éve után még legalább 10 évig az ukrán gazdaságok sem kapnák meg a „teljes” területalapú támogatást, mint ahogy mi sem kaptuk meg 2004-ben. Egyszóval a költségvetési teher lassan nőne, és ki tudja, hogy 2045-ben milyen játékszabályok szerint válna odaadhatóvá az agrártámogatás.

Harmadrészt, az ukrán termelés méreteivel sem ma, sem holnap nem tudunk versenyezni, ellenben a piaci korlátok lenullázódtak a felek között. 2016 óta szabadkereskedelmi megállapodás van érvényben az EU és Ukrajna között, a 2022-es orosz agressziót követően pedig – néhány érzékeny mezőgazdasági termékeket leszámítva, amelyekre vészfék-mechanizmust vezettek be – teljessé vált a kereskedelem liberalizációja. Sajnos az ukrán kukoricára, repcére, szójára, baromfira vagy mézre mindig is lesz uniós igény. Ezeknek a termékeknek a minőségébe már most sem tudunk belekötni, de a termelésük módját még bőven kritizálhatnánk – ha uniós tagok lennének.

Egyébként Ukrajna mint felvevőpiac nem elhanyagolható terep lenne hazánk kukoricavetőmag-, vemhesüsző- vagy takarmány-forgalmazóinak. A hollandok és amerikaiak is üzletet látnak benne. Ám tény, hogy „az ukránok pont azokban a termékekben nagyok és versenyképesek, amelyekben a magyar gazdák is jók: a gabonák és az olajos magvak termelésében” – jegyzi meg egy nagygazdaság vezetője. Így folytatja: „Ukrajna kéretlen versenytársunk lett az uniós piacon. 2024-ben minden idők rekordját érte el az EU-val folytatott agrárkereskedelme: 17 milliárd USD értékben exportáltak a közösségi piacra, és csak 4 milliárd USD értékben importáltak uniós élelmiszereket.”

Laptársunk, a MezőHír oldalán már bemutattuk, hogy az ukrán-EU viszonyban is az ipar érdekei dominálnak a mezőgazdaságé felett (Amit az ukrán mezőgazdaságról tudni kell).

Mindent egybevetve a lehetőségek az alábbiak:

1. Ukrajna nem csatlakozik, ekkor csak a szabadkereskedelem hátrányait érezzük az agráriumban.

2. Ukrajna csatlakozik, és kap valamennyi területalapú támogatást, de ezzel együtt termelési előírásokat is.

3. Egész Európában csökken a területalapú támogatás, de a termelési folyamat szabályozása is.

4. Egész Európában csökken a területalapú támogatás, és tovább nő a termelési folyamat szabályozása.

Ukrajna csatlakozásától függetlenül az EU eddig mindig az utolsó pont felé haladt, hatalmas bürokratikus hálót kiépítve, ami sok embert tart el. Nehéz ezt lebontani, pedig nyakunkban a Mercosur-államokkal kötendő szabadkereskedelmi megállapodás is, amit az USA globális vámjai vélhetően felgyorsítanak. Nemsokára újabb versenyképességi kihívásokban lesz részünk egy olyan régióval szemben, ahol még a termelés mikéntjére sem lehet érdemi hatásunk. Milyen KAP felelne meg ebben a helyzetben az érdekeinknek?

Beruházásfejlesztés vagy egységtámogatás?

Ma a KAP 72%-a az átalányjellegű kifizetésekre megy el, ehhez képest elhanyagolható összeg az, amivel az EU a vidékfejlesztési beruházásokhoz hozzájárul. Az egyes kormányokra van bízva, hogy ezt a forrást mennyivel egészítik ki. Magyarország 2021-ben döntött úgy, hogy a vidékfejlesztési pillér hazai társfinanszírozásának arányát a maximális 80%-ra emeli a 2021–2027-es időszakra. Korábban a kormány csak mintegy 15%-os arányban viselte a vidékfejlesztés támogatásának költségét, aminek meglett a böjtje: régiós versenytársaink elléptek mellőlünk.

Ha a mai beruházási igényeket tekintjük, és azt a lemaradást, amit be kell hoznunk, jogos a kérdés: vajon nem fontosabb-e termelőeszközök és az élelmiszeripar fejlesztése, mint a területalapon járó kifizetések? Jogos-e az az érv, hogy a területalapú támogatás csökkenése drágítja az élelmiszert? Nem lehet, hogy a kisebb támogatás kisebb földbérleti díjat eredményez? Ma ugyanis leginkább az ágazaton kívüli földtulajdonosok adómentes jövedelmét növeli a hektáralapú kifizetés. És vajon normális dolog az, ha egy 300 hektáros gazdaság azért vállal fel 3 méteres táblaelválasztó csíkokat, vagy 10 ezer forintos állománykezeléseket, mert kaphat érte 24 ezer forintot hektáronként? Nem lehet eredményesebben és gazdaságosabban védeni a környezetet például a digitális átállást segítő pályázat 100 milliárdos forráskeretével?

Ha a piacképes vállalkozásoknak úgy tesszük fel a kérdést, hogy mit szeretnének inkább: sok előírást és kevés területalapú pénzt, vagy kevés előírást és sok beruházási pénzt, akkor nem nehéz válaszolniuk. „Tele van a zöldekkel meg az állatvédőkkel a hócipőnk! Az, hogy nálunk játszania kell a malacnak, Brazíliában meg nem, az nem mérhető a végtermék minőségében, az csak a termelést drágítja. Hogy leszünk így bárkivel is versenyképesek?” – fakad ki egy 600 hektáros gazdaság vezetője. „Az a baj, hogy a magyar termelés nagyon rákapott a szántóföldi termelést preferáló uniós pénzekre. Gyümölccsel, zöldséggel sokkal kisebb lenne a támogatásfüggőségünk” – teszi hozzá.

A politikusok felelőssége

Nagyon helyesen döntött a magyar kormányzat a vidékfejlesztési források több mint megháromszorozásáról. A pályázati rohamból azt látjuk, hogy még ennél is több befektetésre lennének készek a hazai vállalkozások. Ezek az 50 hektárnál nagyobb méretű üzemek biztosítják a piacképes árualapot, és gondozzák a termőterület háromnegyedét. Más kérdés, hogy mindössze 20 ezer gazdaság tartozik ebbe a méretkategóriába, míg az ennél kisebb üzemekből 163 ezer található az országban a KSH 2023. évi adatai alapján. A többi tagállamban ugyanígy kis terület, de sok szavazópolgár érdekelt a területalapú támogatások megtartásában. Nem véletlen, hogy 60 év után először fordult elő, hogy 27 tagállam agrárminiszterei teljes egyetértésben tudtak dönteni a KAP megtartásának ügyében.

Meg is marad az önálló KAP, de ismét szűkülni fog a forrása az általános várakozások szerint – a kecske is jóllakik, és a káposzta is megmarad. Az átalánykifizetések rovására vélhetően megnő a válsághelyzetekre elkülönített pénzösszeg, amire úgy tűnik, valóban egyre nagyobb szükség is van ebben a klímaváltozással és feszültségekkel terhelt világban. És hogy erről mennyire tehet Ukrajna? Kipécézhetjük bűnbaknak, de valójában csak egy tényező a képletben a sok közül. Mire 10 év múlva eljutna a csatlakozásig, talán már nem is arról kell beszélnünk, hogy mennyi területalapút kapnak az ukránok, hanem arról, hogy mennyire más elbírálás alá esnek az EU „belső” és „külső” zónái, ha a közös pénzekről van szó. A legrosszabb forgatókönyv az, ha Magyarország a szatellitállam szerepében találja magát egy „kétkörös” Európában.

Gönczi Krisztina