fbpx

Kecskepestissel fertőzött állatokat találtak Bulgáriában

Írta: Szerkesztőség - 2018 július 05.

A napokban Bulgária illetékes szerve arról értesítette az Európai Bizottságot és a tagállamokat, hogy a helyi Jambol régióban lévő Boljarovo településen háromszor is kitört a kiskérődzők pestise (Peste des petits ruminants, PPR), olvasható a NAK honlapján.

Bulgária felszámolta a fertőzött állományokat, valamint védő- és megfigyelési körzeteket alakított ki a betegség megjelenési helye körül, valamint fokozta a megfigyelést az érintett területekkel szomszédos településeken, és a kiskérődzők pestise által érintett harmadik országok között húzódó határ mentén is.

Hogy a betegség ne terjedhessen tovább, a kiskérődzők szállítmányainak feladását, valamint azokból származó egyes termékek forgalomba hozatalát megtiltották.

A PPR a kecske és a juh ragályos – néha halálos kimenetelű – vírusos betegsége, amit láz, szájban kialakuló sebek, hasmenés és tüdőgyulladás jellemez. A betegség világszerte jelentős terjedést mutatott az elmúlt tizenkét évben. Az OIE és a FAO 2015-ben világméretű eradikációs programot indított. A program a tervek szerint 15 évig tart és tömeges vakcinázást foglal magába Afrikában, a Közel-Keleten és Ázsiában.

Összeállította:
Csomor Zsolt

CÍMKÉK állatkecske